Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-04-01 / 2. szám
féle országos kataszteri felmérés. Mindkettőt elsőrangúan képzett katonai — és polgári földmérő mérnökök hajtották végre. Ezekben nem volt hiány. De a sok segédmunkást valóban nehéz volt előteremteni; különösen akkor, amikor a birtokos nemesség minden lehetséges módon akadályozni kívánta ezeket a munkálatokat, mivel nyílván tudta, hogy a bevezetendő egyetemes adózásnak a készülőiéiben lévő térképek lesznek az alapjai. Ezért igyekeztek a segédmunkásnak alkalmas ifjakat a földméréstől visszatartani (19). 3. Vedres Istvánt tekintjük a hazai öntözőberendezések első kezdeményezőjének. Pethe Ferenc irataiból megállapítható, hogy Beszédes Józseftől és Vedrestől már az 1830-as években kész tervek állottak rendelkezésre elsősorban a Sárvíz-csatorna környékének öntözhetésére vonatkozóan. Hogy miért nem építették ki ezeket a csatornákat, miért nem használták ki a kiváló öntözési lehetőségeket, csak szegénységünkkel magyarázható. Vedresnek az öntözésről az volt a nézete, hogy a káros vizek levezetésével egybe kell kapcsolni a meglévő hasznos vizek megőrzését, a csapadékvizek tárolását is. Nagyobb arányú öntözőrendszer létesítésére azonban évtizedekig nem került még sor (20). 4. A Rumyhoz írt levelekben vajmi kevés szó esik Vedres eke-találmányáról. Pedig ez egy rendkívül fontos mezőgazdasági földművelő eszköz. Javítani kellett — és Vedres javított is — az ekevas (ekeílapát) alakján, méretein és az eke egész súlyát is csökkenteni kellett. Vedres azt szerette volna elérni, ha az ő ekéje fele annyi súlyú lesz, mint az addigiak. Így remélte, hogy az ő ekéjénél a szükséges vonóerő is fele annyi lesz, mint az addig szokásosaknál. Vannak bizonyos reánk maradt feljegyzések, melyek szerint a Vedres által végrehajtott ellenőrző kísérleten a régi típusú ekét 6—8 ökör bírta csak elhúzni a kiválasztott „feszes” talajban, ugyanakkor és ugyanott Vedres reform-ekéjével a béres két ökörrel vígan szántott (21). Pethe nem nagyon dicséri az új eketípust, Rumy is inkább a külföldi ekéket dicséri. Sikerült is elvenniük Vedres kedvét az ekeproblémáról olyannyira, hogy 1820 után leveleiben nyomát sem találjuk e kérdésnek. 5. Az eddig említett eketípusok ökör-vontatásúak voltak; de Vedres tervezett ló-vontatta ekét is. Arra törekedett, hogy a jobbágyok minél kevesebb gonddal művelhessék meg földjeiket. Ha nem is sikerült neki e téren tökéleteset alkotnia, a részeredményeket is igen pozitívan kell értékelnünk, mert ló vontatta ekét Vedres korában szinte látni sem lehetett. 6. Pethe Ferenc szerkesztett egy vetőgépet. Ö maga írja, hogy soha életében nem látott egyetlen eredeti vetőmívet sem (22). Ennek ellenére maga is szerkesztett olyat, amit az ekére kellett felszerelni, és kukorica vetésére alkalmas volt. Állítják, hogy gyakorlati célra megfelelőbb vetőgép abban az időben nem volt. Pethe vetőgépének sikere Vedrest felbőszítette. Volt ebben egy nagy adag hiúság, de haragjának kétségkívül volt reális alapja is. Mindenekelőtt az, hogy Pethe vetőmíve részben egyszerű másolata volt Vedresének. Továbbá: amikor Pethe vetőmíve megjelent a lapok hirdetési rovatában, Vedres találmánya, az eketaligára szerelhető vetőszerkezete már 17 forintért beszerezhető volt. Pethe eljárása tehát nem volt a legmakulátlanabbnak mondható. 