Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-02-01 / 1. szám
gyorsabb mentesítése a káros vizektől, ezért külön gondot kell fordítani a meglevő, vagy legközelebb elérhető vízfolyások, csatornák, víztárolók s azok műszaki jellemzőinek a megismerésére. Ezek után, vagy ezzel egy időben a földutak, bekötő utak hálózatát kell meghatározni s azok memén megtervezni az árokhálózatot, alkalmazkodva a terület lejtéséhez. Helyes az útárok-hálózatot szorosan összekapcsolni az üzem csatornahálózatával. A főutak és mellékutak (normál) árokhálózatát az előző cím alatt elmondottak szerint célszerű kiépíteni az üzem, vagy a kivitelező birtokában levő egyszerű gépi földmunkaeszközök adta lehetőségek figyelembevételével. Nagyon egyszerű lesz eljárásunk, ha a megadott útárkok vízszállító képességét az ismert módon meghatározzuk. Ha az így kapott eredmény egyenlő, vagy nagyobb a korábban meghatározott levezetendő (táblánként) vízmennyiségnél, akkor számításainkat be is fejeztük s még a főgyűjtő elhelyezése és méretezése marad hátra az ugyancsak ismert módszer szerint. Különös gondosságot és figyelmet igényel egy gazdaságon belül is a táblák (több tábla) egyedi víztelenítése, mert éppen az elmondottak alapján e legkisebb gazdálkodási egységenként kell különbséget tenni az egész üzem gazdálkodását általánosan és egyetemesen előíró módszerek következtében. Ha meg kell állapítanunk az egy tábláról lefolyó vízmennyiséget, akkor sok-sok tényező mellett legfőképpen a táblán belüli domborzati viszonyokat kell figyelembe venni. Aki ismeri az Alföld „asztalsima” területeit, az bizonyára megfigyelte, hogy ezeken a területeken belül a természet adta talajhullámok mellett a művelés következtében is előállanak domborzati változások, mélyedések, hátak (mesterséges talajhullámok), ahol az odajutó csapadékvíz bizonyos centiméter-, esetleg deciméterrendű vastagságban a mélyedésekben visszamarad, mert azt az apró hátak nem engedik tovább. Ezek ismeretében egészen más szempontból kell szemlélnünk egy tábla, tehát egy legkisebb vízgazdálkodási, vízrendezési egységen a csapadék összegyülekezési idejét, a lefolyásra kerülő vízmennyiséget stb. A táblán belüli legkisebb domborzati állapotot mikrodomborzatként ismerjük. A mélyedésekben visszamaradó víz következtében pedig „mikro-lefolyástalanság”-ról is beszélhetünk. (4. kép.) Fentiek szerint, vagyis egy-egy táblán belül a növények víztűrő képességének megválasztásában, a tábla agronómiái művelésének meghatározásában ez a megfontolás nem hanyagolható el. Adott csapadék-, talaj- és főleg talajvízviszonyok (a talaj telítettsége, vízáteresztő képessége stb.) mellett, amennyiben a „mikro-lefolyástalanság” ideje nagyobb, a táblán termesztett növény víztűrő képességének az idejénél, akkor ez a tábla ennek a növénynek a termesztésére csak részben alkalmas, vagy teljesen alkalmatlan. Az okfejtést könnyű megtámadni általánosító váddal, mégpedig úgy, hogy azt mondjuk: adott viszonyok között talán nincs is olyan tábla, amely a víztől megszabadítható lenne? Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez a „mikrolefolyástalanság” rendkívüli csapadék- és talajvízviszonyok esetén következik be és egyenes arányú függvénye a talaj vízzel való telítettségének, illetve vízfelvevő (leadó) képességének. Különös gondot fordítsunk az üzemközpont s üzemegységek (majorok, tanyák) teljes víztelenítésének a biztosítására. Ezeken a helyeken gondoskodjunk a mélyfúrású kút csurgalék vizének, sőt a keletkező szennyvíz — legalább mechanikai derítés utáni — elvezetéséről is. Az egységesség és gazdaságosság elve megkívánja a keletkező különféle káros vizek együttes elvezetését. Az üzem gazdálkodási rendje Az üzem teljes gazdálkodásáról kell képet kapnunk. Mások az igények, ha a végső gazdasági cél az állattenyésztés és a végtermék, az élő állat, mások az igények, ha a növénytermesztésen van a hangsúly. Különös súlyt jelent az öntözés és a halastó-gazdálkodás. Természetesen egy-egy üzemen belül változhat (variabilis) a gazdasági cél s több végtermék lehetséges. Ha még nincs üzemszerű gyártás, mások a gazdálkodás végeredményei, mintha van. Lehetne folytatni a lehetőségek felsorolását, de példaként elégedjünk meg ennyivel. Az üzem gazdálkodási eredménye, a visszamaradó tiszta jövedelem különösen fontos, azért, mert annak ismerete nélkül tervünk esetleg abszolutizálná a követelményeket (igényeket) a lehetőségekkel szemben. A gazdálkodási rend teljességébe az üzemben meglevő személyi adottságokat s az abból fakadó lehetőségeket is beleszámítjuk, mivel megfelelő minimális szakértelem s anyagi érdekeltség nélkül a kész művek nem üzemeltethetők helyesen s eredményesen. Az öntözéses gazdálkodás igényei és lehetőségei is fontosak, mert pl. az öntöző szakember erre a feladatra is alkalmas brigádjával együtt. A vízrendezésnek s az öntözésnek az öszszehangolása már önmagában is szükséges. (5. kép.) Az üzem anyagi-műszaki ellátottsága is döntő kérdés. Már a terv kivitelének technológiájához ismerni kell az üzem gépi és eszközellátottságának a lehetőségeit. Az üzem gazdasági erejével nem mindig arányos a vízrendezés választott módszere. Eltérés lehet ütemezésben, mennyiségi és minőségi méretekben. Gyenge gazdaság esetében egyenesen életmentő lehet egy radikális vízrendezés. Erős gazdaságban esetleg csak, mint fejlesztési igény jelentkezik az. Más gazdaságban átmenetként néhány rész gyors és teljes megoldása kell azonnal, a többi rész későbbre, sőt távlatra ütemezhető. A környező üzemekhez, szomszédsághoz, a kölcsönösség alapján történő kapcsolódás A mezőgazdasági üzemnek különféle sajátos feltételei mellett, azok teljes kiszolgálása után, figyelemmel kell lennie a határos, szomszédos üzemekre is. Előfordulhat, hogy valamely gadaság már elvégezte saját üzemi belvízrendezését s főgyűjtője bővítés nélkül alkalmas a szomszéd vizeinek fogadására. Ebben az esetben a gazdaságosság megkívánja, hogy vízmüvét (főgyűjtő) felhasználjuk. Ilyen esetben az üzemen belüliség fogalma 15 4. kép. A mikro domborzat s a „mikro-lefolyástalanság”
