Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
_____________________ EMBER, TÖRTÉNELEM lfítorlös kocsi . és sziuattyüzö szélmalom Az ókor, a középkor és a reneszánsz tudós építészei, hadmérnökei, várépítői sokat foglalkoztak a víz tulajdonságainak megismerésével. rchimédesz úszási törvényét az ókor óta ismerjük, Leonardo da Vinci áramlástani ábráit, zsilip és vízi erőmű terveit csakúgy megcsodáljuk, mint minden más technikai tervét. A XVI., XVII. és XVIII. század tervezői a gátak, zsilipek, hajózó- és belvízlevezető csatornák építői ugyancsak sokat foglalkoztak a vízzel. Minthogy a legfőbb energiahordozó évezredeken át a víz volt, a lőportörő, csertörő, gabonaőrlő, kallózó malmok munkagépeit; az ágyúfúrókat, kohászati üzemek fújtatóit vízikerékkel hajtották meg. Az áramló víz tulajdonságainak megismerése tehát fontos feladat volt minden időben. A hajózás és a hajóépítés is meghozta a maga vízműtani problémáit. A gőzgép feltalálása egy időre elvonta a figyelmet a hidraulikáról, míg azután napjainkban az energiaéhség, hajózás, ivóvíz, környezetvédelem stb. problémái ismét a hidraulika felé fordították a figyelmet. A múlt századokban elsősorban a hollandok tűntek ki elméleti és gyakorlati hidraulikai ismereteikkel és tevékenységükkel. A franciáknak és az olaszoknak is voltak nagy vízmérnökeik, a XIX. század pedig több jeles magyar vízimérnököt adott a világnak. A vízi munkálatok során a térképezés tudománya is fejlődött, a hollandok terepfelmérő, szintező, térképrajzoló tevékenysége mély nyomot hagyott a műszaki tudományok történetében. A nagy fejlettséget elért kínai vízi építészet — zsilipek, gátak, hajózócsatornák — az európaitól függetlenül fejlődött, a két világrész hidraulikai ismeretei a XIX. század végéig elkülönültek egymástól. yugat-Európában a római uralom idején a mai Hollandia területén volt egy nagy édesvízű tó, a Flevo, amely később az Almere nevet kapta. Partja mentén virágzó települések keletkeztek, de a római idők elmúltával egy vihardagály átszakította a tó és a tenger közti területet és a tenger 3000 négyzekilométernyi földdarabot öntött el. A katasztrófa 80 000 ember életét követelte. A hollandok, akik a Zuyder-tónak nevezett beltenger környékét lakták, lépésről lépésre szorították vissza a tengert. Érthető, hogy jeles vízi építőkké váltak. Gátakat építettek a tengerbe és a gát valamint a szárazulat közötti vizet csatornákkal vezették el, vagy kiszivattyúzták; alkalmassá tették földművelésre és kertgazdálkodásra. Szép városokat építettek, de attól sem riadtak vissza, hogy gátjaikat megnyissák és elárasszák az ellenség által megszállt területeiket. így volt ez a XVI. században a spanyolok ellen folytatott függetlenségi harcok idején és a II. világháború alatt, amikor a német betolakodókat árasztották el. ét világháború légicsatái zajlottak le a Zuyder tó felett, amelyet ma Ijssel tóként ismerünk. London bombázása után hazafelé tartó első világháborúbeli óriási Gotha repülőgépek, második világháborús Liberátorok, Wellingtonok, Messerschmittek zuhantak szárnyaszegett madárként a tó iszapos vizébe és tűntek el nyomtalanul. Pilótáik, legénységük nevét az „Eltűntek” listájára jegyezték fel. Az Ijssel tó területét a háború után újból elzárták a tengertől. Ez a művelet a víziépítkezések valóságos hőskölteménye volt, később még visszatérünk hozzá. A víz nélkül maradt területen legelőször régészeti feltárások kezdődtek, s az egykori tófenék egymás után adja vissza a háborús drámák emlékeit. Leszakadt motorok, épnek látszó légierődök, futóművek, emberi maradványok kerülnek elő. Géproncsokat, hihetetlen mennyiségű lőszert emeltek ki. A lőszer hatástalanítása nem csekély