Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-08-01 / 4. szám
a tény az, hogy a gazdasági és társadalmi életünk mai menete a „nagy tudományoknak” kedvez. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a tudósok dolgozhassanak a „kis tudomány” területén is; továbbá, hogy mind a „nagy tudomány”, mind a „kis tudomány” a kutatás különböző területeit tárja fel, s így a maga területén mindegyik fölényben van a másik felett. A tudomány és a civilizáció hatása az emberi boldogságra megállapítható ugyan, de nem mérhető. Irányáról és nagyságáról mindenesetre számos, sokszor éles vita folyt. Nem tagadható, hogy ismereteink növekedésének köszönhető, ha napjainkban néhányszor annyi embernek jut a Földön fedél és élelem, mint ahánynak akárcsak pár száz évszázada is. Ha azt az örömet, amit a tanulás, megértés, a felismerés, az eredményes alkotómunka nyújt, ki lehetne terjeszteni az emberiség nagy csoportjára, ha tehát ilyenformán a tudomány a jelenleginél jobban elősegítené mind több ember jó közérzetének a kialakítását, a tudomány jelentősége roppantul megnövekednék. A tudomány napjainkban tartó diadalútja mellett a tudomány olyan eredményeiről, problémáiról is meg kell azonban emlékezni, amelyek nem segítik elő a jó közérzet kialakítását. Az ismeretes tömegpusztító eszközök mellett elsősorban azoknak a veszélyes és megszokáshoz vezető gyógyszereknek a használatát kell megemlíteni, amelyek elterjedésének megakadályozása jelenleg sok gondot okoz. A jövőben azzal is számolni kell, hogy új tudományterületek meghódítása nemcsak a megismerést növeli, hanem az emberi tevékenység hatósugarát is és ez mind jó, mind rossz irányban érvényesülhet. Mindezek azt mutatják, hogy a jövőben a tudományos vezető szerep olyan felelősségek vállalását is megkövetelheti, amelyektől a tudósok visszariadnak. És így kétséges lehet, hogy a jövendő vezető tudósai találnak-e annyi örömet munkájukban, mint napjainkban. Az előbbiekben vázoltak elsősorban a „nagy tudományra” vonatkoznak, amelyek megvalósulása felé haladunk és a kapitalista országokban tapasztalhatók főleg ezek a veszélyes és visszás jelenségek; mégis érdemes ezekre itt nálunk is felhívni a figyelmet. Ugyanis a „nagy tudomány” végletes megvalósulása esetében a tudomány az emberiség összpontosított erőfeszítésévé alakul, amely az ismeretek szakadatlan növelésére törekszik, s a természet megértésének valami szuperpiramisát hozza létre — és ha kellően nem vigyázunk —, akkor ez az előbb vázolt veszélyekkel együtt megy végbe. Az mindenki előtt világos, hogy napjainkban a tudományos erőfeszítések szervezettsége szükséges, mert egyetlen elme már napjainkban sem képes ismereteink minden részletét igazán mélyrehatóan átfogni. S az áttekintés annál nehezebb lesz, minél inkább nő a tudományos információk tömege. Ma minden kutató más kutatók ezreihez tud szólni, de csak egyesek szavára képes figyelni, s csak néhányat ért meg. Következésképpen a tudomány egysége csak az eredmények állandó számbavételével, összevetésével tartható fenn, s mivel erre az egyes kutató képtelen, különleges szervezet létrehozásával kell ezt a jövőben megoldani. Egyébként az ellentmondó kísérleti adatok bagatellizálása, az érdektelen jelenségek eltúlzása, az általánosítás jogosulatlan extrapolálása olyan folytonosan növekvő fogalomzavart eredményezhet, amely alattomosan fékezi majd a tudomány fejlődését. Súlyosbíthatja a helyzetet még az, hogy az említett jelenségek nemcsak kedveznek más negatív tényezőknek — pl. a tekintélyek túlzott tiszteletének, egyes vezetők hiúságának —, hanem meg is erősödnek általuk. A közlemények áradata és a növekvő fogalomzavar nagyrészt magából a tudomány növekedéséből ered, s egyszersmind egyre erőteljesebben akadályozhatja a tudomány fejlődését, illetve aggasztó meglepetéseket okozhat. Pl. a tudomány forradalmasította mezőgazdaságunkat, de a természeti egyensúlyok rendszerében ez nemegyszer későn felismert károkat is okozott. Abból is származtak nehézségek, hogy nem tanulmányoztuk eléggé a társadalmi-történeti struktúrák megbontásának következményeit. Ezek a jelenségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nehezebb különbséget tenni a tudományos erőfeszítések indokoltságának mérlegelésekor a tudomány fejlődésének objektív szükségletei és az egyes kutatók szubjektív szempontjai között. Mindezek arra intenek, hogy a jövőben nem lehet a tudomány fejlődése ügyét — még szűkebb területen sem — egyedül egyes emberek, illetve — maholnap — csak az emberi elme áttekintő- és ítélőképességére bíznunk. Ezeket a visszásságokat a tudomány jelenlegi erőteljes fejlődése, az emberiség javára hasznosítható eredményei elhomályosítják. A figyelem felkeltése azért — gondolom — nem hiábavaló, mert az a közös érdekünk, hogy a tudomány fejlesztése minél jobban szolgálja a jó közérzet kialakulását, az emberiség boldogulását. Dr. Egyed Imre A Szovjetunió szupertankhajókat épít Az UPI jelentése szerint a Szovjetunióban alapos tanulmányok és tapasztalatok gondos mérlegelése nyomán a többi tengeri hatalmakhoz hasonlóan szupertankhajópark építését határozták el. Amint a TASS jelenti, a most épülő tankhajó térfogatát 150 000 tonnára és 30 000 lóerőre tervezik — gőzturbinás meghajtással. A hajó utazósebessége előreláthatóan 16,5 csomó lesz. Amint a TASS pótlólag megjegyzi, az új tankhajóegység térfogata a jelenlegi Szófia-osztályú tartályhajók háromszorosa lesz. A 49 500 tonna vízkiszorítású Szófia-osztálybeli tankhajókat egyik leningrádi, az új szupertankhajót az ország egy másik hajógyára építi. 145
