Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1965-04-01 / 2. szám

mánytermő terület, a rét-legelő művelési ág, amellyel mezőgazdasági üzemeink néhány kivételtől eltekintve, alig-alig foglalkoznak.

Ha ma már túlhaladott is a korábban üzemgazdaságilag is igazolt mondás, miszerint ,,a gyep a szántó anyja!”, e művelési ág jelentősége annak ellenére, hogy ma már csaknem kizárólag olyan területeken találjuk, amelyek egyáltalán nem, vagy csak feltételesen alkalmasak más irányú mezőgazdasági művelésre, mégis igen nagy, mert:

1. csak e területek művelésbevételével ellensúlyozható az ipar- és lakótelepülések, de az ültetvények fejlesztésével is állandóan folytatódó szántócsökkenés;

2. tartható fenn a szántón a kedvező áru- és takarmány termesztési arány;

3. csak így növelhető megfelelő mértékben az állatállomány;

4. javítható gazdasági, saját alapokon a fehérjeellátás;

5. tehető kedvezőbbé az ez idő szerint munkatermelékenységi szempontból legkedvezőtlenebb állattartási ág, a szarvasmarhatenyésztés munkát erm elékeny sége;

6. növelhető saját alapokon is a szervesanyagforgalom és biztosítható egyensúlya;

7. emelhető lényegesen a mezőgazdasági terület egészére vonatkoztatott fajlagos termelési érték, és

8. használhatók ki az Alföld szikes területein korábban eszközölt öntözési beruházások, ellensúlyozhatok a monokulturális rizstermesztés nyomán előállott talajtani károsodások.

Hazánk természeti adottságai az ország területének túlnyomó többségén nem alkalmasak korszerű gyepgazdaságok kialakítására, ezért a gyepgazdaság formáját — rét- vagy legelőgazdaság — a fejlesztés helyét, arányát és intenzitási fokát illetően igen differenciáltan és az ökonómiai szempontok messzemenő szem előtt tartásával és érvényesítésével kell eljárnunk.

A rétgazdálkodás, a téli csapadékra, a korszerű trágyázási eljárásokra és szakszerű használati módokra alapozva, az ország csaknem minden gyepterületén kialakítható, ahol a gyepterület legalább közepes termőképességű gyepállománnyal megfelelően borított, nem túl gyomos és az állandó legeltetés alól mentesíthető. Alapvető fontosságú a tápanyagok helyes arányát és az optimális fajlagos hasznosulást biztosító műtrágyakoncentráció és a szakszerű használat. 35 kg/kh P2O0, 40 kg/kh K2O, 60 kg/kh N hatóanyag kora tavasszal, a vegetáció megindulása előtt adva, őszi kímélet esetén a téli csapadékra alapozva is megadhatja, ha tavasszal, a virágzás kezdetén történő kaszálásig egyáltalán nem legeltetjük a gyepet, a 20—25 q/kh szénaértéket, illetőleg az annak megfelelő 100—120 q/kh zöldet. Karcagon lefolytatott kísérleteink több éves eredményei igazolják a fentieket. A főtermés 100 q/kh fű termésnél minden évben többet adott.

Ha nyáron át nem legeltetjük az adott tápanyag és a júniusi esők alapján erőteljesen sarjadzó gyepet, csak a „legelőérettség” elérése után és kíméletesen, nem kopárra rágatva, még öntözés nélkül is átmenthető és javítható a gyepállomány a következő évre, amikor újra megadja a fenti trágyázás mellett a jelzett termést. A gyomosodás elleni védelem természetesen nyáron át is alapvető kívánalom. Az ilyen egykaszálatú rétművelés egyszerű és biztonságos gyepgazdálkodási mód, eredménye biztonságosabb és üzemgazdaságilag kedvezőbb, mint sok szántóföldi tömegtakarmányé.

Sokkal komplikáltabb, jóval több szakismereti alapot és anyagi ráfordítást kíván, de jelentősen kedvezőbb eredményt is szolgáltat a gyepgazdálkodás másik formája, a korszerű legelőgazdálkodás, amely folyamatos zöldtermést, az állatállomány kiegyenlített, fizikailag és fiziológiailag is egyaránt teljes értékű ellátását az ország nagyobbik felén, csak öntözéssel biztosíthatja.

Ügy gondolom, a közös szemléleti alap megteremtése érdekében, emlékezetbe kell idéznem a korszerű legelőgazdálkodás legfontosabb termelési és üzemgazdasági jellemzőit, hogy eldönthessük, érdemes-e, hol, hogyan és milyen mértékben biztosítanunk mindazon szakismereti és anyagi előfeltételt, amit a korszerű legelőgazdálkodás, kedvező eredménye érdekében megkíván.

Termelési, növényélettani vonatkozásban a legfontosabb jellemzők az alábbiak:

— A legelő növényzete, mint növénytársulás, megfelelő víz- és tápanyagellátás, szakszerű használat esetén, kihasznál minden kedvező fejlődési tényezőt. A társult fajok, fajták, igényeik és fejlődési szakaszaik különbözősége íclytán kiegészítik egymást és csaknem minden időben érdemes termést szolgáltatnak;

— megfelelő használat, víz- és tápanyagellátás esetén a talajt illetően nem igényes a gyepkultúra, sekélyen gyökerező növényállománya alkalmas tehát a sekélytermőrétegű és talajhibás területek hasznosítására is;

— a gyepnövényzet, kivált legelőhasznosítás lármájában, vizigényes kultúra, fajlagos vízigénye a tápanyagellátás mérvétől és a termőhelyi adottságoktól függően, 600—800 1/sza.kg, tehát természetes csapadékra alapozva csak megfelelő megoszlású, évi 600 mm fölötti csapadék esetén szolgáltat folyamatos termést, egyébként öntözést kíván;

— tény észideje a szántóföldi növényekét jóval felülmúlja, hiszen sok fűfajta minden fagymentes napon szintetizál;

— a termésben előálló növényegészségügyi károk jóval kisebb arányúak, mint a szántóföldi növénytermesztésben, a kártevők teljes arányú pusztítása nem fordul elő a legelőterületen, termékbiztonsága tehát kedvező;

— a talaj untság kizárt, bizonyított a talajtermékenység növekedése és megfelelő gyepállomány esetén igazolt a teljes talajvédelem;

50