Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-10-01 / 5. szám
A NIAQARA VÍZESÉS Az Erie- és az Ontario-tavat — Kanada és New York állam, határán — az 54 kilométer hosszú Niagara folyó köti össze. A két tó vízszintje között mintegy 100 méternyi magasságkülönbség van. Amint a folyó az Erie-tavat elhagyja, mintegy 10 kilométer távolságban két ágra szakadva körülöleli Grand Islandot, majd 15 kilométerrel lejjebb, miután a Navy szigetet megkerülte, a két ág újra egyesül. Ezután a folyó nyugatról hirtelen északi irányba kanyarodik: itt van a látványos Niagara vízesés, amely vízének mennyiségét tekintve a Föld legnagyobb ilyen jellegű természeti jelensége. Itt emelkedik ki a folyóból a Kecske-sziget, amely e hatalmas vízmennyiséget két egyenlő szélességű ágra osztja éspedig a keleti vagy amerikai zuhatagra (szélessége 330 méter, magassága közepén 47 méter), a nyugati vagy — amint alakjáról nevezik — a patkó (Horseshoe) vízesés szélessége 578 méter, magassága 44 méter. A vízesés óránként lezúduló tömegét 30 millió köbméterre becsülik. A 75—90 méter mélységű, meredek sziklafalakkal határolt szakadékból, ahová a víztömeg alázúdul, valóságos felhőtömeg száll az ég felé, amely több kilométer távolságról is jól látható, sőt égiháborúszerű robaja olykor 60 kilométer távolságban is hallható. Az alázúduló víztömeg vastagsága 25 méter, és a víz folyásával ellenkező irányba dűlő mészkő szikláról zúdul alá, amely alatt puhább palaréteg helyezkedik el. Ezt az egyedülálló természeti érdekességet évmilliók óta számos veszély környékezi. Az erózió évről-évre mintegy 1 méterrel rövidíti meg, úgy hogy egy szép napon az Erie tóval egyszintbe kerülhet. A sziklafalat a mészkősziklába ágyazott puhább palaréteg miatt a víz annyira alámossa, hogy időnként nagy darabok zuhannak a mélységbe. Tovább „degenerálódik” az Amerika-vízesés is, amely az Egyesült Államok felé néző oldalon van. Itt a folyó medre úgy alakult, hogy a lezuhant sziklagörgeteg a mederben megreked és a vízesés lábánál összetorlódik. Egyedül az 1954. évi sziklaomlás során 8 méterrel emelkedett a kőomladék vízszint alatti magassága. Miközben — valamennyi kézikönyv szerint — a Niagara vízesés magassága 48—50 méter, az Amerikai vízesésnek már csak a legfelső harmada zuhan merőlegesen. A középső harmad már szinte lapos kőtömbökből képződött rézsűként hat. Az alsó harmadban a rézsű azután ismét meredekebbé válik, hajlásszöge azonban itt sem nagyobb 45—60 foknál. A kanadai oldalon fekvő Horseshoe vízesés szöge a 90 fokot is meghaladja és a sziklafal felső szegélye több méteren a víz fölé hajlik. E „degenerálódási” folyamat igen gyors ütemben megy végbe. Minél gyorsabban tomyosodik a kőhalmaz, a zuhatag lábánál, annál kevésbé túlzott az az aggodalom, hogy a Niagara vízesés az Egyesült Államok oldalán már nem is túlzottan hosszú idő múltán végleg eltűnik. Persze a Niagara ezután sem szelídül valami nyugodtan tovahaladó, békés folyammá, mert a szintkülönbség igen nagy. Lehetséges viszont, hogy az eredeti vízesés idővel úgynevezett „vízisellők” láncolatává alakul át. Hogy a természetnek ez a tevékenysége kedvező, avagy nem, annak megítélésében a vélemények Niagara városában, sőt az érdekelt két országban is erősen megoszlanak. Van egy úgynevezett „sziklapárt”, amely a folyam sziklák körüli örvénylését és télen a befagyott vízesés A Niagara vízesés eróziójának sematikus ábrázolása. Balra a letöredezett kőtörmelék halmaza, az Amerikaivízesés lábánál, jobbra a kanadai területen fekvő Patkó-vízesés, amely alatt a lezuhanó kőtörmeléket a víztömeg elsodorja. A legfelső kőzetréteg, amelynek a vízesés keletkezésében döntő szerepe volt a Lockport-Dolomit szilárd teteje. 155
