Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-02-01 / 1. szám
5. kép. Az öntözés barázdáihoz hasonlatosak a „vízeregetés” árkai átalakul üzemközi fogalommá s vízgazdálkodási társulati feladattá. Ennek az a következménye, hogy csökken az egy üzemen belüli költség. Az is természetes, hogy a költségek egy részét a közös szakaszon a fogadó gazdaság számára meg kell téríteni. Egyszerűsödik az eset, ha mindkét — esetleg több — gazdaság együttes főgyűjtőjét a területileg illetékes vízgazdálkodási társulat saját feladatként építheti meg, mivel a gazdaságok a társulat tagjai. Több társulat helyes koordinálását a vízügyi igazgatóság végezze. Szigorúan ügyelni kell minden változtatásban arra, hogy a költségek a hasznosság arányában az érdekelt terhére jelentkezzenek. A vízügyi törvény szerint az illetékes vízügyi igazgatóság, mint I. fokú vízügyi hatóság gondoskodik az egyenlő, illetve arányos költségviselés meghatározásáról. Ez a működés csak úgy lehetséges, ha a műszaki terv leírja az érdekeltségi arányokat s az üzemelési szabályzatban pontosan meghatározza az érdekeltek jogait és kötelességeit. Különös gondot kell fordítani az üzemelési szabályzat pontos és minden mozzanatra kiterjedő összeállítására. Ez a szabályzat a vízkormányzás alapokmánya. Ennek a segítségével lehet begyakorolni a teendőket s betartásával biztosítani az érintett felek közös, kapcsolatos és sajátos érdekeit. A kitűzött cél s a szükséges feltételek A műszaki terv elkészítéséhez mindenképpen meg kell határozni a célt, melyben meg van jelölve az a követelmény, amelyet az üzem kifogástalan működése érdekében a vízrendezés terén el kell érni. Ismert gazdálkodási rend mellett tudjuk, hogy hol, melyik táblában, mit termeszt a gazdaság, mert az itt termesztett növények minimális, maximális és elviselhető víztűrő képességével is számolni kell. Helyes, ha táblánként határozzuk meg a belvízrendezéssel szembeni igényt. A talaj vízfelvevő képessége, valamint az összegyülekezési idő, mint fő tényezők határozzák meg azt az időszakot, mely alatt a lehullott, elolvadt stb. csapadékot el lehet távolítani megfelelő költséggel a területről. Különbséget kell tennünk olyan üzemek között, amelyet öntöznek is, az olyan üzemekkel szemben, amelyek területüket csak a csapadékvíztől kívánják mentesíteni. Van olyan üzem is, amely a víztől fokozatosan szabadul meg és ezt területén tudatosan, teljes mértékben, vagy annak csak egy részén állandóan, vagy időszakosan visszatartja. Mind a három módszerben — feltételezve a kész csatornahálózatot, — a csatornák fenntartására gép- és munkaerőszükséglet mutatkozik. Ahol öntöz is az üzem, ott vízgazdálkodó brigádot különösen célszerű létrehozni, amely brigád azokat a feladatokat, amelyek a vízrendezéssel, vízhasznosítással előállanak folyamatosan, egész évi feladatként hajtja végre. A döntő kérdés a folyamatosság, az állandó feladat biztosítása a vízgazdálkodást végző brigád számára. Mindez természetesen úgy lehetséges, hogy az illető üzemben mérnök, technikus, vagy kultúrtechnikában jártas agrotechnikus, agrármérnök van. Az említett brigád helyes szervezeti, ösztönző bérezési, megfelelő kiképzési formák és előírások mellett • a vele szemben megkívánt feladatot eredményesen végre tudja hajtani. Figyelembe kell venni azt is, hogy a csatornákat, árkokat — az utak karbantartását is ide sorolva — nemcsak iszaptalanítani, hanem állandóan gaztól mentesen kell tartani. Ugyanakkor célszerű és az üzem szempontjából roppant hasznos, ha mód van ezeknek az utaknak, útárkoknak, csatornáknak hasznos füvekkel való betelepítésére, mert a gazdaság mezőgazdasági gépeivel a fűtermés innen különösebb nehézség nélkül betakarítható. Adott feladaton belül a táblák kialakításának, az úthálózat elhelyezésének a tervezésénél, majd a kivitelnél ezeket a szempontokat is célszerű megfontolni és a viszonyokhoz mérten alkalmazni. III. Az ország mezőgazdaságának fejlődése megköveteli a vízrendezés ezzel arányos fejlesztését. Bebizonyított tény az is, hogy jobb, ha a vízrendezés (vízgazdálkodás) fejlődésének üteme nagyobb a többi népgazdasági ágazat fejlődési üteménél. Valamely mezőgazdasági üzem vízrendezésének feladatai és a megvalósítás lehetőségei elsősorban az üzem gazdálkodási rendjétől függenek. A kiindulás alapja a műszaki tervezés. A tervezéshez ismerni kell — az üzem domborzatát, a talaj minőségét, — a vízjárások rendjét, a csapadékviszonyokat, — a víz visszazárásokat, a vízkormányzást stb., — a befogadókat, tárolókat, — a táblák beosztását, az úthálózatot, — a gazdálkodás minőségét, az üzem gazdasági erejét, — az igényeket, lehetőségeket, költségeket, személyi feltételeket, — a karbantartási, felújítási feladatokat, mennyiségeket, — a mezőgazdasági üzemek és más szervek összefüggését, együttműködését. Az elmondottak alapján meghatározhatjuk tehát, azokat a teendőket és a teendők végrehajtásáért felelősöket, melyek és akik egy üzem területén a vízgazdálkodás rendjét biztosítják. Meg kell állapítani, hogy nem elég a műszaki tervet elkészíteni, azt vízjogilag engedélyeztetni, majd a tervben meghatározott műszaki megoldásokat megépíteni, hanem mindenképpen szükség van, — elengedhetetlen szükség — arra, hogy az üzemekben munkaerőből, gépekből, szakemberekből kialakuljon egy olyan szervezet, amely ezt az amortizációs befektetést fenntartja és fejleszti. Mindenkor az üzem igényének és teherbíróképességének figyelembevételével. Nem hangsúlyozható eléggé az üzemelési szabályzat elkészítése és a szomszédos üzemekkel összehangolt alkalmazása. Amikor ezt a néhány gondolatot közreadom, az a remény vezet, hogy azok felhasználásával megkönnyíteni az üzemen belüli vízrendezés megvalósítását, kifejlesztését és sok olyan kérdést segítek a megoldáshoz, amelyek bár köztudottak, de azokat nem mindenütt, mindenkor és helyesen alkalmazzák. Forgó László 16
