Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-07-01 / 1. szám
mos falva Nabukodonozor tégláiból épült. Még az Eufrátesz vizét a Hindijje-csatornától elválasztó modern duzzasztógát is azokból a téglákból áll, amelyeken a Hajdani babilonok lépkedtek. Koldewey ezenkívül három különleges dolgot talált, amelyre az egész világ felfigyelt: egy kertet, egy tornyot és egy utat. Mindhárom páratlan a földtekén. Pontosabban: Bábel tornyát, a Marduk-körmenet páratlan csodájú útját és a Semiramis függőkertet. Robert Koldeweyröl készült babiloni felvétel Bábel régi tornyának rekonstrukciója. Koldewey, miután megtalálta alapzatának maradványait, kiásta „Bábel tornyát”, amelyet II. Nabukodonozor a régebbi, elpusztított torony romjainak helyére épített. NÉZZÜK EZ UTÓBBI FELFEDEZÉSÉT! Egy napon Koldewey a vár északkeleti sarkában szokatlan, mindmáig egyedülálló boltíves építkezésre bukkant. Itt pillantotta meg az egyetlen babiloni pincehelyiséget, melyhez hasonló boltíves építkezésre nem volt példa a „kétfolyam országáéban. Volt itt egy kút, amely három, egészen szokatlan elrendezésű aknából állott. Csak hosszas tűnődés után — de még akkor sem teljes bizonyossággal — állapította meg Koldewey, hogy az öntözőkút lehetett — természetesen már nem működő —, páternoszterszerű merítőszerkezettel. Azonkívül az építkezéshez termésköveket használtak — s ez az angol kezébe adta a megoldás kulcsát. Az ókori történetírók ugyanis — beleértve Flaviust, Diodórost, Ktésiast, Strabónt — csak két olyan helyet neveztek meg, ahol terméskőből építkeztek: Kasro északi falát és — Semiramis „függőkertjét". Rátalált volna Koldewey a mesés kertekre, amelyek szépségükkel annyira elbűvölték az ókor népeit, hogy a világ hét csodája közé sorolták, és Semiramis legendás nevével fűzték egybe? Koldewey átvizsgálta az ókori írásokat. Mondatról mondatra, szóról szóra. Úgyszólván minden betűt mérlegre tett. Sőt, még az összehasonlító nyelvtudomány előtte ismeretlen területeire is elmerészkedett. Mindebből végül leszűrhette, hogy nem tévedett. Amit talált, az nem lehetett más, mint azok a boltozatok, amelyeken egykor a „függőkertek” nyugodtak, s amelyek a kertet titokzatos módon látták el vízzel, biztosítva az örökös virágzást. —i —s HORVÁTH MIHÁLY Hiába várjuk szerkesztőségi ülésekre, már soha többé nem lép be az ajtón. Nehéz elhinni, hogy nincs már közöttünk, örökre eltávozott. Harminc évvel ezelőtt jegyezte el magát a hírlapírással. Munkás levelezőként kezdte, majd az évek során felelős beosztásban dolgozott a MUOSZ-ban, az országos napilapoknál. Kollégái, barátai tudják, szerette hivatását, szerette az embereket, akikért dolgozott. Nagy tehetségű, jó újságíró volt, cikkei, könyvei tanúskodnak erről. Sokan ismerték, mindenki szerette. Szerénységéért, munkabírásáért, humoráért, azért, mert mindig segítőkész ember volt, senkinek nem tudott nemet mondani. Az újságírás minden műfajában otthonosan mozgott, s amikor 1972-ben átvette az Országos Vízügyi Hivatal Sajtóirodájának vezetését, nagy tudását, tapasztalatát jól hasznosította a vízügyi ágazatban is. Itt is fáradhatatlan volt. Irt, szervezett — sokat dolgozott. Tele volt tervekkel, amikor nyugdíjba ment. A hírt, hogy betegség támadta meg, talán nem is vettük komolyan. Ő sem. Hitt a gyógyulásban, akart, küzdött, változatlan lendülettel dolgozott, tervezte az új vízügyi lapot, a Magyar Vízgazdálkodást. Egyszerre csak minden rosszra fordult. Levél jött Miskától: „Majd jelentkezem...” — írta. Csendben ment el, 57 évesen ragadta el a halál. Akik ismerték, megőrzik emlékét. 9
