Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-08-01 / 4. szám
A Hortobágynak azt a mai napig is meglevő kútját, amely a Kondás-fenék és a Papere közt, Mátától északnyugatra mintegy 5—6 km-re áll, Francia-kútnak, a környékét Francia-laposnak nevezték egészen a közeli múlt időkig a Hortobágyot ismerő népek. A helynévkutató érdeklődését joggal serkenti nyomozásra ez a magyar névadás történetében egyedülálló nevezet: mikor és miért kapta a kút és a lapos a Francia nevet. Porosodó tanácsi jegyzőkönyvek és egykorú hírlapi tudósítások választ adnak a kérdésre. A szabályozás előtt a Tisza évente kétszer is elárasztotta a Hortobágy mélyebben fekvő részeit. A víz a fokokon keresztül folyt ki a folyóból a pusztára, majd az ár elvonultával ugyancsak a fokokon keresztül áramlott vissza a Tiszába részint közvetlenül, részint a Hortobágy folyóin: a Kadarcson, a Sárosréten és a Hortobágy folyón keresztül. Erre a vízjárásra emlékeztet a sok régi fok elnevezés: Dankó-fok, Tárkány-fok, Feketerét foka, Borsós-fok, Fecskefok, Ludas foka, Halas foka, Kutas-fok, Szántás foka, Ö-fok, Üjfok, Völgyes foka, Kenderátó foka, Karácsony-fok stb. Ezek a nevek a szabályozás után a Karácsony-fok kivételével lassacskán feledésbe merültek. Az ár nemcsak öntözte, hanem iszapjával még is termékenyítette a puszta mélyebben fekvő részeit, s a nyomán sarjadt dús mező elégséges táplálékul szolgált a jószágnak még a száraz nyarakon is. A múlt század ötvenes éveiben befejeződik a Tisza Hortobágyot érintő szakaszának szabályozása és gátak közé szorítása. Ez a körülmény a Hortobágy természeti viszonyait, a legeltetés és pásztorkodás addigi rendjét megváltoztatta. A vízhiány, a mezők korai elszáradása évről évre ismétlődött, súlyossá pedig az 1862-es és 1863- as esztendőben vált. A legelő már a nyár elején kiégett, a talaj vízszintje megsüllyedt, a kutakból elapadt a víz. Ebben a helyzetben gondolt arra a városi tanács, hogy Richard francia abbét, a híres vízkutatót városunkba meghívja. Oly jelentős esemény volt az abbé érkezése és itteni működése, hogy Szűcs István kollégiumi professzor úr, szabad királyi Debrecen város történelmének írója is említésre érdemesnek találta a hydrogeognóz debreceni tevékenységét. „Richard abbé működése hazánkban epochát képez.” (Debreceni Közlöny 1862. aug. 9.) Lássuk az abbé korszakalkotó tevékenységének debreceni fejezeteit! Richard atya 1862. június elején érkezett városunkba, „s egy városi tanácsnok és több műtudó társaságában” indult el Debrecennek jó vizet keresni. A Hortobágy c. lap a város közönségének nevében kívánt neki sok sikert (1862. jún. 13.). Az abbé és az őt kísérő bizottság szaporán dolgozhatott, mert Leidenfrost Gyula és Frank Antal tanácsnokok, a bizottság tagjai már június 16-án jelentik a tanácsnak: „Richard Abbé Ür a város és hortobágyi puszta területén 39 forráshelyet jelölt ki, s fáradsága díját meghatároztatni kérik”, s megemlítik, hogy a nevezett „Abbé Űr a gőzmalmi társulattól három forrásnak a gőzmalom udvarában kijelöléséért 250 frt-ot kívánt. Meg lévén győződve a tanács Richard Abbé Űr általános elismeréssel s magasztalással hirdetett s tapasztalatilag a legkedvezőbb eredményekre vezetett eljárásának alaposságáról s biztosságáról, s nem méltányolhatván eléggé az általa kijelölt források kinyitásából a városra s lakosságra eredendő tetemes hasznot, fáradsága díját részint eljárásának biztosan reményeit közhasznú voltához, részint a gőzmalmi társulattól általa alig egy pár órai időt kívánt díjjhoz, s a város érdekében tett napokra terjedő fáradságához arányítva 1500 arany értékű forintban 133