Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-02-01 / 1. szám
2. kép. Ároknyitó eke munkája kötött talajon Meg kell határozni a terület felszíni, domborzati állapotát. Célszerű ezt a munkát összekapcsolni az úthálózat és a táblahatárok felderíté-3. kép. Űt menti árok bővítése sével, amikor 100, 200 m-enként a táblák legmagasabb és legalacsonyabb pontjait is meg lehet határozni az utak tengelyéhez viszonyítva. Ha kell, akkor a szokásos négyzetes hálózattal dolgozhatunk. Nehéz lesz a dolgunk, ha a gazdaság táblái tág területi határok (20 ha — 200 ha) és formák között térnek el egymástól. Enrlek ellenére, és ebben az esetben is célszerű az utakra s más táblahatárokra támaszkodni. Egy korszerű gazdaság sem él meg akkor, hogyha különféle okok miatt gazdálkodásában a szállítás költségei túlzottak és növekvők. Nemcsak a gépek „erkölcsi” kopását gyorsítja meg a rossz és hosszú szállítási útvonal, hanem a különféle növényvédő és egyéb agronómiái eljárások költségét is megnöveli. Végső soron az üzem állóeszköz-állománya a felesleges és idő előtti növelésen át elszívja az üzemköltségek növekedése folytán az üzem hasznát. Ezzel szemben nemcsak megéri, de az üzem létének feltétele is az, hogy üzemen belül olyan jó úthálózata legyen, melyen a gazdálkodási munkák érdekében történő közlekedés a legrövidebb úton és a legrövidebb idő alatt végrehajtható legyen. Az üzem nagyságához mérten szükséges tehát egy, vagy több olyan gépcsoport, melynek erőgépei bármilyen más mezőgazdasági munkára is felhasználhatók, de amelyek az utak állandó karbantartásával a vázolt veszedelmet elhárítják a gazdaság feje felől. (1., 2. kép.) Ezeknek a gépcsoportoknak kell gondoskodnak az utak legnagyobb ellenségének, a csapadékvíznek gyors és eredményes elvezetéséről. Hogyan történhet ez? Ügy, hogy az utakat, azok hossztengelyére merőlegesen talajtól, közlekedési, terhelési viszonyoktól (a rajta közlekedő gépek-, eszközöktől) függően megfelelően domborítják, melynek során olyan eséssel képezik ki az út két oldalán az elengedhetetlen normál árkot, hogy annak lejtése a táblák vizeinek összegyülekezését és elvezetését elősegítse. Legcélszerűbb erre a célra a minimális szelvényű utak esetében a 3 m-es korona mellett mindkét oldalról egy általában 30 cm mély és 80 cm tetőszélességű olyan útárok, amelynek a fenékmagassága egybevág az út felszínét meghatározó görbe két végpontjával. Az út maximális domborítása 10 cm. A főbb utakon kétirányú közlekedést véve figyelembe helyes, ha azok 7 m-es koronával készülnek, 20 cm-es domborítással és mindkét oldalán 1,7 m tetőszélességű 50 cm mély árokkal. (L. 1., 2. ábrát.) A főbb utak csatornái, árkai, egyben főbb gyűjtői a mellékutak árkai szállította csapadékvíznek is. Természetesen ott, ahol az esésviszonyok ezt lehetővé teszik. A táblák vizének nagyobb része azután ezek közvetítésével juthat el a különféle befogadó csatornákba. (3. kép.) í® 0,10 f-% 'Ztöso írok 1. ábra 7,00 Útkorona I-4 Normál "W »«Rt—И Útkorona 2. ábra. A földrajzi, hidrológiai, közigazgatási viszonyok Különösen a nagyobb gazdaságok területén lehet több földrajzi meghatározás. Ezeket fel kell jegyezni, mert az egész munka ennek ismeretében könnyebben azonosítható a környékkel, vidékkel, tájjal, más üzemekkel, gazdaságokkal, pl. Veker-ér, Kurca, Pankota, Cserebökény, Veker-lapos, Csárda-tanya stb. A közigazgatási határok ritkán esnek egybe a vízrajzi egységek határaival, tehát a könnyebb tájékozódás, a terv érthetősége megkívánja a nagyobb egységek (járás, község) s ezen belül a dűlő, tábla, egyéb elnevezések ismeretét. A földrajzi s közigazgatási elnevezések birtokában a felderített hidrológiai viszonyokat, . összefüggéseket szerencsésen lehet kapcsolni s ez a módszer a régi elnevezések mellett újakat is eredményez. Pl. Veresegyházi csatorna, Ecseri oldalág, Cserei mellékese torna, Tökös-tó stb. A műszaki tervezés alapvető szabályait természetesen ismerni kell s tervezésünk során kiindulásként azt használjuk. Azonban a terület viszonyainak ismeretében minden merevségtől tartózkodni kell. Mindig az adott helyzetre kell alkalmazni a felderített lehetőségeket, igényeket stb. A domborzati adatok s a csapadékviszonyok ismeretében kell az ismert eljárással meghatározni egyegy árok, mellék- és főcsatorna méreteit. Az üzemen belüli főgyűjtő (főcsatorna) torkolati vízhozamát kell végül meghatározni s ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy ahol az a befogadóba (társulati csatorna, állami csatorna) torkollik, ott a befogadó vízszállító képessége elég-e az általunk, ott bevezetett vízmennyiség zavartalan továbbszállítására? Ha nem, akkor azt a részmennyiséget kell meghatározni, mely ott fogadható az alsóbb területek veszélyeztetése nélkül, vagy melyek azok a körülmények, melyek mellett az általunk odairányított vízmennyiség fogadható (vízkormányzási feltételek s előírások, időszakos visszazárások). Mivel fő célunk a terület lehető leg-
