Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-04-01 / 2. szám

biakban: Vt.) és a módosítására, illetve végrehajtására kiadott törvényerejű rendelet és kormányrendeletek (a továbbiakban: Vhr.) időben, körültekintéssel biztosították a vizek természetes körfolyamatába társadalmilag szervezett, állami úton történő beavatkozás lehetőségét. Olyan célzattal történt mindez, hogy a vizek károsító hatása elhárítható legyen és a hasznosításukkal, menynyiségükkel és minőségükkel szemben támasztott országos szükségletek és a vízelőfordulások közötti tartós egyensúlyt biztosítani lehessen. A feladatok ellátására kialakult a vizügyi államigazgatás szervezete.

A vízügyi törvényre épültek rá mindazok a későbbi jogszabályok, amelyek rendezik a vízügyi államigazgatás szervezetét és működését, valamint azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek vízügyi összefüggésűek. Ezeknek a normáknak az összessége alkotja a vízügyi államigazgatási jogot. A vízügyi államigazgatás szervezete és a vízügyi államigazgatási jog igazgatási vonalon és a jog oldaláról visszahatóan biztosíthatják, hogy vízkincsünk minősége a természetes, vagy legalább azt megközelítő szinten maradjon.

A generális prevencióra, a vízszennyezéssel okozott károsítások mintegy részleges kártalanítására és a szennyezők szankcionálására tartalmaz részletes rendelkezéseket a 40/1969. (XI. 25.) Korm. sz. rendelet és a végrehajtására kiadott 1/1969. (XI. 25.) OVH sz. államtitkári rendelkezés, amelyek összhangban a Vt. 11—15. és 27. §-aival, visszautalással a Vhr. 68. § c) pontjára hatékony eszközként szolgál a vizek minőségének védelme érdekében. Ezeknek elemzése azonban most nem feladatunk.

Természetesen más jogágak is reagálnak a vízkincs jó minőségének megóvásához fűződő érdekekre. Pl. a Btk. 197. §-a a kútmérgezést bűntetté nyilvánította. Vízszennyezéssel okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályokat pedig a Ptk. 339. §-a tartalmazza. E szabályok megtárgyalása is kívüleső, de a későbbiekben hivatkozunk majd a Btk. 197. §-ára.

A vízszennyezés elleni védekezés hatékonyságának egyik legfontosabb eszköze a vizszennyezésben jelentkező jogellenességnek — akár jogi személyek, akár természetes személyek tanúsítják — a megfelelő szankcionálása. Az előbbi a szennyvízbírságolás, amellyel nem kívánunk foglalkozni, az utóbbi a vízszennyezésnek szabálysértéssé nyilvánítása, amely viszont e cikknek tulajdonképpeni témája. Az idevonatkozó általános rendelkezéseket és fő szabályokat a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: Tv.) bizonyos tényállásokat, közöttük a 109. §-ban szabályozott vízszennyezési szabálysértést is (a továbbiakban a rövidség okából: vízszennyezés) a 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: R.) tartalmazza.

Vízszennyezési ügyekkel elsősorban és majdnem kizárólag a területi vízügyi igazgatóságok vízminőségi felügyeletei, hatósági vonatkozásban pedig a hatósági csoportjai foglalkoznak. Az esetek komplikáltsága és szerteágazó jellege indokolja, hogy a vízszennyezési szabálysértéssel, mint a megelőzés és a szankcionálás legkisebb, de nem lebecsülendő jogszabályi eszközével foglalkozzunk, a vizminőségvédelem fontossága és a napi munka megkönnyitése végett.

Nem haszontalan, ha a szabálysértéssel — kifejezetten csak a vízszennyezésre figyelemmel — és ismérveivel általánosságban is ismerkedünk. Ez megkönnyítheti az egyes esetek értékelését, hasznos lehet a feljelentési kötelezettség szempontjából és kamatoztatható a vízjogi szabálysértések értékelésénél is. Természetesen a vízszennyezés törvényi tényállásait és a lehetséges esetváltozatokat vizsgáljuk meg közelebbről —, visszautalással az ismérveknél tárgyalt alapfogalmakra.

II.

A szabálysértés a társadalomra csekélyebb fokban veszélyes jogellenes cselekmény (tevékenység vagy mulasztás), amelyet jogszabály kifejezetten annak nyilvánított. Valójában nem minden, a társadalomra csekélyebb mértékben veszélyes magatartás szabálysértés, viszont minden szabálysértés veszélyes a társadalomra.

