Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1975-02-01 / 1. szám

j&Ateflek /íhijeAikából V. Irány Dél JANUÁR 7. Először is azzal kezdem, hogy tegnap, szombaton este szerencsésen megérkeztem Tulsa-ba. A tulsai repülőtér is meglehetősen nagy kiterjedésű. Cso­magjaimra csak negyedórás keresés után találtam rá. Ezután megkerestem a belvárosba induló Limousint, amelyről kiderült, hogy rossz. Így hát taxival (Yellow cab) voltam kénytelen bejönni a belvárosba. Bosszan­tóan lassan ment a taxi — biztosan időre kell fizetni — gondoltam. Közben azonban rájöttem, hogy az utakat borító jégpáncél miatt ilyen óvatos a vezető. A megjelölt szálló portáján közölték, hogy nincs ré­szemre foglalt szoba, de tudnak adni egy kétágyas lak­részt, napi 14 dollárért. Szombat este lévén, ismét idegen városban, nem tehettem mást, mint elfogadtam a szo­bát. Napi 17 dollárból így kosztra csak 3 dollár marad. Igaz, kaptam ígéretet, hogy 2—3 nap múlva lesz kisebb szobám. Szobám kényelmes (hát ezért a pénzért még az se len­ne?), két hatalmas ágy áll benne, színes tv, telefon, mos­dófülke, egy külön benyílóban kád és W. C. Szekrény nincs, csak egy krómozott rúdon 10 akasztó lóg a mosdó­fülke előtt. Van itt azonkívül egy kis íróasztal, dohányzó garni­túra fotelekkel és egy hatalmas, bolyhos zöld szőnyeg. Mindössze az kellemetlen, hogy a csap, a kilincs, a lámpa ráz. Denverben is tapasztaltam néha ilyen statikus ki­sülést, de itt szinte tízpercenként „megcsap” valami. Azt mondják, ilyen szempontból New York a legrosszabb. Miután a kényelmet megfizettem, elfogyasztottam sze­rény hideg vacsorámat és zuhanyozás után — még 9 óra sem volt — lefeküdtem. Ma, vasárnap reggel 9 órakor ébredtem. Tizenkét órát aludtam egyfolytában. Mondták, hogy Denvert elhagyva napokig kókadt az ember. Itt Oklahoma-ban ugyanis már nem 6000, hanem csak 500 láb (150 m) a tengerszint feletti magasság. Újra aklimatizálódnom kell. Reggeli után rövid sétát tettem a városban. Megkeres­tem a Dallas felé közlekedő autóbusz menetrendjét. A Continental Trailways hét és fél óra utat (átszállással) ajánl, míg a Greyhound busz hat óra alatt teszi meg a 480 km-es utat Daliásig. Írtam ezután az öregnek (an­nak az osztálytársamnak, aki már ötödik gimnáziumban naponta borotválkozott és egyedüli hazai ismerősöm az USA-ban, tanár Dallasban), hogy a következő hétvégén meglátogatom. Tájékoztatásul még elmondom, hogy az olajról híres Oklahoma területe kétszer akkora, mint Magyaror­szág. Lakossága az 1970. évi adatok szerint 2,56 millió fő. Fővárosa a 369 ezer lakosú Oklahoma City, második leg­nagyobb városában, Tulsaban, 330 ezer ember él. Tulsa egyébként most elég rideg hely. Egész éjjel esett a hó és a járdákat még itt a belvárosban sem takarítják. A szálló éttermében ebédeltem, majd hozzáültem szo­bámban a levélíráshoz. Itt kellemes meleg van. Most mondja a rádió, hogy 10 éve nem volt ilyen kemény tél Oklahomában, s a nagy hóra való tekintettel hétfőn nem lesz az iskolában tanítás. Most pedig beteszem a borítékba a levelem és a por­tán levő gyűjtőládába dobom. JANUÁR 8. Hétfő este van. Tegnap, miután a portán bedobtam a levelet, sikerült szobát cserélnem. Nagyon hasonló az előzőhöz, csak egyágyas, a szőnyeg piros és az ára 2 dollárral alacsonyabb. Ma reggel 7 óra után szólt a vekker és 8 óra körül a telefon. A Hadmérnöki Hivatal helyi képviselője, Mr. Hoower jelentkezett. Közölte, hogy fél óra múlva értem jön a szállóba. Amikor leértem a hallba, már várt. Átsétáltunk a szomszéd utcában (Boulder street) levő öreg — legalább 40 éves — oszlopos épülethez, amely otthont ad a Corps of Engineer District Tulsa nevű intézménynek, vagyis a Hadmérnöki Hivatal tulsai kirendeltségének. Először az igazgatóhoz mentünk bemutatkozó látoga­tásra, aki a szervhez méltóan valóban katona. A titkárnő közben kávét hozott számunkra (mivel ez nagyon ritkán fordult elő eddig, külön is megemlítem), és kb. 20 perces beszélgetés után bocsátott utamra a kedélyes katonai di­rektor. 1. kép: Oklahoma második legnagyobb városa, a 330 ezer fős, Tulsa 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom