Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1969-12-01 / 6. szám

ság mérlegelési jogkörében — az egyes üzemek által kibocsátott tisztítatlan szennyvíz eltérő kémiai és biológiai tulajdonságaira figyelemmel — korrigálhatja a szennyezésért való tényleges felelősségnek megfelelő felosztási arány kialakítása érdekében. Előbbi példánknál maradva tehát megtörténhet, hogy az A üzemet az általa kibocsátott szennyvíz kedvezőtlenebb tisztíthatóságára tekintettel a vízügyi igazgatóság a fenolszenynyezésért járó 900 000,— Ft-ból nem 225 000,— Ft, hanem 350 000,— Ft megfizetésére kötelezi. Természetesen ilyenkor a korrekció okára a határozat indokolásában rá kell mutatni, s meg kell jelölni a szennyvíznek azokat a negatív tulajdonságait, amelyek a szenynyező anyagok mennyiségi arányához igazodó felosztási módtól való eltérést szükségessé tették.

b) Ha több üzem közös szennyvízelvezető csatornát tart fenn, a R. 3. §-ára figyelemmel a helyszíni ellenőrzés ugyanúgy történik, mint a közös szennyvíztisztító berendezés esetében; vagyis mind a csatornának a befogadó előtti szakaszán, mind az egyes üzemek által a csatornába bocsátott szennyvízből vízmintát kell venni. A szennyvízbírság együttes összegének megállapítása itt is a befogadó előtti utolsó csatornaaknából vett minta alapján történik. A bírságösszeg felosztása szempontjából azonban különbséget kell tennünk aszerint, hogy a közös csatornába az egyes üzemek által bebocsátott szennyvíz kémiai és biológiai tulajdonságai a befogadóig megtett út alatt megváltoztak-e, vagy sem (pl bomlás vagy kémiai reakció révén). Ha ilyen váltó ás nem következett be — vagyis ha a befogadóba ömlő szennyvíz szennyezőanyag-tartalma egyenlő az eg vés üzemek által kibocsátott szennyező anyagok öszszegével — akkor a szennyvízbírság felosztása az egyes üzemek szennyvizében levő szennyező anyagok menyny iségi arányában történik. Ha viszont a szennyvíz kémiai vagy biológiai tulajdonságai a közös csatornába való beömlés után megváltoztak, akkor a felosztásra értelemszerűen irányadók az a) pontban kifejtettek, ideértve természetesen a mérlegelésen alapuló korrekció lehetőségét is.

E témakör lezárásaként egy eljárásjogi kérdést érintünk. Arra szeretnénk ugyanis rámutatni, hogy közös szennyvízelvezető, illetőleg tisztítóberendezés esetén célszerű a szennyvízbírságot az érdekelt üzemekre — bár természetesen üzemenkénti bontásban — egy határozat keretében kiszabni, s e határozat egy-egy példányát megküldeni minden érdekelt üzemnek. Az ilyen gyakorlat mellett nem csupán eljárás-ökonómiai érvek szólnak, hanem az is, hogy ily módon egyszerűbbé válik a jogorvoslatok elbírálása. Ha ugyanis a szennyvízbírság kiszabása üzemenként külön-külön határozattal történik, akkor az egyes érdekelt üzemek fellebbezése alapján — amely nem csupán a szennyvízbírság együttes mértéke, hanem a szennyvízbírság összegének az üzemek közötti felosztási aránya ellen is irányulhat — esetleg meg kell változtatni a többi érdekelt üzemre vonatkozó, fellebbezéssel nem támadott határozatot is, attól függetlenül, hogy azok időközben jogerőre emelkedtek. Az ebből eredő eljárási bonyodalmak megelőzése érdekében helyesebb az említett esetben egy határozatot hozni, s az abban foglalt rendelkezéseket a jogorvoslati eljárás során a fellebbezés által érintett körben egységesen felülbírálni.

2. A R. 2. §-a értelmében, ha az üzem több helyen bocsát ki szennyvizet, a helyszíni ellenőrzés során minden kibocsátóhelyen mintát kell venni. E rendelkezés gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban vitára adhat okot, hogy a szennyvízbírság összegének megállapításánál külön-külön kell-e kiszámítani az egyes kibocsátóhelyekre vonatkozólag a bírságot, s ezek öszszege adja az üzem által fizetendő szennyvízbírság mértékét, vagy a számítás egyszerűsítése kedvéért össze lehet adni a különböző kibocsátóhelyeken át a befogadóba juttatott — bírságolási határértéken felüli — szennyező anyagok mennyiségét és a teljes mennyiség alapulvételével egy számítás keretében megállapítani a szennyvízbírságot.

