Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)

1978-02-01 / 1. szám

A KGST-tagországok 1990-ig terjedő

vízgazdálkodás-fejlesztési prognózisa

A KGST-tagállamok együttműködésének, gazdasági integrációjának elmélyítését és kiterjesztését szolgáló Komplex Program a tervszerűség fokozása érdekében feladatul jelöli meg a vízgazdálkodás jelenlegi helyzetének elemzése és prognózisa alapján, a nemzetközi fejlődési tendenciákat is figyelembe véve, a vízkészletek ésszerű hasznosítására és védelmére vonatkozó tudományosan megalapozott tervezési metodika kidolgozását. Ennek szellemében készült el 1968—1970 között „A vízgazdálkodás jelenlegi helyzete, 1971— 1975 évekre vonatkozó fejlődési prognózisa és 1980-ig terjedő fő irányelvek” (témakörű jelentés.

Ezrt a jelentést a KGST-tagállamofc Vízügyi Vezetőinek Értekezlete megvizsgálta és úgy határozott, hogy az elemzéseket és pronózisofcat ötévenként felül kell vizsgálni és ki kell egészíteni. A munka második ütemében 1973—1976 között készült el a vízgazdálkodás jelenlegi helyzetének pontosított elemzése és 1990-ig terjedő prognózisa.

A KGSTMtagországok gazdasági fejlődésének jelenlegi szakaszát a vízgazdálkodás gazdasági, társadalmi fejlődésben betöltött növekvő szerepe jellemzi.

Az dpaird és kommunális vízfogyasztás növekedése, az öntözési és a vízerő-hasznosítás fejlődése azt eredményezi, hogy az indokolt vízigények kielégítése legtöbb KGST-tagországban már jelentős munkaráfordítást tesz szükségessé és a víz mennyiségi és minőségi tulajdonságainak átalakításával értékes nyersanyaggá válik. A vízgazdálkodás ma már az országok gazdasági fejlődésének egyik fontos tényezője és a vízgazdálkodási feladatok hatékony megoldásától nagymértékben függ az érintett országok termelőerőinek fejlődése.

Az országok a vízgazdálkodás fejlődése során olyan jellegű fieladatokát oldanak meg, amelyek messze túllépik a népgazdaság valamely ágának érdekeit, azok hatása más népgazdasági ágaikra is kiterjed. A létesítmények egyidejűleg több kapcsolódó feladatot, több fejlesztési célt szolgálnak, tehát a fejlesztések komplex jellegűek. A vízgazdálkodási intézkedésiek ugyanakkor egyre jelentősebb környezeti beavatkozást is jelentenek és a vízgazdálkodási létesítmények a kömyezetfejlesatés egyik eszközévé válnak.

A társadalmi, gazdasági fejlődés által támasztott vízigények számos KGST-ország vízgazdálkodási mérlegének feszültségéhez vezetnek. A

vízgazdálkodásnak miniden eszközt meg kell ragadnia, a készlet, igény egyensúly optimális megteremtése érdekében. Javítani kell a vízigényes termelési folyamatok technológiáját, csökkenteni keil a fajlagos vízfogyasztásit, el kell érni, hogy a vízfogyasztás növekedése ne haladja meg az ipari termelés növekedési ütemét. Gondoskodni kell a vízkészlet tervszerű és komplex hasznosításáról, a szabályozott leifolyási viszonyokról, a viziek káros hatásai elleni védelemről. A megoldandó feladatoknak megfelelően az 1990-ig terjedő prognózis az alábbi témaköröket öleli fél:

— Vízkészletek számbavétele, fejlesztése;

— A lakossági, ipari és mezőgazdasági vízigények növekedésének elemzése;

— A vízkészletek komplex hasznosításával, különösen a vízi utakkal és vízerő-hasznosításávail kapcsolatos intézkedésék;

— A vízkészletek 'elszennyeződés elleni védelmére irányuló intézkedések;

— Az árvizek és a víz egyéb káros hatásai elleni védelem.