E kisebb súlyú jogsértések (szabálysértések) felelősségi és szankciórendszerének szabályozása az államigazgatási jog keretei között történt meg, mert e cselekmények többsége, a közfeladatok megoldására irányuló állami szervező munkával kapcsolatos (pl. a vizminőségvédelem) jogellenes magatartások esetei. Mindezeknek megfelelően ismérvei a következőkben foglalhatók össze:

1. A szabálysértés emberi magatartás, tehát az ezért tehető felróhatóság mindig alanyi jellegű, vagyis csak természetes személyekkel szemben érvényesülhet. Erre mutat egyébként a tényállások körülírásában rendszerint elsőnek alkalmazott „aki” szó (lásd 109. §.). A vizek fertőzése vagy káros szennyezése az esetek 99%-ában jogi személyek üzemszerű tevékenységi körében, annak következtében keletkezik. Ezért azonban az üzem vagy szövetkezet szabálysértési vonalon nem tehető felelőssé; erre a szennyvízbirságolás intézménye szolgál.

Az emberi magatartás (cselekmény) megnyilvánulhat tevésben vagy mulasztásban, azaz tevékenységtől való tartózkodásban. A vízszennyezés elkövethető tevéssel és mulasztással is. Így a vízügyi hatóságnak célszerű mindig azt a személyt felkutatnia, akinek cselekvő magatartása (tevés) vagy nemtevése (mulasztás) folytán valósult meg a cselekmény. Ez a személy pl. lehet

a szennyvíztisztító telep kezelője, aki a telep üzemét indokolatlanul leállítva, a megkerülővezetéken továbbította a szennyvizet a befogadóba, vagy a felettese, aki erre a magatartásra utasította. Természetesen ilyenkor az utasítást adó felel a vízszennyezésért. Nyilván nem tehető felelőssé a tisztítótelepi munkás azért, mert telepi berendezések vagy elvezető művek elhasználódásának következtében vízszennyezés történt. Hiszen az elöregedett berendezések és csatornacsövek kicserélése beruházási feladat és ez rendesen nem a fizikai dolgozó munkakörébe tartozik. Felelősséggel tartozik azonban, ha a vállalat az összes feltételek biztosításával lehetővé tette a szennyvizek kielégítő hatásfokú tisztítását, de a munkát hanyagul végezte és a vízszennyezés megvalósult.

2. A szabálysértés társadalomra veszélyes cselekmény. Ez fogalmilag azt jelenti, hogy minden olyan tevékenység vagy mulasztás, amely az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti, társadalmi szempontból káros következményekkel jár, vagy valamilyen káros következményt tesz több-kevesebb valószínűséggel lehetővé. A szabálysértések többségére nem a tényleges károkozás a jellemző, hanem a társadalmi érték (értékek) károsodásának a lehetősége. A vízszennyezés elkövetője pl. lehetővé teszi, hogy a vízfolyás halállománya elpusztuljon. Ha a kár bekövetkezett (a halak elpusztultak) már nem szabálysértés, hanem a rongálás bűntette valósult meg.

Ebből egyébként az a következtetés is levonható, hogy a bűntett és a szabálysértés társadalomra veszélyessége nem egyenlő értékű. Fokozati különbség van közöttük; a bűntett a súlyosabb, amelynek jogkövetkezménye arányban áll a jogellenes magatartás fokozott társadalmi veszélyességével. A szabálysértés kisebb súlyú cselekmény (a társadalomra csekélyebb fokban veszélyes), de támadásának iránya, gyakran külső megjelenése is (lásd néhány törvényi tényállás megfogalmazását) azonos a bűncselekményével. Emiatt a szabálysértés — bár államigazgatási jogi intézmény — nem elszigetelt a büntetőjogtól és a szabálysértésekre túlnyomóan büntetőjogi fogalmakat — pL szándékosság-gondatlanság, elkövető stb. — kell alkalmazni.

Egyébként a szabálysértés szankciói is büntető (represszív) szankciók, de nem olyan változatosak és természetesen jóval enyhébbek a bűntetténél.

3. A szabálysértés jogsértő (jogellenes) magatartás (cselekmény), amely az elkövetőjének — aki csak természetes személy lehet — felróható. Felróhatóságról akkor van szó, ha a cselekményt (tevékenységet vagy mulasztást) vétkesen, vagyis szándékosan vagy gondatlanul követték el és felelősséget kizáró okok nincsenek.

69