Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-12-01 / 6. szám

— mentén is erősítjük az árvédelmi gátakat. Az ország­határ menti lokalizációs töltéseket — mindenekelőtt a Fekete-Körös és a Fehér-Körös közötti szakaszon — nagyobb biztonságra építjük ki. A dunai árvízvédekezés során tapasztalt szivárgási jelenségek és a töltések tö­mörségvizsgálata igen nagy mértékű, helyenként az egész töltésszelvényre kiterjedő tömörséghiányra mutat. Ezért a töltések tömörségére és egyéb talajmechanikai jellemzőire, a buzgárveszélyes szakaszokon pedig az al­talaj feltárására irányuló vizsgálatokat tovább folytat­juk, hogy az itt szerzett tapasztalatokat a gyakorlatban mielőbb hasznosíthassuk az árvízvédelmi művek fej­lesztésénél. A legutóbbi árvizek tanulságai is megerő­sítették azt az irányelvet, hogy az árvédelmi gátak mé­retezésénél a hidraulikai és talajmechanikai követelmé­nyeket egyaránt érvényesíteni kell és figyelembe kell venni, hogy az árvizek visszatartását sohasem az árvíz­­védelmi töltés egyedül, hanem az előtte, alatta és mö­götte levő talajtömb is végzi. Ez a talajtömb az árvíz romboló hatására éppúgy elszakadhat, mint a töltés. Ebből következik, hogy az árvízvédelmi gát fogalma nem szűkíthető le csupán a töltésre, hanem a földfel­szín fölé épített töltést és az alatta levő talajt együtte­sen tartalmazza. Különös gondot kell fordítani a tölté­sek előtti anyaggödrök, morotvák, elhagyott medrek, el­vékonyodott fedőrétegek feltöltésére. Ez a töltések állé­konysága szempontjából éppoly fontos, mint magának a töltésszelvénynek az erősítése. Az árvízvédelem ma­gasabb színvonalra emelése, műszaki és gazdasági haté­konyságának növelése, sokrétű, bonyolult feladatok meg­oldását teszi szükségessé. Ezek közül kiemelem a követ­kezőket : az árvízvédelmi töltések építési módszereinek tökéletesítése korszerű talajmechanikai és hidraulikai elvek alapján, a töltések tömörségi állapotának vizsgá­latára alkalmas eljárások fejlesztése, a hullámterek ren­dezése, az anyaggödrök feltöltése hidromechanizációs el­járással, a szabadon hagyandó hullámtéri sávból a fák és a bokrok kitermelése, a védekezés eszközeinek és módszereinek továbbfejlesztése, az árvízi előjelzés tö­kéletesítése. Az árvízmentesítési munkák csak akkor hozhatnak hosszú időre szóló és teljes értékű eredményt, ha az ár­vízmentesítés és a folyószabályozás egységes szempon­tok szerint, összhangban valósul meg. A folyószabályozás az egyik legkomplexebb hatású vízgazdálkodási tevé­kenység. Célja: a hordalékszállítás szempontjából egyen­súlyban levő, a víz és a jég zavartalan levonulását biz­tosító, a vízi közlekedés, a folyó menti települések és víz­­használatok kívánalmainak megfelelő vonalozású és mé­retű meder kialakítása. A magyar folyószabályozási munkák az árvízmentesítéshez hasonlóan nagy hagyo­mányokra és jelentős eredményekre tekinthetnek vissza. A Duna Magyarország területére eső szakasza a szabá­lyozási munkák során végrehajtott átmetszések követ­keztében 470 km-ről 417 km-re rövidült. A Tisza teljes hossza pedig 1419 km-ről 965 km-re, a mai Magyarország területére eső szakasza 1000 km-ről 600 km-re csökkent. Nagyobb folyóink kereken 2000 km-t kitevő teljes hosszá­ból 1670 km vált hajózhatóvá. Javultak a jég- hordalék­levonulási viszonyok is. A folyószabályozási munkák azonban mind az árvízvédelem, mind a hajózás igényei­hez képest elmaradtak. A III. ötéves terv folyószabá­lyozási célra előirányzott, mintegy 170 millió forintot kitevő beruházási keretei sem teszik