Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-06-01 / 3. szám
A második világháború — mint a gazdasági élet minden területén — az ország egész kotró- és vontatóhajó-parkjában is roppant károkat okozott. A németek a hajópark jelentős hányadát nyugatra hurcolták, vagy teljesen elpusztították, a gépi berendezéseket oly mértékben megrongálták, hogy a helyreállítás 1945-től egészen 1960-ig elhúzódott. Az állami kézben levő, valamint az államosított vállalatok hajóparkjából és egyéb berendezésekből a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt 1949-ben létrehozták a Folyamszabályozó és Kavicskotró Nemzeti Vállalatot, amelynek fő tevékenységét akkor a kavicstermelésben jelölték meg. A mederfenntartó és karbantartó kotrást csupán, mint másodrendű feladatot bízták a vállalatra. Csak a Duna—Tiszacsatorna és a Tiszalöki Vízerőmű építése, valamint az 1954. és az 1956. évi árvíz tapasztalatai nyomán alakult ki az a helyes felfogás, hogy e vállalatot sajátos profiljának megfelelően a vízügyi szolgálat irányítása alá kell helyezni: így került végre a vállalat 1956-ban az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) felügyelete alá. Az intézkedés nyomán a vállalat gyors fejlődésnek indult és az időközben lezajlott igen jelentős beruházások után ma már teljes mértékben meg is felel mind a széles népgazdasági, mind a vízügyi szolgálat által rárótt feladatoknak. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat (FOKA) ez idő szerint az Országos Vízügyi Hivatal (ÓVH) felügyelete alá tartozik. Itt koncentrálódik az az erőgéppark, amely a vízgazdálkodás komplex feladatkörében a mederkotrás munkáját végzi. E módszeres kotrási tevékenység teremti meg a folyami hajózás, a kikötők fenntartásának, továbbá a hatékony árvíz- és partvédelmi munkák kedvező feltételeit. A FOKA feladata a dunai kavicskotrás, a kikotort anyag partra szállítása, építőanyag-gyártásra, valamint a mederszabályozás céljára. Ide tartozik a jégtörőhajópark tevékenysége, a tavi kotrás, a kikötők kotrása, valamint speciális úszó munkagépek építése, végül a hajópark javító-karbantartó tevékenysége. A zavartalan hajózás — ahol a mederszabályozás munkáját még a mai napig sem fejezték be — csak rendszeres szabályozókotrással tartható fenn. A Duna medrének karbantartása államközi kötelezettség, amelynek előírásait a DUNABIZOTTSÁG határozza meg (1. ábra). Különösen fontos a Duna mintegy 50 kilométer hosszú, úgynevezett felső szakaszának rendszeres kotrása. Ezen a szakaszon — Rajka és Gönyü között — a nagy vízszínesés miatt az Alpokból érkező nagy mennyiségű kavicshordalék állandó rossz gázlóképződés és mederelfájulás okozója. Ugyancsak e szakaszon folyik az ország jelenleg legnagyobb jelentőségű középvízi szabályozása is. A több ágra szakadó meder egységes középvízi mederré alakítására számos vezető- és mederelzáró mű épül. Minthogy e szakaszon a meder anyaga és hordaléka is kavics, a művek anyagát részben kotrásból nyerik (2. ábra). A Gönyü és Dunaföldvár közötti 231 kilométer hosszú folyamszakasz már kiegyensúlyozottnak mondható. Nagyobb mérvű feltöltődés e szakaszon nem észlelhető, így a karbantartáshoz, az építéshez szükséges adalékanyag termelésére irányuló kotrás is elegendő. Itt termelik az építőanyag-iparnak szánt legnagyobb tömegű dunai kavicsot. 1. ábra. Elevátor kettős vedersora üzemben 75