feladat. A géproncsokat jórészt beolvasztják, bár a motorok, fegyverzet, berendezési tárgyak egyre inkább gyűjtők kezébe kerülnek, ez jelentős jövedelmei jelent Hollandiának. hollandok évszázadok óta bajlódnak a vízzel, érthető, hogy mérnökeik kiváló szakértelemre tettek szert, tudásukat okosan értékesítik, nemcsak belföldön, külföldön is. A régi holland vízimérnökök, illetve a hidraulika kutatói közül az egyik legkiválóbb egyéniség Simon Stevin, tudós nevén Brüggei Stevin (1548—1620), akit kortársai Archimedész után a hidrosztatika és a hidrodinamika egyik megalapítójának tartottak. (Tudjuk, milyen nagy szó, ha valakit kortársai elismernek.) Brüggében született, tudós hajlama ellenére szülei inkább a jól jövedelmező kereskedelmi pályára irányították. Antwerpenben könyvelősködött, majd a pénzügyi adminisztrációval próbált szerencsét, ipari vállalkozással — ecetgyártás — is próbálkozott, de látta, hogy élete nem úgy alakul, ahogy elképzelte, ezért felhagyott minden próbálkozással, szülei ellenkezésének dacára vándorbotot fogott. Bejárta Lengyelországot, a skandináv államokat; tanult, tapasztalatokat gyűjtött, műszaki létesítményeket tanulmányozott. Hazatérve Leydenben tanult, majd tanított. Az 1580-as években Delft városában gátfelügyelői tisztséget kapott, és figyelmét teljesen a fizika és a hidraulika tanulmányozása kötötte le. Sokféle technikai ötlet foglalkoztatta. Közlekedéstörténeti könyvek mutatják be vitorlás kocsijának képét. Emberekkel terhelt, súlyos, hajóra emlékeztető, vasalt kerekeken gördülő jármű duzzadó vitorlákkáI száguld a tengerparton — legalábbis az ábrázolásokon. Nagy száguldás aligha lehetett a kiépítetlen tengerparton, fúvottgumi és golyóscsapágy nélkül. Ha ragyogóan sikerült a kísérlet — ahogy a kép mutatja — nehezen érthető, a takarékos hollandok miért nem tették általánossá a vitorlás kocsi használatát. Nem lehetetlen, hogy az esemény megtörtént, de inkább technikatörténeti mendemondának látszik, amiből pedig sok van. tevin a hadseregben műszaki tisztként tevékenykedett, haditechnikai tanulmányai számos érdekes ötletről számolnak be; megmaradt kézirataiban, sajnos, alig szól magáról, s így nem tudjuk, mi az igazság és mi a képzelet szüleménye életútjával kapcsolatosan. Hogyan, miként emelkedett a bürokrácia berkeiből a hidraulika tudósai közé; nem ismeretes. Tény, hogy számos tudományos munkát írt, éspedig nem a tudósok nyelvén — latinul —, hanem flamandul. Ebben a tekintetben is rokoniélek Galileivel, akinek kortársa volt, s aki ugyancsak a nép nyelvén — olaszul — Trt. Stevin hirdette is, hogy mindenki csak saját nyelvén tudja magát kifejezni a legjobban, és hivatkozott a római és görög auktorokra, akik sohasem írtak másként, mint saját anyanyelvükön. Könyveiből, irataiból megállapíthatóan sokféle tudománnyal foglalkozott; Leydenben megjelent nagyalakú főművének fejezet címei tájékoztatást adnak a tartalomról. I. Aritmetika. Ebben Diofanthosz és Eukleidész munkásságát taglalta. II. Kozmográfia. III. Gyakorlati mértan, azaz geodézia. IV. Statika. V. Optika. VI. Hadiépítészet. Nagy művét 1605-ben flamand nyelven adták ki, nálunk leginkább a Leydenben 1634-ben kiadott francia nyelvű változat ismeretes. (Les Oeuvres mathematiques de Simon Stevin címmel.) „De Thiende" című 1585-ben kiadott művében a tizedes törtek elméleti és gyakorlati alkalmazását, felhasználását, felhasználhatóságát tárgyalta. Kifejtette, hogy hasznos és fontos lenne, ha minden országban a pénz és a mértékrendszer tizedesalapú lenne. így, gondolta, minden nemzet megtartaná a maga mértékeit — rőf, mérföld, könyök, hüvelyk, pint stb. —, de tizedes felosztásban. A tizedeseket nem úgy jelzi, 12
