Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-06-01 / 3. szám
teljes rekonstrukcióra szorul. Sok üzem azonban nem rendelkezik szennyvíztisztító berendezésekkel, csatornahálózata pedig nem elválasztó rendszerű, elöregedett és áttekinthetetlen. A közművesítés egyik legelmaradottabb területe a települések szennyvíz-elvezetése és kezelése. Általában csak a nagyobb városok sűrűn lakott belterületei egy részének csatornázása megoldott. A csatornázott területen lakó népesség aránya más országok ellátottsági szintjéhez viszonyítva 28%. A szennyvíztisztító kapacitás a szükségestől messze elmaradt. Bizonyos építési tevékenység már megindult az ipari üzemekben a kibocsátott szennyvizek mennyiségének csökkentésére, elő- és részleges, néhány helyen pedig komplett tisztítóberendezések létrehozására. A települések szennyvízelvezetésében és szennyvíztisztításában is, elsősorban az új települések tekintetében némi fejlődés tapasztalható. 1965—70. években több új, központi szennyvíztisztító berendezés épült, néhány jelenleg próbaüzemelés alatt áll. Távlati célkitűzések A települések meglevő és kiépülő közcsatornahálózatain elvezetett szennyvizek teljes tisztítására kell törekedni, amelyhez elsősorban a közcsatornába vezetett ipari szennyvizek megfelelő előtisztítása szükséges. E feladat közvetett módon való elősegítését szolgálja a szennyvizek közcsatornába történő bevezetéséről szóló 2/1970. (XII. 13.) OVH sz. államtitkári rendelkezés. Nagy jelentőséggel bír a szennyvizek hasznosítása. A megfelelő befogadóval nem rendelkező települések esetében a már tisztított szennyvíz elhelyezését célszerű az ipari vízellátáshoz, vagy a mezőgazdasági hasznosítás lehetőségeinek kihasználásához kapcsolódva megoldani. Amennyiben arra mód van, a településeken keletkezett szennyvizeket indokolt felhasználni az ipari szennyvíztisztításnál. Az ipar által a vízfolyásokba bocsátott szennyvizek káros hatásainak megszüntetése, a befogadók megóvása, illetve használhatóvá tétele érdekében szükséges, hogy a meglevő üzemek hiányzó szennyvíztisztító berendezéseiket 1976-ra pótlólag építsék meg. Ugyanakkor szükséges, hogy megkezdődjön és folyamatosan haladjon a meglevő ipari szennyvízelvezető és kezelő létesítmények rekonstrukciója. Mind az előbbi, mind pedig az utóbbi esetben fontos szempont, hogy a szennyvizek összegyűjtése és kezelése a gazdaságos tisztítás szem előtt tartásával történjék. Ahol lehetséges, szorgalmazni kell az ipari szennyvizek mezőgazdasági hasznosítását, vagy az iparban való újrafelhasználását. Ipari és vízminőségi szempontból is előnyös az olyan megoldások létrehozása, amelyek a megfelelő hatásfokú tisztítás mellett lehetővé teszik az ipar számára hasznosítható anyagok visszanyerését. Jelentőséggel bír, hogy csökkenjen a szennyvíz mennyiségének a vízforgalomhoz viszonyított aránya. A közvetlen és legfontosabb célkitűzés, hogy 1975 végére tisztítatlan ipari szennyvizek a befogadókat ne terheljék. Hatósági, jogi eszközök A vízügyi államigazgatási tevékenység keretébe tartozó hatósági feladatok ellátásának jelentősége a gazdaságirányítás mostani rendszerében nagymértékben megnövekedett. A gazdálkodó szervek a közvetett közgazdasági szabályzóeszközök alkalmazásán túlmenően, közvetlenül csakis a hatósági eszközökkel befolyásolhatók. A hatósági szabályozás, előírások, az ezeken alapuló jogok és kötelezettségek, valamint a végrehajtásuk ellenőrzése az egyedüli közvetlen beavatkozási lehetőség, amellyel a tervszerű vízgazdálkodás és a népgazdaság vonatkozó célkitűzései érvényesíthetők.1 A vizek tisztaságának biztosítására irányuló hatósági eszközök egyike a szennyvízbírság. Rendeltetése az, hogy anyagi hátrány okozásával szorítsa rá a szennyezőket, a vizek káros szennyezésének megszüntetésére. E cél mielőbbi elérését van hivatva elősegíteni a progresszív bírságolás lehetősége, amely azokkal szemben érvényesíthető, akik évek óta következetesen tartózkodnak szennyvízkezelési helyzetük kielégítő megoldásától. Sajnos, a tapasztalatok szerint — a progreszszivitás ellenére — még mindig ezek a károsan szennyezők vannak döntő többségben. A területi vízminőségi felügyeletek egyre több szennyezőt vonnak ellenőrzés alá, de a legnagyobb ártalmat okozókat már évek óta folyamatosan vizsgálják. Munkájuk nyomán a vízügyi hatóságok 1970-ben 1,1 millió m3 napi káros vízmennyiség után állapítottak meg bírságot. A bírságolás azonban jellegénél fogva nem közvetlen hatású eszköz, hanem a jogellenes magatartáshoz kapcsolódó szankció és ezen keresztül serkent a megelőzésre. Ennek megfelelően a szennyvízkezelő és elvezető berendezések fokozottabb ütemű kiépítésére nem hat elsődlegesen. Szükség van tehát arra, hogy a vízügyi hatóságok az előzőekben vázolt jelenlegi helyzet és távlati célkitűzések elérése végett éljenek a vizek tisztaságának biztosítására irányuló másik, közvetlen hatású hatósági eszközzel, a vízügyi hatósági kötelezéssel is. A népgazdaság érdekeinek védelme megköveteli a vízminőségvédelmi hatósági intézkedések fokozottabb érvényesítését és így a bírságoláson túlmenően a hatósági kötelezés széles körű alkalmazását is. A gyakorlat kialakítása során esetleg felmerülő nehézségekre és egyáltalán az alkalmazás megindulásának előmozdítására, a továbbiakban megkíséreljük e hatósági eszköz anyagi és eljárásjogi vonatkozásait felvázolni és ennek eredményeit összefüggésbe hozni a hétköznapi gyakorlattal. II. Anyagi jogi szabályozás és jogalkalmazás A vízügyi hatósági kötelezés jogalapját a vízügyről szóló 1964. évi IV. Tv. (Vt.) 32. §-a, és a törvény végrehajtására kiadott 32/1964. (XII. 13.) Korm. sz. rendelet (Vhr.) 68. §-ának b) pontja 1 Dégen Imre: Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének tapasztalatai a vízgazdálkodásban. (Vízügyi szervek vezetői részére tartott előadás.) 115
