Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-04-01 / 2. szám
az adott település részére biztosítva van és a vízügyi igazgatóság — a vízgazdálkodási lehetőségek mérlegelésével — azt indokoltnak tartja. Az új ipari fogyasztó azonban a vízfelhasználás, vagy vízelvezetés arányában tartozik a víztermelést, tisztítást, a víz elosztását és elvezetését szolgáló művek építési költségeit viselni. Beruházási eszközeinket csak ezúton tudjuk tovább növelni és egyensúlyi helyzetet teremteni a települések fejlődése, az iparfejlesztés, valamint a víz- és csatornaművek fejlesztése között. A közüzemi vízművek által az iparnak juttatott víz felhasználásának rendjét az ipari vízgazdálkodásról szóló utasítással alapoztuk meg. Az ipari üzemekkel a rendelet alapján létesített szerződéses kapcsolat és a vízszolgáltatási menetrendek — a kezdeti nehézségek után — a fegyelmezett és takarékos vízgazdálkodásra ösztönözték az ipari fogyasztókat. Ez is mutatja, hogy a gazdasági eszközök alkalmazása jól mérhető hatással van a közüzemi vízgazdálkodás egyensúlyának biztosítására. Ezért az árreform során a tényleges üzemi ráfordítás költségét tükröző vízdíjakat alakítunk ki. A jelenlegi 74 féle lakossági és 88 féle ipari vízdíj helyett előreláthatólag 4 területi kategória szerint differenciált vízdíjat vezetünk be. A lakosság által fizetett vízdíj lényegében megmarad a jelenlegi szinten, a közületi vízdíj és az ipari vízdíj ennél jóval magasabb lesz. Ez az árképzési tendencia elsősorban a lakosság érdekeit szolgálja, de egyben korlátozni igyekszik az ipar közcélú (hálózati) ivóvízből való részesedését, serkentve a- gazdaságosabb ipari vízfelhasználásra, illetőleg az ipari üzemek saját víznyerési lehetőségeinek bővítésére, mely utóbbit az OVF a Vízügyi Alapból szükség esetén külön is támogatja. A vizek tisztaságának megőrzésére és helyreállítására irányuló erőfeszítéseket tovább kell fokozni. Növelni kell az e célra fordítandó erőforrásokat, a vizet szennyezőket rendszeresebben kell ellenőrizni és velük szemben az eddigieknél szigorúbb szankciókat kell alkalmazni. Az ellenőrzés fokozása érdekében megszerveztük a Központi Vízminőségi Felügyeletet, a vízügyi igazgatóságoknál pedig a vízminőségi felügyeleti hálózatot. Az 1963-ban szervezett területi Vízvédelmi Bizottságok, amelyek a tanácsi szervek részvételével társadalmi erők közreműködésével alakultak, már eddig is hasznos segítséget nyújtottak a vizek minőségének védelméhez. Tevékenységük hatékonyan alátámasztja a vízügyi igazgatóságok és a tanácsok erőfeszítéseit a vizek minőségének védelme érdekében. A közcsatornák szennyezése a nagy költséggel megépített csatornahálózat állagát, az itt dolgozók egészségét és életét veszélyezteti. A közcsatornákat károsan szennyezőkkel szemben éppoly szigorúan kell eljárni, mint a befogadó vízfolyásokat közvetlenül szennyezőkkel szemben. A vízügyi szervek szakhatósági feladatkörén alapuló gyakorlati együttműködés a vízellátási és csatornázási szakágazatban a vízügyi igazgatóságok és a tanácsok között elsősorban a tervezett létesítmények elvi műszaki megoldásának kialakításában jött létre. Ezt az együttműködést tovább kell szélesíteni. A feladatok decentralizálásával és az igazgatóságok hatáskörének növelésével az igazgatóságok, az OVF felhatalmazása alapján, a jövőben az eddigi értékhatárt meghaladó létesítmények esetében is állást foglalhatnak a tervezett vízellátási és csatornázási létesítmények elvi műszaki megoldása kérdésében. Az előirányzott nagyszabású vízellátási, csatornázási, szennyvíztisztítási építési program megvalósításához építési kapacitásról, gépek és berendezések gyártásáról is gondoskodni kell. A vízművek és szennyvíztisztító telepek komplex építését oly módon