Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-12-01 / 6. szám

Az ünnepi üzembe helyezésen Dégen Imre, dr. Dabrónaki Gyula állam­titkárok, Herczeg Károly az MSZMP Fejér megyei bizottság első titkára, és dr. Tapolczai Jenő a Fejér megyei Tanács vb. elnöke megszemlélik az árapasztó műtárgyat lencei-tó vízállását 70—80 cm­­rel alacsonyabb szinten lehet tartani, míg nyári időszakban — a 12,5 millió m3 víz lebocsá­­tásával — 40—50 cm-rel emelni lehet. Ez úgy is fogalmazható, hogy a jelenlegi több mint 180 cm-es vízjáték 40—50 cm-es in­tervallumra szorítható. (A Ve­lencei-tó felületén 1 millió m3 víz 4 cm vastagságú vízrétegnek felel meg.) A tervezett tárolók közül 1968 novemberében indult meg és ez év szeptemberében fejeződött be a Zámolyi víztároló építése. Ez a tároló 7,8—8,0 millió m3 vizet tud nagy árvizek esetén visszatartani. Ez azt jelenti, hogy a Velencei-tó magas vizei­ből 20—30 cm vízréteget tud „lefaragni”. Üzemi vízszint mel­letti tárolóképessége 4,5 millió m3. Ennek a víztömegnek a le­­bocsátása nyári időszakban 10— 15 cm-es vízszintemelkedést jelent a Velencei-tóban. A tárolóhoz tartozó vízgyűjtő terület nagysága 245 km2. Árví­zi vízszint mellett a tárolótó ki­terjedése 665 hl, míg üzemvíz­­szint mellett a tófelület 473 kh-t tesz ki. A tárolótó a következő mű­szaki létesítményekből áll. Völgyzáró töltés. Hossza 730 méter, koronaszélessége 5 m, az oldalrézsűk hajlása 1:2, illetve 1:3. A vízoldali rézsűk előre gyártott betonelemekkel vannak burkolva. A töltés nettó tömege 77 400 m3. Legnagyobb magassága 11 méter. Az átlagos talpszélesség 30 m, a völgyfenéken 40 m. A töltéstest alatt a völgyfenék ka­vicsos, homokos altalaja miatt 40 cm vastagságú, 3—6 m mély­ségű 700 fm hosszú résfal léte­sült. A résfal anyaga bentonitos földbeton. A réselés Titánia tí­pusú réselőgéppel készült. A töl­téstestben a résfalhoz csatlakoz­va 2,5 m vastagságú vízzáró agyagmag létesült. A mederben készült leeresztő zsilip 120x 120 cm-es kereszt­metszetű 67 m hosszú vasbeton cső. A közbenső aknaelembe 800 mm 0 tolózár készült. Maxi­mális vízemésztő képesség 5—6 m3/sec, s ennek figyelembevéte­lével a tóban tározott vízmeny­­nyiség 8 nap alatt ereszthető le. A töltés és a magas part talál­kozásánál épült árapasztó csa­torna az 1%-os valószínűséggel előforduló 40 m3/sec. mennyisé­gű árvíz lebocsátására szolgál, öt db 4 m-es nyílású billenő táb­lás műtárgy bocsátja le a vizet az árapasztó csatornába, melyen a magasságkülönbségek áthida­lására 4 db bukó készült előre gyártott KDT elemekből, egyen­ként 1,5 m-es bukási magasság­gal. A földmedrű árapasztó 20 m fenékszélességgel készült, az oldalrézsűk hajlása 1:2, a fenék­esés 3%. A tároló mellett őrtelep léte­sült, ahonnan URH berendezés biztosítja a hírszolgálatot. A töl­téstest elektromos kivilágítást is kapott. Az üzemelés elképzelt rendje szerint július hó során kell mint­egy 2 millió m3 vizet lebocsáta-236 A Zámolyi víztároló völgyzáró gátjának vízoldali képe

Next

/
Oldalképek
Tartalom