Vízkészletek számbavétele, fejlesztése

A Föld felszíni vízkészlete 1370 millió ikm3-re becsülhető, de ebből emberi fogyasztásira alkalmas' dinamikus vízkészlet csupán 37 ezer km3-re tehető. Ez a vízkészlet területileg igen egyenlőtlenül oszlik meg amint azt az 1. táblázat is tükrözd. Az egyes 'európai országok területén keletkező egy négyzetkilométerre jutó évi átlagos vízmennyiség 1,2—0,6 millió m3 között változik. A legkedvezőtlenebb érték Magyarország területére vonatkozik.

Vízkészlet-igazdálkodlási szempontból nem csupán a felszíni vizek átlagos mennyisége fontos, hanem annak éves ingadozásai is. Így például Lengyelországban a száraz esztendőkben keletkező lefolyás csupán 55%-a az adagos vízhozamnak, nedves esztendőben viszont eléri a 155%-ot. Bulgáriában száraz években levonuló vízhozamok az évi közepes vízhozam 47%-iát teszik ki. Csehszlovákiában hasonlóan szélsőséges a vízjárás, a sokévi átlagos vízhozamhoz viszonyított ingadozás mértéke 50—200% között változik.

Magyarországon ez a viszonyszám 26%—300% között ingadozik.

Vízkészlet-gazdálkodási szempontból fontos mutató az egy főre vonatkoztatott átlagos vízmennyiség értéke is. Ez alapján me'gállapítható, hogy a KGST-országofc Európa többi arsízágaiiihoz hasonló helyzetben vannak, vagyis egy lakosra évi 1000—3000 m3 felszíni víz jut. Különlegesen kedvező helyzetben csak az északi országok vannak, így Norvégia, Finnország és Svédország, ahol az egy lakosra jutó felszíni vízkészlet eléri az évi 113 000 m3-t is.

Egyes országok esetében — mint például Magyarország is — a saját területen keletkező felszíni vízkészlet nem számottevő, így különösen jelentős más országokból az egyes államok területére érkező vízmienynyiség, amely a saját területen keletkező vízmennyiségben mutatkozó eltéréseket kiegyenlíti. Magyarországra a saját vízkészletnek mintegy 20-szorosa, Bulgáriába 10-szerese, Romániába 5-szöröse, Csehszlovákiáiba 2-szerese érkezik más ország területéről. Az érkező vízhozamok kiegyenlítő hatása és a hasznosítható vízkészletek növekedésiéből eredő kedvező hatás azonban konkrét feltételek függvénye. Alapvető az egyes országok területén belül a vízigények területi megoszlása az általában koncentráltan érkező vízhozamokhoz viszonyítva.

Csehszlovákiában például aránylag kevéssé Ikibasznált a Duna országhatárt képező szakaszának vízhozama, bár a Duna vízhozama kétszerese Csehszlovákia saját területi felszíni vízkészletének.

A KGST-tagors'zágok közül a Szovjetunió vízgazdálkodási helyzete sajátos. A felszíni vízkészlet jellemző mutatói több nagyságrenddel (általában lO-is'Zeinesen) meghaladják a többi tagországra jellemző értékeket. A vízmennyiség területi eloszlása azonban itt is igen egyenetlen. A legelőnyösebb vízbázisok az ország leglakottabb, gazdaságilag legfejlettebb területeitől távol esnek. A vízhozamok 65—75%^a, a sztyeppeken pedig 90—95%-a az 'árvizek idején vonul le és hasznosítás méibül jut a tengerbe.

Az utóbbi években a KGST-tagországokban fokozott mértékben törekednek a felszín alatti vízkészletek hasznosítására. Fokozzák a vízkutatást, pontosítják a felhasználható vízkészletekre vonatkozó ismeretanyagot. A vízkészletek jelenlegi feltártsága mellett Bulgáriában 3 km3-re, Magyarországon 5 km3-re. az NDK-iban 6,1 km3-re, Lengyelországban 8 km3-me, a Szovjetunióban 215 km3-re, Romániában 4 km3-re, Csehszlovákiában pedig 2 km3-ne becsülik a felszín alatti vízkészlet évi hasznosítható hányadát.

10