Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-04-01 / 2. szám

Áz elektronikus adatfeldolgozó gépek és felhasználásuk újabb fejlődési irányai Az elektronikus adatfeldolgozó-gépek — kü­lönösen a gazdaságilag fejlett országokban — az utóbbi években igen elterjedtek. Az USA-ban ma 40 000, Franciaországban 2000 ilyen beren­dezés üzemel, 1970 végére pedig az USA-ban 100 000, Franciaországban pedig 4500 elektroni­kus adatfeldolgozó-gép munkájára számítanak. Ma már a legmaradibb gondolkodásmódú embe­rek sem vonják kétségbe, hogy az elektronikus adatfeldolgozás a jövőnek épp oly nélkülözhetet­len eszköze lesz, mint amilyenné az idők folya mán a varrógép, a villamos gép stb. vált. Elterjedésüket kezdetben az akadályozta, hogy közvetlen hasznosságuk, a legtöbb esetben, alig volt kimutatható, ma már azonban köztudott, hogy közvetett hasznosságuk oly nagy, hogy az üzembehelyezésükkel járó, nem csekély költsé­geket igen rövid idő alatt amortizálják. Hozzá­járult ehhez természetesen az is, hogy a korszerű berendezések sokkal olcsóbbak, gyorsabbak és ke­zelésük is könnyebb, mint az hőskorukban volt. Az utóbbi években főleg a berendezések jel­dolgozóegységeinek jobb kihasználására töreked­tek. Tudvalevő, hogy a feldolgozóegységek mű­ködési sebessége igen nagy, ma már nem ritkák az olyan berendezések, amelyek másodpercen­ként több mint egymillió összeadást képesek el­végezni. Az adatfeldolgozó egység nagy sebessé­ge azonban aránylag hosszú ideig nem volt ki­használható, mert a perifériás egységeik több nagyságrenddel kisebb sebessége akadályozta az adatfeldolgozó egység sebességének kihasználá­sát. A be- és kimeneti egységek, az adattározók stb. ugyanis elektromechanikus berendezések, amelyeknek sebessége bizonyos határokon túl nem növelhető. E nehézséget csak úgy sikerült kiküszöbölni, hogy az adatfeldolgozó egységet több perifériás egység kiszolgálására tették al­kalmassá. A bemeneti egységek adatait, utasítá­sait vagy lyukszalag közvetítésével vagy közvet­lenül magnószalagra veszik fel. Ennek előnye az, hogy mivel a magnószalag 1 cm-jére 3—400 jel vehető fel, másrészről mivel 'nagy szilárdsága folytán, aránylag gyorsan mozgatható, lehetővé teszi a számítógépbe való adatbeadagolás jelen­tékeny mértékű meggyorsítását. Természetesen ez magában véve még nem oldaná meg a problémát, mert hiszen a beírás gyorsaságát mindenképpen a gépíró személy írássebessége korlátozza. A több gépen készült magnószalagokat azonban azonnal a gépbe he­lyezik és az automatikusan veszi azokat egymás után munkában, amikor előző feladatát elvégez­te. Ily módon az adatfeldolgozó egységet közel 100%-osan ki lehet használni. Az eredmények kiírásánál hasonló módon jár­nak el, az adatfeldolgozó egység eredményeit több magnószalagra írja ki és ezt nem egy, ha­nem több gyorsnyomtató nyomtatja ki. Ezzel elérték azt, hogy a berendezés legkölt­ségesebb részét, az adatfeldolgozó egységet, tel­jes mértékben ki lehet használni, ami természe­tesen az egyes számításokra eső költségeket nagymértékben csökkentette. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy ezeket az új berendezéseket csak az igen nagy vállala­tok, intézmények használhatják ki. A kisebb vál­lalatoknak ugyanis egyszerűen távolról sem volt annyi számítási vagy feldolgozási munkájuk, mint amennyire a gép így képes volt. Ezt a hiányosságot küszöbölte ki a közelmúlt­ban a General Electric, amikor létrehozta az ún. TIME—SHARING rendszerét. Nyugat-Európát több körzetre osztotta fel, egy-egy körzet egy­­egy kiséb'b európai ország vagy valamely na­gyobb ország egy-egy országrésze. Minden kör­zet központjában felállított egy-egy nagy számí­tóközpontot és azt „előfizetői” rendelkezésére bocsátotta, vállalva az előfizetők minden adat­feldolgozási, számítási, adattározási stb. felada­tának ellátását. A feladatok megadása, az ada­tok betáplálása az előfizető rendelkezésére bo­csátott közönséges telexgépen történik, illetőleg az eredmények az előfizető rendelkezésére bo­csátott gyorsnyomtatókon érkeznek vissza. A központi berendezés oly nagy tartalékkapacitás­sal rendelkezik, hogy a rövidebb feladatok ered­ményeit úgyszólván azonnal közli az előfizető­vel, hosszabb feladatok esetén, annak megoldása után, automatikusan, azonnal jelentkezik és kiír­ja az eredményt az előfizető gyorsnyomtatóján. Az előfizetők telexgép-gyorsnyomtató páron­ként havi 1600 DM-át fizetnek, a feladatok meg­oldásáért pedig az igénybe vett gépidő szerinti díjazást fizetik. Ily módon lehetővé vált az, hogy még a kis vállalatok vagy intézmények is igény­be vehessék a berendezést és részesülhessenek az elektronikus számítástechnika előnyeiben. Az előfizetési díj a terminálok (telex, gyorsnyomta­tó) karbantartási költségeit is tartalmazza, meg­hibásodásuk esetén a vállalat kirendeltségei azo­kat azonnal megjavítják vagy kicserélik, ami igen nagy kényelmet jelent a felhasználó részé­re. A feladatokat egy igen egyszerű és bárki ré­széről egy nap alatt elsajátítható gépnyelvben, az ún. BASIC-nyelven kell leadni, de annak sincs akadálya, hogy azt az esetleg már megszo­kott ALGOL- vagy FORTRAN-nyelven adják le. Ez utóbbi esetben a központi berendezés auto­matikusan fordítja azt le BASIC-nyelvre, majd a feldolgozás után, az előfizető kívánsága sze­rint ismét ALGOL- vagy FORTRAN-ra. A központi berendezést, a szükséges összes szubrutin programon kívül, több mint 300 ru­tinprogrammal is ellátták, amelyek közül a ré­szére szükségeset az élőfizető egyszerűen kód­jelének megadásával választhatja ki. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom