Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-06-01 / 3. szám

adatait előtérbe helyező GOELRO**-program: „Az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság villamosítási terve” kidolgozásával kezdette meg.

Ez a műszaki-gazdasági fejlesztési terv, jóllehet a feladatokat az energiabázis megteremtése köré csoportosította, lényegében a népgazdaság fejlesztésének minden kérdését felölelte. Kidolgozásába — Lenin legközvetlenebb műszaki tanácsadója G. M. Krzsizsanovszkij, a kiváló energetikus irányításával — a szovjetköztársaság legkiválóbb szakembereit vonták be. [A Magyar Tanácsköztársaság egyidejű (de félbeszakadt) hasonló kezdeményezésével együtt, lényegében ez volt az első gyakorlati elismerése és érvényesítése a tudomány közvetlen termelőerővé válásáról szóló marxi felismerésnek!]

Lenin műszaki-gazdasági fejlesztési elgondolásai — mint azt a GOELRO-terv is mutatja — nem szorítkoztak a legdöntőbbnek, elsődlegesnek tekintett villamosítási programra. A technika növekvő jelentőségéről és társadalmi szerepéről szóló felfogásának megfelelően kiterjedtek a műszaki-gazdasági élet számos más területére, így — többek között — az egykor még csupán kialakulóban levő vízgazdálkodási tevékenységre is!

A vízgazdálkodás feladatai — a falu és a város ellentétének megszüntetésében

Rendkívül fontos és nagy távlatokat nyitó öszszefüggésekre hívta fel a figyelmet Lenin — ismételten — a szocializmus, illetve kommunizmus építésének két központi kérdésével és a vízgazdálkodás ezzel kapcsolatos feladataival foglalkozva. E két probléma: a szocialista iparosítás, valamint a város és a falu közti ellentétek megszüntetésének az előbbivel egybefonódó feladata, melyek megoldásában Lenin a vízgazdálkodás által nyújtott lehetőségeket igen fontos, nagy hatású, sőt nélkülözhetetlen eszköznek tekintette.

„... ma, amikor a villanyáram nagy távolságokra vezethető, amikor a közlekedés technikája magas fokra emelkedett... egyáltalán semmiféle technikai akadálya sincs annak, hogy az országban többé-kevésbé egyenletesen megoszló egész népesség élvezze a tudománynak és a művészetnek évszázadok alatt néhány központban felhalmozott kincseit.

És ha semmi sem akadályozza a város és a falu ellentétének megszüntetését (ezt természetesen nem szabad egyszeri intézkedés formájában elképzelni, ez egész sor rendszabály eredménye lesz), akkor ezt korántsem egyedül az „esztétikai érzés” követeli. A nagyvárosokban, mint Engels mondja, az emberek majd megfulladnak sa'ját piszkukban, s aki csak teheti, időről időre elmenekül a városból, hogy friss levegőhöz és tiszta vízhez jusson. Az ipar is széttelepül az egész országban, mert annak is tiszta vízre van szüksége. A vízesések, csatornák és folyók felhasználása villanyfejlesztésre újabb lökést ad „az ipar széttelepítésének”. Végül — last but not least — a földművelés szempontjából oly fontos városi szenny és különösen az emberi ürülék ésszerű felhasználása szintén a város és falu ellentétének megszüntetését követeli..stb. (Az agrárkérdés és a „Marx-kritikusok”. Lenin Művei 5. köt. 153—154. p.)

** GOELRO = Oroszország Állami Villamosítási Bizottsága.

Ez igen korai, 1901-ből való megállapítás, mely szinte előre jelzi a vízgazdálkodás valamennyi, később előtérbe került, jelentősebb problémáját (mint a vízkészletgazdálkodás, ipari és ivóvízellátás, vízminőségvédelem, szennyvíztisztítás és hasznosítás stb.) nem véletlenszerűen felbukkanó, önmagában álló utalás volt. Súlyát és jelentőségét az adja, hogy Lenin az itt vázolt, szerteágazó összefüggésekre később ismételten visszatért: a gazdasági élet különböző ágazatainak perspektíváit, az ezzel kapcsolatos műszaki feladatokat és az egyes vízgazdálkodási szakágazatok feladatait a későbbiekben egyre konkrétabban vetette fel.

Természetes tehát, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a föld köztulaj donbavétele mellett, Lenin irányításával, — mint már az oroszországi szociáldemokraták korai programjában szereplő követelés — „az erdők, folyók és tavak nacionalizálása” vagyis köztulajaonbavétele is megvalósult:

„A föld méhének kincsei: az éreek, az ásványolaj, a szén, a só stb., valamint az országos jelentőséggel bíró erdők és vizek az állam kizárólagos használatába mennek át. Minden kis folyó, tó, erdő stb. a községek használatába megy át, azzal a feltétellel ,hogy kezelésüket a helyi ön/kormányzati szervek veszik át.” (A II. oroszországi Szovjetkongresszus. Paraszti választói utasítás a földről. Lenin Művei 26. köt. 259. p.)

A vízerőhasznosításról

A vízgazdálkodás egyes ágazatai közül a korszerű energiabázis megteremtésének alapvető jelentősége mellett a rendkívül kedvező oroszországi vízerőhasznosítási lehetőségek miatt is — Lenin érdeklődésének előterében természetszerűleg a vízerőhasznosítás kérdései álltak.

Nagy figyelemmel kísérte a legfejlettebb tőkés ország, az Amerikai Egyesült Államok vízerőhasznosítási eredményeit és fejlesztési terveit, mint követendő példát.

„A vízesésekben rejlő erőforrások vizsgálata megmutatta, hogy Amerika, az 1912. márc. 14-i jelentés szerint, a víz erejének elektromossággá változtatásával egyszeriben további 60 millió lóerőt nyerhet.

Ez az ország már most is mérhetetlenül gazdag, és módjában van egy csapásra megháromszorozni gazdagságát, megháromszorozni a társadalmi munka termelékenységét, és ezzel tűrhető, értelmes emberi lényhez méltó jövedelmet és nem túlságosan hosszú, hatórás munkanapot biztosítani valamennyi munkáscsalád számára.” (Évi 4000 rubel és 6 órás munkanap. Lenin Művei 20. köt. 57. p.)

De számon tartotta más országok eredményeit is, még azokat is, amelyeket a kis Magyarországon elértek.

Még Magyarországon is kevéssé ismeretes, hogy a Ganz-gyár a mezőgazdasági üzemek villamosítása terén is úttörő eredményeket ért el. Lenin figyelmét azonban ez sem kerülte el.

A jövő útjait, a fejlődés lehetőségeit kutatva, mint példára (Kautsky nyomán) éppen egy magyar mezőgazdasági nagyüzem, — a magyaróvári uradalom — villamosítása terén végzett sikeres kísérletre hivatkozott, mely megmutatta, hogy miként lehet a technika eredményeit hasznosí91