kívánjuk elősegíteni, hogy az építési munkákon kívül a technológiai szerelést is a vízépítési kivitelező szervek végezzék. Ezért a vízépítőipar tevékenységi körén belül lényegesen növekszik a vízellátási és csatornázási munkák szerepe. Az elmúlt években megkezdtük a geotermikus energia fokozottabb feltárását és hasznosítását. E szempontból a legjelentősebb terület: Csongrád, Békés, Hajdú, Győr- Sopron megye. Fürdők céljára régóta igénybe vesszük ezt az értékes természeti kincset, de a magas geotermikus értékű, a 60 C°-nál magasabb hőmérsékletű vizek, fűtésre való hasznosítása 1963-ban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kezdeményezésére indult meg. Az OVF megítélése szerint a termálvizek jobb hasznosítása révén 1970-ig a hévízzel üzemeltetett 70 000 m2 üvegházi felületet 150 000 m2-re, a hévízzel fűtött lakások számát 600-ról 5000-re, a meleg vízzel ellátott lakások számát pedig 4000-ről 10 000-re lehet növelni. Az 1961—65 közötti években 73 községi fürdő létesült — túlnyomórészt természetes meleg vizek felhasználásával — 290 millió forint költséggel, legnagyobbrészt helyi erőforrásokból. Ma 650 hévízkutat tartunk nyilván 330 000 m3/perc együttes vízhozammal. A feltárt vizek hasznosítása azonban igen alacsony fokú. A hasznosítás meggyorsításában a vízügyi igazgatóságok és a tanácsi szervek szervező és felvilágosító munkája hozhat eredményt a hasznosítási lehetőségek feltárásával, a közös hasznosítási érdekek összehangolásával. Az OVF ezenkívül intézkedést tesz a termálkutak és kapcsolódó berendezéseik szakszerű, gazdaságos üzemeléséhez szükséges tanácsadó, és j avítószolgálat megszervezésére. A helyi vízrendezéssel és vízkárelhárítással kapcsolatos feladatokat a tanácsok szakigazgatási szervei, az építési, közlekedési és vízügyi osztályok útján látják el. A helyi vízrendezési és vízkárelhárítási munkákra a II. ötéves tervidőszakot megelőző években jelentéktelen összeget, évente mintegy 20—30 millió forintot fordítottak a tanácsok. Ebből a legszükségesebb karbantartási munkákat sem lehetett elvégezni. Ennek következtében komoly károk keletkeztek, 1963-ban majdnem valamennyi hegy- és dombvidéki vízgyűjtőn, 1965-ben pedig elsősorban a nyugat-dunántúli területeken. A tanácsok bevonásával kidolgoztuk az 1975. évig elvégzendő helyi vízrendezési és vízkárelhárítási feladatok programját. A felmérés szerint 10 év alatt egyedül a belsőségi csapadékvíz elvezetésére 1,5 milliárd forintot kell fordítani, mintegy 55 000 km vízelvezető árok helyreállítására és 1500 km övárok létesítésére, 3 milliárd m3 földmunkát kell elvégezni és több száz nagyobb műtárgyat kell megépíteni. A városokon keresztülfolyó vizek, patakok, nagyobb csapadékcsatornák rendezése, illetőleg létesítése jelentős műszaki felkészültséget és nagy beruházást igényel. A III. ötéves tervidőszakban évenként kb. 80—90 millió forintot tudnak a tanácsok e célra fordítani. Az alacsony előirányzatok ellenére is a helyi tanácsok és az igazgatóságok szakaszmérnökségeinek együttes szervező munkájával, a lakosság anyagi hozzájárulásával és egyéb helyi erőforrások igénybevételével a rendelkezésre álló anyagi eszközök bővíthetők és azok felhasználásának hatékonysága is növelhető. Ez főként a beruházási erőforrások összehangolásával a Községfejlesztési Alapoknak a belsőségi vízrendezésre való fokozottabb felhasználásával, vízrendezési társulatok alakításával érhető el. A munkák összehangolásának fontosságát igazolja, hogy a tanácsi kezelésben levő, helyi jelentőségű közcélú csatornák, illetve vízfolyásszakaszok alkotják az összekötő kapcsolatot az üzemen belüli és az országos jelentőségű, állami vízrendezési főművek között. Az egyes települések belsőségében kiépülő csapadékvíz-elvezető há40
