Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-10-01 / 5. szám
szabályozás egységes tervét is — Paleocapa módosító javaslatainak tekintetbevételével. A gyűlés sikeres befejezésével kezdték meg a választmány tagjai, Széchenyi irányításával, a helyi szervezetek — a nyolc vidéki osztály: az ugocsai, szatmári, beregi, zempléni, szabolcsi, hevesi, csongrádi és bácsi osztályok — megszervezését. Elsőként a szabolcsi osztály megszervezésére került sor, s az alakuló ülés — a központi választmány javaslatára és Paleocapa szakértői véleménye alapján — egyúttal elhatározta a munka azonnali megindítását is a Vásárhelyi-féle 55. számú Tiszadob—szederkényi átvágás és a tiszadobi töltés munkálatainak megkezdésével: 1846. augusztus 27-én reggel Széchenyi tette meg a Tisza-szabályozási munkálatok megindítását jelentő első kapavágást.. . „Herrliches Wetter. Unter 1000 Scurpeln wird die Arbeit begonnen in Dob u. Szederkény; mit welchen Elementen! Gehe in die Kirche! О Gott es ist Alles in deinem Hand! Gib uns Glück. Denn mit unserem Wissen u. Divergenzen werden wir nichts erreichen” — jegyezte fel a munkálatok megkezdéséről naplójának sajátos stílusában Széchenyi. (Szabad fordításban: Ragyogó idő. Mégis ezernyi aggodalom közepette kezdtük meg a munkát Dob és Szederkény között; milyen nyomorúságos eszközökkel! Utána a templomba mentem, mert a munka sikere Isten kezében van, hiszen a mi tudásunkkal és egyetértésre való képtelenségünkkel aligha érhetünk el eredményt . . .”) A munkálatok megindulásának helyét az utókor emlékoszloppal jelölte meg: „Két hatalom versenge soká e róna bírásán, Emberi szorgalom és a vizek ős eleme. Széchenyi lett a bíró, a Tiszát medrébe szorító Szózata, s a nagy tér im szabad és a miénk.” hirdeti az emlékoszlop felirata (1865). A szervezés munkája a tiszai körutat lezáró óbecsei és szegedi gyűlésen a bácsi és csongrádi osztály megalakulásával fejeződött be s ezzel mindenütt megindulhattak az ármentesítési munkálatok is. A nagy lendülettel meginduló munka azonban a rendelkezésre álló anyagi eszközöket hamarosan felemésztette. Széchenyi már 1847. február 21-én kénytelen volt ismét a kormányhoz fordulni támogatásért; arra az időre, amíg az országgyűlés foglalkozni tud a kérdéssel (tehát 1848-ig) két évre 600 000, majd 400 000 forintos részletben, összesen egymillió forint előleget kért a kormánytól. Tárgyalásai azonban nem vezettek eredményre. Ennek ellenére a Társulat 1847. március 21-i III. Nagygyűlésén, melyen minden társulat 3—3 küldöttel képviseltette magát, már figyelemreméltó eredményekről számolhatott be a Választmány a küldötteknek. Alig félév alatt 7862 folyó öl új töltés és 415 folyó öl átvágás készült el. Sőt a szabályozás első gazdasági eredményei is jelentkeztek már. Példa erre a csongrádi osztály munkája, mely Szentes mellett a teési puszta védelmére egy 1900 öl hosszú töltést építtetett. A pusztát azután árverésen adták ki bérbe, s azt a területet, mely korábban holdanként 50 krajcárnál nagyobb jövedelmet nem hozott, most az árverésen holdanként 6—8 forintért bérelték ki. Az 1847-es év további eredményeket hozott, melyekről 1847 nyarának végén tett újabb — és utolsó — tiszai kőrútjának tapasztalatai, valamint a vidéki osztályok beszámolói alapján maga Széchenyi adott összefoglaló jelentést. Adatai szerint a holdanként négy évre megállapított forintos társulati hozzájárulásból a társulatok belajstromozott területe után 654 912 forint gyűlt össze. A befolyt összeg, valamint az államsegély és a kölcsönök felhasználásával a második év végére 31 160,5 öl töltés és 2914 öl csatorna (illetve az átvágások létesítésére szolgáló „vezérárok”) készült el. A munkálatok folytatásához azonban újabb állami támogatásra lett volna szükség. Az anyagi eszközök elégtelensége tehát igen hamar éreztette hatását. De előre vetette árnyékát azoknak a hibáknak a fenyegető veszélye is, melyeknek Paleocapa ellenvéleménye nyitott utat. A Paleocapa-féle bírálat és ellenj avaslat ugyanis nagyobb terjedelme (t. i. a szöveges rész méretei) ellenére is — szükségszerűen! — összehasonlíthatatlanul megalapozatlanabb, felületesebb munka volt, mint Vásárhelyi terve. Paleocapa a térképek és az egyszeri szemle alkalmával nem ismerkedhetett meg kellően a helyi viszonyokkal. Nem vette számításba, hogy a Tisza esése lényegesen kisebb, mint a Póé és hogy vízgyűjtő területének csapadékviszonyai is egységesebbek. Ennek következtében az egyes mellékfolyók árhullámai a síkságon gyakran találkoznak és az árvizek ennek következtében hetekig, sőt hónapokig elhúzódhatnak. Ezért nem értette meg a lefolyási viszonyok megjavítását célzó átvágások jelentőségét s ezért vallott a töltések célját illetően is Vásárhelyitől eltérő elveket. Ez a magyarázata annak a végzetessé vált tévedésének, mely szerint a töltések egyetlen szerepe, hogy a „kiöntéseket korlátozzák”, s nem pedig hogy — miként azt Vásárhelyi hangsúlyozta — „a folyó eleven folyását kormányozzák . . . hatását kiállják”. Nem volt sokkal szerencsésebb a Paleocapa által javasolt „valódi átmetszések” terve sem. Igaz ugyan, hogy ezek is elég jelentős esésnövekedést eredményeztek volna, azonban költségességük miatt az adott körülmények között eleve megvalósíthatatlanak voltak. Ezért maradtak meg az érdekeltek az átmetszések tekintetében a Vásárhelyi-féle javaslatoknál, bár számukat — Paleocapa ajánlása alapján — csökkentették. Ezek miatt az alapvető tévedések miatt a különben értékes gondolatokban gazdag, jószándékú, de szük-154