Ezzel kapcsolatban az a helyes álláspont, hogy amennyiben az üzem több kibocsátóhelyen több befogadót szennyez, a bírságösszeget minden kibocsátóhelyre

nézve külön-külön kell kiszámítani és az így kapott számokat összeadni. Ha viszont a több kibocsátóhely ugyanazt a befogadót szennyezi, a számítás módja a szennyvízbevezetés körülményeitől, valamint a szennyvíz tulajdonságaitól függ. A több kifolyón át ugyanazon befogadóba juttatott szennyező anyagok összeadására és a szennyvízbírság egy műveletsorozattal való megállapítására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a szennyvízbevezetés módja és a bebocsátott szennyvíz tisztíthatósága minden kifolyónál azonos.

Az új rendelkezések értelmében ugyanis a szennyvízbírság összege szempontjából nagy jelentősége van a módosító tényezőknek. Az 1. számú módosító tényező vonatkozásában pl. el nein hanyagolható szerepet játszik a szennyvízbevezetés módja, mert az I. kategóriájú vízfolyásoknál parti beömlés mellett a módosító tényező szorzószáma 0,2, míg sodorvonalba vezetés esetén ennek mindössze egynegyede: 0,05. Éppen ezért, ha valamely üzemnek két szennyvízkifolyója van, amelyek közül az egyik a sodorvonalba, a másik a befogadó parti vizébe bocsátja a szennyvizet, a szennyvízbírságot feltétlenül kifolyónként külön-külön kell kiszámítani, mert az összes szennyező anyag vonatkozásában sem a 0,05-os, sem a 0,2-es szorzószám alkalmazása nem adna reális eredményt. Hasonló a helyzet a 3. sz. módosító tényező esetében is, amelynek szorzószáma 0,3 és 1,5 között változik, attól függően, hogy milyen a szennyvíz tisztíthatósága, mekkora a szennyvíztisztító berendezés hatásfoka stb.

3. A R. 5. §-a szerint, ha az üzem szennyezett vizet használ fel, kérelmére a vízkivétel helyén is vízmintát kell venni. A R. további rendelkezései azonban nem nyújtanak támpontot arra nézve, hogy mi a gyakorlati jelentősége ennek a mintavételnek, közelebbről: mennyiben befolyásolja a szennyvízbírság mértékét.

Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy ilyen vonatkozásban a szennyvízbírságra vonatkozó korábbi és az új jogszabályok rendelkezései között jelentős különbség van. Mind ez ideig az üzem csak az általa a befogadó vizében okozott többletszennyezésért felelt, feltéve, hogy annak mértéke meghaladta a bírságolási határértéket. A befogadó helyett az elfolyó szennyvíz mérésére való áttérés azt eredményezte, hogy a „többletszennyezés” fogalma kimaradt a jogszabályok terminológiájából, mert az üzem az általa kibocsátott szennyvíz objektív tulajdonságaitól, nem pedig a befogadóra gyakorolt hatásától függően fizet vagy nem fizet szennyvízbírságot. (A szennyezésnek a befogadóra gyakorolt hatása a módosító tényezők révén a szennyvízbírság összegére és nem jogalapjára van befolyással.)

Mindebből azonban nem következik, hogy a többletszennyezés mértékének a szennyvízbírság szempontjából nincs jelentősége. A Vhr. 29. §-ának (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy nem kötelezhető szennyvízbírság fizetésére az az üzem, amely szennyezett vizet használ fel, ha az általa kibocsátott víz nem szennyezettebb a kivett víznél. Amennyiben tehát többletszennyezés egyáltalán nincs, szennyvízbírság kiszabására annak ellenére nem kerülhet sor, hogy az üzem által kibocsátott víz szennyezettsége a bírságolási határértéket meghaladja.

Kérdéses azonban, hogy a többletszennyezés mértéke egyedül a Vhr. 29. §-a szempontjából játszik-e szerepet, vagy ezen túlmenően is kihat a szennyvízbírság mértékére. A R. mellékletének a 3. sz. módosító tényezőre vonatkozó része a többletszennyezésről nem tesz említést. Mégis, a jogalkalmazás jogpolitikai elveinek az felel meg, ha a vízügyi hatóságok a 3. sz. módosító tényezőnél említett „egyéb vízgazdálkodási szempontok” körében vizsgálják egyebek között a többletszennyezés mértékét is, s ez irányú vizsgálatuk eredményét a szennyvízbírság összegében kifejezésre juttatják. Nem szorul ugyanis bővebb bizonyításra, hogy az az üzem, amely 70 mg/1 oxigénfogyasztású szennyezett vizet használ fel, s a többletszennyezés hatására 78 mg/1 oxigénfogyasztású vizet bocsát ki, vízgazdálkodási szempontból kevésbé káros tevékenységet fejt ki, mint az olyan üzem, amely pl. a 10 mg/l-es víz oxigénfogyasztását emeli fel ugyancsak 78 mg/l-re.

190