Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-06-01 / 3. szám
ben, ugyanis több mint egy napi tárolási kapacitásuk van. Az ipar 10%-a látja el magát saját vízzel, a többi szükségletet a vízművek elégíti ki. Minden javítást a vízművek végeznek. Űj vezetékek fektetését és az összes vízbekötéseket erre alkalmas vállalkozók végzik. A stuttgarti vízműveknek 40 gépháza, 120 szivattyúja van. Minden zónának külön tárolómedencéje van és 220 000 m3/nap vízmennyiséget tudnak tárolni. Karbantartási létszáma vezetőkkel együtt 250 fő, azonban a város gázvezetékét is ők tartják karban, nemcsak közterületen, hanem a magánterületen is elvégzik a javítási munkákat, egészen a vízmérőig. Vízmérőt lehetőleg aknába nem helyeznek, ha egy mód van rá, csak pincébe, függetlenül attól, hogy az épület milyen távol esik a telekhatártól. Ezért minden tulajdonos a vízdíjon felül még karbantartási díjat is fizet. A vízmérőket egy évben csak egyszer olvassák le, közben átalányt számolnak. Ügy az ipari, mint a háztartási vízdíj 0,70 márka m3-ként. Előállítási költsége m;,-ént 0,12 márka. Állandó ügyelete van víz-, gáz- és elektromos részlegnek — mivel mindhárom közmű egy városi (hatóság alá tartozik és minden részlegnél külön mérnök tart szolgálatot. összegezve a vízkivételi művel kapcsolatos látottakat, az a véleményem, hogy egy igen szép és modern, minden mai követelményt kielégítő berendezés, melyet ajánlatosnak tartanék vízmű szakemberek részéről még behatóbban tanulmányozni, mert ennél a berendezésnél igen sok újat lehet látni, az elsőrendű kiviteli munka és automatika mellett. Kajdi László, a Fővárosi Vízművek mérnöke A Tanáesközttírsaság vízügyi programja és a vízügyi szolgálat 1919. évi tevékenysége I. Míg Nyugateurópában az imperializmusba átnövő kapitalizmus biztosította a termelőerők kibontakozását, a technika gyors fejlődését, a hazánkban kialakult feudálkapitalista rend egyrészt a feudális kötöttségek bénító hatása, másrészt az ország gazdasági függése miatt egyre inkább a fejlődés akadályává vált. A hazai vízépítés történetéből is jólismertek azok a nehézségek, melyekkel a Tisza-szabályozás mérnökeinek, vagy a belvízrendezés és öntözés feladatainak megoldására létrehozott kultúrmérnöki intézménynek munkája során meg kellett küzdenie. A magyar mérnöki kar tehát jogos várakozással tekintett a világháborút követő politikai és gazdasági átalakulások elé: örömmel fogadta az ország függetlenségét és a polgári fejlődés lehetőségeit biztosító őszirózsás forradalmat, s utóbb egyre többen tették magukévá annak a proletár; forradalomnak a célkitűzéseit is, mely a társadalmi haladás alapjának a termelőerők fejlesztését: a műszaki munkát tekintette. A mérnöki kar egy része — köztük vízimérnökök is — nemcsak azt várta, hogy a társadalmi átalakulás ledönti a fejlődés korlátáit, biztosítja a műszaki munka lehetőségeit, hanem maga is támogatta ezt az átalakulást és haladéktalanul megkezdte — mégpedig szervezett formában — a végrehajtandó műszaki munkák terveinek előkészítését, kidolgozását is. A polgári kormány műszaki tanácsadó szerve, melynek munkájában a Vízügyi Szolgálat munkatársai is tevékenyen részt vettek, az Országos Munkaügyi Tanács volt. Ezzel párhuzamosan működtek a szocialista mérnökszövetség, az AMOSZ különböző szakosztályai. Tagjai sorából kerültek ki később a Szociális Termelés Népbiztosságának munkatársai, majd a Tanácskormány legfelsőbb gazdasági szerve, a Népgazdasági Tanács mellett felállított Műszaki Tudományos Tanács tagjai. Ennek feladata volt a felmerült műszaki tervek felülvizsgálata és összhangba hozatala. A Vízügyi Szolgálat tagjai közül Bogdánfy Ödön tett a legtöbbet annak érdekében, hogy a vízgazdálkodási munkálatok jelentőségére felhívja a Tanácskormány gazdasági vezetőinek figyelmét. Bogdánfy ugyanis az AMOSZ-nak alakulásától kezdve egyik vezetője — alelnöke — volt э különösen a szövetség energiagazdálkodási szakosztályának munkáját szorgalmazta. Mikor pedig 91