lehetővé a folyósza­bályozás kívánt mértékű fejlesztését. Ezért a szabályozási munkákat túlnyomórészt a jégmegállás és jégtorlódás szempontjából legveszélyesebb Dunaföldvár alatti Duna szakaszra, ezen belül is elsősorban a Sió torkolat alatti szakaszra összpontosítjuk. Természetszerűleg ezzel javulnak a Dunán a hajózási viszonyok is. A Dunabizott­­ság ajánlásai szerinti nemzetközi kötelezettségeink is elő­írják ennek a fontos vízi útnak megfelelő kialakítását oly módon, hogy a dunabizottsági vízszint (94 %-os átlagos tartósságú vízszint) alapulvételével 25 dm mélységű, megfelelő szélességű (150—180 m) és vonalozású (min. kanyarulati sugár 750—1000 m) legyen a hajóút. Jelentős szabályozási munkát végzünk a Gönyü feletti Felső- Dunán is, a rendkívül sok hordalék és a mellékág­rendszerek hatása következtében előálló mederfeltöltődés előrehaladásának csökkentése érdekében. Itt a csehszlo­vák vízügyi szervekkel együtt évente 500 000 m3 meder­anyag kotrásával, vezetőművek építésével és a meglevők magassági kiegészítésével, a mellékágak elzárásával, a szabályozási kotrásból kikerült kavicsanyagnak a vezető­művek háttöltéseként való elhelyezésével egységes közép­vízi meder kialakítására törekszünk. A Tiszán elsősorban a Kiskörei Vízlépcső építésével összefüggő szabályozási munkák valósulnak meg Tisza­­palkonya és Tiszafüred között, ami elősegíti az építő­anyagok vízi szállítását is a vízlépcső munkáihoz. A Tisza más szakaszain és a mellékfolyókon főként az árvízvé­delmi töltéseket alámosással fenyegető partszakadások megszüntetésére korlátozódnak a szabályozási munkák. A VÍZKÉSZLETGAZDÁLKODASRÓL ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁSRÓL A vízigények rohamos növekedése és az ország egyes területein a vízkészletek elégtelensége mind sürgetőbben követeli a tervszerű gazdálkodás tökéletesítését a víz­készletekkel. A vízkészletgazdálkodás a vízzel való gaz­dálkodásnak legfontosabb kiinduló alapja, mégis a leg­utóbbi évekig rendszeres, gyakorlati vízkészletgazdálko­dás nem folyt. Ehhez mindenekelőtt a vízkészletek fel­tárása és számbavétele volt szükséges. Ez a felszíni víz­készletet tekintve kielégítő pontossággal, a felszín alatti vízkészletre vonatkozóan pedig megközelítő becslések for­májában megtörtént. Elkészült a vízgazdálkodás helyzetét feltáró és jövő fejlődési irányát kijelölő Vízgazdálkodási Keretterv is. Az Országgyűlés által jóváhagyott új, szo­cialista Vízjogi Törvény, mely a vízkészletekkel való gazdálkodás jogi és igazgatási feltételeit szabályozza 1965- ben életbe lépett. Mindez megteremtette az alapot a gya­korlati vízkészletgazdálkodáshoz, mely immár a vízügyi igazgatóságok napi feladatává vált. Ennek a fontos fel­adatnak következő láncszeme most az, hogy vízfolyáson­ként és területegységenként megtörténjék a vízkészletek és a vízhasználatok egybevetése, a vízmérlegek kidolgo­zása és nyilvántartásba vétele. Módszeresen tovább kell folytatni a felszíni és felszín alatti hasznosítható víz­készletek pontosabb meghatározására, a vízkészletek mennyiségi és minőségi jellemzői közötti összefüggések feltárására, a műszakilag és gazdaságilag megalapozott vízhasználati normák és normatívák megállapítására irányuló munkát. Meg kell határozni az egyes vízfolyások szennyvízzel való terhelhetőségének kritériumait. Kor­szerűsítjük a vízkészletek nyilvántartási rendszerét és összhangba hozzuk azt a vízjogi engedélyezési eljárással. Ugyanakkor múlhatatlanul szükséges a vízjogi engedé-167

Next

/
Oldalképek
Tartalom