Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-06-01 / 3. szám
teremtette meg. A törvény rendelkezése szerint a vízügyi hatóság az érdekeltet meghatározott vízimunka elvégzésére, illetőleg vízi létesítmény megépítésére, átalakítására vagy megszüntetésére hivatalból is kötelezheti, ha ezt akár a népgazdaság, akár más érdekelt kárának elhárítása vagy megszüntetése szükségessé teszi. Az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendelet szövegéből kitűnően a vízügyi hatóság, az érdekeltet különösen a vizek káros szennyezése esetén a károkozás megszüntetésére, továbbá a meglevő szennyvíztisztító (kezelő) és elvezetőművek rendszeres fenntartására, megfelelő üzemeltetésére, és — a jogszabályban megállapított feltételek megléte esetén — ezeknek a műveknek a megvalósítására és felújítására kötelezheti. A törvény szövegéből kitűnő jogalkotói akarat szerint a vízügyi hatóságnak nem kötelessége a törvényben meghatározott esetekben a hatósági fellépés. Elhatározásától függ, hogy a tényállás megítéléséhez képest a cselekvés vagy a nem cselekvés mellett dönt. A jogszabály alternatív jellege ezt számára lehetővé teszi. Az 1/1969. (XI. 25.) OVHsz. államtitkári rendelkezés 9. §-ának (2) bek. azonban úgy rendelkezik, hogy ha a szakágazat a helyszíni ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a Vhr. 68. § b) pontjának meghatározott valamely intézkedés megtétele szükséges, az eljárás lefolytatására a vízügyi igazgatóság hatósági szervének haladéktalanul javaslatot tesz. Véleményünk szerint ez a rendelkezés már nem minden esetre abszolutizálja a fellépés vagy nem fellépés kérdésében a választás lehetőségét. Az üzemek szennyvízkezelési helyzetét évenként rendszeresen ellenőrző vízminőségi felügyeletek ténymegállapító és értékelő munkájának eredményeként — javaslattétel után — már mind azokban az esetekben szükséges a hatósági eljárás megindítása, amikor az üzem szennyvízkezelési helyzete ezt indokolttá teszi. Az államtitkári rendelkezés ismertetett helyének szövege tehát még mindig nem teszi kötelezővé a fellépést, de az alternativitás körét lényegesen leszűkítve, az államigazgatási szerv mérlegelési lehetőségét korlátozva, a szervet cselekvésre ösztönzi. Az I.-ben vázolt helyzet és célkitűzések, valamint a rendszeresen alkalmazott szennyvízbírság ösztönző hatásának másodlagossága miatt véleményünk szerint a területi vízügyi hatóságoknak ma már erkölcsi kötelessége, hogy az esetek nagy részében éljenek a hatósági kötelezéssel. Erre kell, hogy ösztönözze őket az a sok adat és széles körű helyzetismeret, amelyet évek során át a bírságolási eljárások során a károsan szennyezőkre vonatkozóan összegyűjtöttek. De erre kell, hogy ösztönözze őket az egyes károsítok e kérdésben tanúsított konzekvensen passzív magatartása, amellyel szemben fontos társadalmi és népgazdasági érdekek mielőbbi kielégülése áll. Ezek az érdekek az adott esetekben megelőzik a vállalati egyéni érdekeket és ilyen szempontból a vízügyi hatóságoknak — első lépcsőben a legsúlyosabb esetekben — már nincs is lehetősége az eljárás nem megindítása mellett dönteni. Mindemellett a vízügyi hatósági kötelezés intézménye az általános közérdeket abból a szempontból is jobban szolgálja, hogy ezen eljárás keretében mód nyílik a jogszabály adta lehetőséget műszaki tartalommal megtölteni és így megvalósítani a célszerű intézkedéseket. E műszaki szükségességek érvényre juttatására a bírságolási eljárás keretében nincs lehetőség. A törvény a hatósági kötelezést szigorúan célhoz köti. Alkalmazására csak a káros vagy jogellenes állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, a törvényhely által szigorúan meghatározott alkalmakra. Ha tehát a vízügyi hatóság a cselekvés mellett dönt, akkor a helyzettől és az ügy jellegétől függően választhat, hogy az érdekeltet (aki károsan, tehát jogellenesen szennyezi a vízfolyást) meghatározott vízimunka elvégzésére, létesítmény megépítésére, átalakítására vagy megszüntetésére kötelezi. Bármelyik alternatívára is esik a választása, annak tartalmát a műszaki lehetőségek és szükségességek, a vízgazdálkodás és a népgazdaság érdekeinek szem előtt tartásával kell megállapítani. Ilyen értelemben az alternatívák kiválasztása is célhoz kötött és a megadott lehetőségeken kívül a jogi személy másra nem kötelezhető. Kizárt tehát olyan határozat kiadása, amely a káros vízszennyezés miatt a szennyvizek befogadóba való elvezetését megtiltja vagy akár annak elrendelése, hogy az üzem energiarendszerét szénbázisról földgáztüzelésre állítsa át. Arra viszont már volt példa, hogy szennyvízbírságolás hatására az üzem átállt földgáztüzelésre és így több károsító komponens hatásától a vízfolyás megmenekült. Míg a törvény 32. §-ának (1) bekezdése előre kifejezetten megállapított lehetőségek közül engedi meg a célszerű választást, addig a Vhr. 68. §-a és annak b) pontja az ismertetett alternatívákon belül, keretszerűen sorolja fel a legfontosabb megoldási lehetőségeket, de nem teszi kizárttá más megoldások alkalmazását sem. A károkozás megszüntetésén, a meglevő tisztító (kezelő) és elvezető művek rendszeres fenntartásán és megfelelő üzemeltetésén kívül a hatóság másra is kötelezhet. Elrendelheti pl. az üzemi csatornahálózat feltérképezését (állapotfelvételi dokumentáció elkészítését), egyes csatornaátkötések felszámolását vagy a jobb hígítás végett bizonyos szennyvízelvezetési irányok, illetve bevezetési módok megváltoztatását, megszüntetését, célszerűbb kialakítását (parti beömlés helyett medernyomócső, vízfolyásba vezetés helyett szikkasztás). Olyan gyártástechnológiáknál, ahol a keletkező szennyvíz egyáltalán vagy gazdaságosan nem tisztítható, elrendelhető a gyártástechnológia felülvizsgálata, illetve a szennyvíztisztító berendezések hatásfokának megvizsgálása. Véleményünk szerint a mérlegelés tág spektrumát biztosítja a keretszerű szabályozás, amely azonban célhoz kötött. Olyan kérdések esetén tehát már nem érvényesülhet, ahol a hatósági akaratkinyilvánításnak más jogszabályok gátat szabnak. A határvonalak biztos felismerése az eredményes cselekvés záloga. (folytatjuk) Dr. Egerszegi Gyűl» 116
