Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-02-01 / 1. szám
vetkezményeiben negatív hatásúak is lehetnek (pl. ár- és belvizek, stb.), úgy véljük, hogy a vizet általánosságban és alapjában véve hasznosnak nyilváníthatjuk. A víz létezése, és a minden földi élet szempontjából való jelentősége ezt a tényt csupán bizonyítja. b) A víz, mint az emberi munka terméke: A lakosság és a népgazdaság vízigényének kielégítésével kapcsolatban a vízkészletek feltárásával, szabályozásával, védelmével, a víz kitermelésével, minőségi előkészítésével, szállításával és szétosztásával, a szennyvizek tisztításával és károkozás nélküli elvezetésével, továbbá a víz tározásával, a vízfolyások szabályozásával és hasonló tevékenységekkel kapcsolatosan tekintélyes élő- és holtmunka ráfordításokra kerül sor. Ez a tény, tekintettel a korlátozott vízbeszerzési lehetőségek és a folyton növekvő vízigények közötti ellentmondásra, egyre jobban kifejezésre is jut. Felvethető, hogy a vízfolyásokban, a tavakban, a felszín alatti víztartó rétegekben elhelyezkedő víz esetében emberi munka kifejtése nem szükséges, ösállapotú természeti viszonyok között ez igaz is, de viszonyaink között, amikor mind a felszíni, mind a felszín alatti vízkészleteket a meglevő és üzemelő állami vízügyi létesítmények, művek rendszerén keresztül tervszerűen irányítjuk, velük gazdálkodunk, ezek tekintetében is igen sok a befektetett élő- és holtmunka és a jövőben ez egyre fokozódni fog. c) Részvétel a cserében: A víz az áru meghatározásának ezt az utolsó kritériumát nem elégíti ki egyértelműen, azonban a negatív megfogalmazás sem lenne teljesen helyes. A vízellátás — helyesebben víztermelés-szolgáltatás — területét vizsgálva tipikus, hogy a vizet csere céljára termelik és termelési költségei az árában legalább részben realizálódnak. Azonban az egyéb szférák vonatkozásában a cserére való termelés nem jellegzetes, még akkor sem, ha ezen a területen cserére kerül sor. Az eddigiekből következik, hogy az áruforgalmat legáltalánosabb értelemben vizsgálva a víz az áru meghatározási kritériumait teljes mértékben nem elégíti ki. Ez azonban nem jelenti, hogy a végkövetkeztetésnek — víz áru jellegét illetően — negatívnak kell lenni. A kritériumok csak részbeni kielégítése teljes mértékben megfelel annak a ténynek, hogy mai életünkben a víz konkrét megjelenési formái annyira sokfélék és felhasználása a népgazdaságban annyira sokoldalú, hogy a víz általános fogalma ezzel a konkrét ténynyel részben összeütközésbe kerül. A vizet mint árut vizsgálni, a megfelelő következtetéseket levonni éppen ezért csupán a víz egyes konkrét megjelenési formáinak még inkább a vízhez kapcsolódó vízgazdálkodási tevékenységeknek tanulmányozásával lehet. A VÍZGAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGEK ÁRU JELLEGE, E TEVÉKENYSÉGEK ÁRA A víz kisajátítása (kitermelése) a természetből, és káros hatásai elleni védekezés csak produktív emberi munkával, jelentős élő és tárgyiasult munkaráfordítással történhet. E tevékenységek eredménye társadalmi használati érték, akár felhasználásra alkalmas víznek, mint terméknek, akár az elhárított kár értékének formájában jelenik meg. A vízgazdálkodás funkcióinak ellátása egyre több és bonyolultabb társadalmi termelő-szolgáltató munkát igényel. A sajátos jellegű tevékenységek alapján a vízgazdálkodás önálló ágazattá fejlődött, kapcsolatai a népgazdasági ágazatokkal egyre sokrétűbbé és szorosabbá válnak, mivel azok működése számára nélkülözhetetlen feltételeket teremtenek. A vízgazdálkodási tevékenységek egy részének már jelenleg is áruformája van, a gazdasági életben