7. Pethe hosszabb külföldi utat tett, és tapasztalatairól a „Nemzeti Gazda” c. lapjában folytatásokban ad számot. összehasonlítást tesz az orosz, a német, a cseh, és a magyar jobbágyok életviszonyai között. Oroszországban számos földbirtokos már 1810 körül önszántából felszabadította jobbágyait, földet adott nekik és szerződést kötött velük. A németek nem mentek ilyen messzire, de jobbágyaik majdnem szabadok voltak. A cseheknél is előfordult egy-két felszabadítási eset. Nálunk Bezerédy István Tolna-megyei földesúr és neje tettek nagyon sokat ezen a téren. Pethe és Vedres közösen küzdöttek a jobbágyfelszabadítás eszméinek valóra válásáért. Bátor hangot ütnek meg, amit csak nekik néznek el a cenzorok. Egy 1817- ben megjelent cikk a magyarországi cselédekről fest riasztó képet. Jó cseléd nélkül „pallérozódó munkát” már nem tud elképzelni. Ezzel szemben a cselédtartók elfeledkeznek arról, hogy a cselédek is emberek, nekik is ugyanolyan emberi és biológiai igényeik vannak, mint gazdáiknak. Ezzel szemben napról napra tapasztaljuk, hogy alkalmazottjaikkal a cselédtartók úgy bánnak, mint az állattal! így érthető, hogy „a cseléd inkább haramiáskodik, mintsem érdemtelen urát szolgálja” (23). Vedres István ugyancsak megnyomta a tollát, amikor erről a tárgykörről írt a „Nemzeti Gazdában” (24). Előzőleg egy hétig időzött Écskán, melyet a haladás előretolt gócának nevez. A helyesen vezetett gazdaságban, ahol a gazdatisztek barátként közlekednek az alkalmazottak között, az eredmény is kiválik a többiek közül. A kukorica például minden táblában meghaladta az egy öles magasságot. 8. Végül Vedresnek a hazai futóhomok-területek befásításával kapcsolatos érdemeiről kell szólnunk. Amikor Beudant 1818-ban végigutazott Magyarországon, Kecskemét vidékét egészen kopárnak, fehér futóhomokkal bontottnak látta. Ma ezt a vidéket jól kezelt gyümölcsösök borítják, útjait pedig akácosok szegélyezik. „A homokfásítás első periódusában — írja Magyar Pál — a szél által hordott és rendkívüli károkat előidéző homok megkötése volt a legfőbb cél: olyan fafajjal, amely gyorsan nő, nem nagyon válogatós a talajban, s úgy a be-, mint a kifúvást jól tűri, s amellett gyorsan szaporítható, s olcsón telepíthető.” Annak idején a fekete nyár volt az e kívánalmaknak megfelelő fafajta. Ezt Vedres szaporította el a homok megkötése végett 1793 táján Szeged határában (25). Évtizedeken át szorgosan folytatott homokfásítási munkájának tapasztalatait Vedres 1825-ben könyvalakban adta ki (26). Fejlett szociális érzékére vall, hogy Szeged városának javasolta: a fásított területen építsenek olyan házat, „amelyben vagy amelybül az ezen fajta szegények munkát... és ... segedelmet mindig kaphassanak.” Ugyanebben a munkájában (26; 134. 1.) Vedres azzal az előterjesztéssel fordul Szeged polgármesteréhez, (tulajdonképpen már 1799-ben), hogy „nem volna-e jó a’ Privátusok között bizonyos helyet a’ végre fel osztani, hogy aztat kiki a maga számára a fáknak különbféle nemével bé ültetni köteles legyen.” Mindjárt részletes tanácsokat is ad Vedres a homokfásítás gyakorlati kiviteléhez. Mindent összevetve megállapítható, hogy Tessedik Sámuel, Vedres István és Pethe Ferenc elévülhetetlen érdemeket szereztek DK-Tiszántúl, sőt nem kevés vonatkozásban az egész ország mezőgazdaságának európai szintre emelésében és az öntözés, a fásítás, valamint a belterjes mezőgazdálkodás elterjesztésében. Ebben a munkában segítette elsősorban Vedrest a széles körű ismeretséggel és jó összeköttetésekkel rendelkező, de nem aktív mezőgazda, Rumy Károly is. Dr. Bendefy László IRODALOM 1. Vedres István és Rumy Károly levelezése. — MTA Kézirattár. M. írod. levelezés 4r 22-től. 2. Dugonics András: A tudatosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betűvetés (algebra) és a Földmérés (geometria). Pest, 1874. 3. Fodor Ferenc: Az. Insttitutum Geometricum: az egyetem bölcsészeti karán 1782-től 1850-ig fennállott Mérnöki Intézet. Budapest, 1955. 4. Révai Miklós: Városi építésnek eleji. Buda, 1970. 5. Bendefy László: Vay Miklós (1756—1824) = Hidr. Tájékoztató 1967. június, jubiláns szám. Budapest 6. Sülé Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc (1763—1832). Akad. Kiadó Budapest, 1964. 7. Kazinczy Ferenc levelezése VI—XV. kt-ben találhatók Rumy Károly levelei. 8. Kőrösy László: Rumy Károly élete. Budapest, 1880. 9. Fried István: Rumy Károly György, a kultúrközvetítő =Filológiai Közi. 1963. évf. Budapest. 68