mint áruk jelentkeznek, adás-vétel tárgyát képezik. Az áruként értékesített ún. közművi szolgáltatásokért, mint a lakosság és az ipar részére vízművek által kiszolgáltatott vízért, ezek szennyezett vizeinek elvezetéséért (csatornázásáért), a szennyvizek tisztításáért, valamint a gyógy- és tisztasági fürdők használatáért a fogyasztók meghatározott díjakat (vízszolgáltatási díjat, csatornadíjat, stb.) fizetnek. Ugyancsak díja van a mezőgazdaság által elfogyasztott öntözővíznek, a halastavak üzemeléséhez szükséges víznek, amelyet az állami víztermelő művek bocsátanak a fogyasztók rendelkezésére. Több vízgazdálkodási tevékenység, mint az ipar saját üzemű vízellátása hidrológiai és hidrogeológiai feltételeinek megteremtése, a vízerőhasznosítás céljára kiszolgáltatott víz, a folyócsatornázás, a hévízhasznosítás, a vízgazdálkodási tudományos kutatás, stb. ma még nem öltenek áru jelleget, nem áruk, noha ezek az ipari termelést, az energiatermelést, a víziközlekedést, stb. szolgálják. Ezen tevékenységek élvezői, fogyasztói a vízügyi szervek részére díjat nem fizetnek, ezeknek tehát ára jelenleg nincsen. Hasonlóan a vízgazdálkodás vízkárelhárítási és védelmi-biztonsági tevékenységei sem öltenek ma még áruformát. Az ár- és belvízmentesítést és az ár- és belvízvédelmet, a folyók szabályozását, a vízrendezést az állam kollektív társadalmi szükségletet kielégítő juttatott szolgáltatásokként, költségmentesen nyújtja a védelemben részesülőknek. Az áruként értékesített vízgazdálkodási termelő-szolgáltatások ára (díja) jelenleg jóval alacsonyabb az értékénél. Az érték és az ár között nagy a torzulás. E tevékenységek teljes társadalmi költségéből, amely a lehetőségeket megteremtő, valamint a lehetőségekre települt vízilétesítmények beruházási és üzemi költségeiből tevődik össze, az előbbieket az államháztartás viseli költségvetésének terhére, míg az utóbbiakat maguk a termelő egységek (közületek, közművek, vállalatok, tsz-ek, stb.). Az ár (díj) megállapításánál eddig egyedül a közvetlen üzemi kiadásokból indultak ki, tekintet nélkül a lehetőségeket megteremtő társadalmi ráfordításokra. A kivetett díjak azonban még a közvetlen üzemi kiadásokat sem fedezik, sok esetben jóval az önköltség alatt maradnak. A vízgazdálkodás lehetőségeit megteremtő vízi létesítmények — bruttó értékük jelenleg 27 milliárd Ft — fenntartásának és üzemelésének szükséges ráfordítása évente mintegy 2 milliárd Ft. A létesítmények működésükkel hatékonyan biztosítják a víztermelés, a védekezés, a vízminőségvédelem feltételeit, ezáltal társadalmi értékeket hoznak létre, amely e műveket felhasználó népgazdasági ágaknál számszerűsíthetően, részben járadék jellegű előny formájában jelentkeznek. A gazdaságirányítási reform során az eddig is áruként értékesített vízgazdálkodási tevékenységek ára (díja) közeledni fog azok értékéhez. A vízszolgáltatási és szennyvízelvezetési (ún. csatornázási) díjak kialakításánál ugyanis a jövőben már fokozottabban figyelembe veszik a vízgazdálkodási lehetőségeket megteremtő társadalmi költségeket (vízkészlet-használati díj címén), valamint az álló- és forgóeszközök lekötési és reálisabb amortizációs költségének felszámításával a lehetőségekre települt létesítmények termelésének tényleges önköltségét. A termelőágazatok részére végzett szolgáltatások egy részénél (mezőgazdasági öntözés, belvízmentesítés, hajózási feltételek biztosítása) a gazdaságilag indokolt ár-, illetve térítésrendszerre csak fokozatosan, a népgazdaság teherbíróképességével arányosan, későbbi időszakban kerülhet sor. Dr. Honti Gyula, az OVF Közgazdasági Osztályának vezetője 2
