Vízgazdálkodás, 1963 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1963-03-01 / 1. szám

VÍZGAZDÁLKODÁS

5

várra került, majd egy év múlva, 1805-ben az egri érseki papneveldébe. A papi pálya azonban sehogy sem vonzotta: „A papi állapot természeti és törvényes szabadságom elleni némely korlátáival ki nem békülhetem... Az oktatások is zavart szültek bennem . . . Ezen küzdés egész lényemre korán felvilágosító volt. . .” Fölmentését kérte tehát és — mint kóbor diák — Pestnek vette útját. Egy ideig tartó nyomorúság után Szlatinyi városbíró fogadta házához nevelőnek. Tanított és maga is tanult: nyelveket, majd az egyetemen filozófiát és szépművészetet. Elsősorban mégis a természettudományok érdekelték, s ezért a Mérnöki Intézetbe is beiratkozott.

Műszaki felsőoktatásunk legelső intézményei (a selmeci Bányászati Akadémia és az 1782-ben megnyitott Mérnöki Intézet) világszerte is elsők és számottevők voltak. Beszédes nem tékozolta el ifjúságát. A tanítóskodás mellett kemény munkával sajátította el a színvonalas oktatás nyújtotta ismereteket. Utolsó szigorlatai után (1810—11-ben) megkezdte gyakorlati munkáját, és 1813-ban — 150 évvel ezelőtt — mérnöki oklevelet szerzett. (Széleskörű érdeklődésére vall, hogy később — 1819-ben — a szépművészetnek és a filozófiának is doktora lett.)

Mérnöki tevékenységének első három évét a Sárvíz Társulat alkalmazottjaként töltötte, majd részben kis fizetése miatt, részben pedig azért, mivel nem értett egyet a Sárvíz körül folyó akkori munkálatokkal, elhagyta itteni állását és Eszterházy Károly szolgálatába állt uradalmi mérnökként. Ebben a minőségben számos vízszabályozást hajtott végre Tolna, Komárom, Veszprém, Pozsony, Nyitra és Vas megyében: mocsarakat csapolt le és malmokat épített. Az ő tervei alapján szárították ki pl. Pozsony megyében a Fekete és a Csádé mocsarakat.

Tevékenysége nem korlátozódott azonban ebben az időszakban sem csak az említett feladatokra, hanem ezekkel párhuzamosan megkezdte élete főműve, a Sárvíz, Sió és a Kapos menti mocsarak kiszárítása tervének elkészítését is. Közben az Ikva, Gyöngyös, Fertő, Hanság szabályozásának tervei is foglalkoztatták.

1819- ben megválasztották a Sárvíz Társulat igazgatójává és így saját elgondolásai alapján megkezdhette a korábban kudarcba fulladt munkálatok elvégzését. Ez évben a társulat székesfehérvári gyűlésén nagyszabású értekezéssel kezdte meg munkásságát. Ez az értekezés hidrológiai és fizikai-földrajzi szempontból egyaránt figyelemre méltó megállapításokat tartalmaz és előkelő helyet foglal el a legrégibb, magyar műszaki értekezések között.

1820- ban kezdett neki a Sárvíz-csatorna építésének és azt igen sikeresen vezette. Ennek láttára azután a Kapos és a Sió rendezésében érdekeltek is csatlakoztak a Társulathoz, amely nemcsak jelentős anyagi eredményeket ért el,

hanem a munkálatok megszervezésében is kiválóan működött és ezért méltán állították követendő például a történelmi nevezetességű 1825-ös reformországgyűlés elé. Az itt beterjesztett jelentés nyomtatásban is megjelent, s a Társulat azt megküldte valamennyi vármegyének, hogy belőle az egész ország megismerkedjen az elért eredményekkel és meggyőződjön a vízimunkálatok hasznáról. E nyomtatásban kiadott jelentés nagy érdeme, hogy a végzett munkálatok átütő erejű sikerének ismertetésével felhívta az egész ország figyelmét a vízimunkálatok jelentőségére.

Az elvégzett munkálatok méreteire jellemző volt, hogy a Sárvíz 175,9 km hosszú csatornája 52 350 kh olyan vizenyős területet mentesített, mely évszázadok óta használhatatlan volt. A Sió és a Kapos rendezése pedig 176 km csatorna megépítésével 64 500 kh földet tett megművelhetővé, végül a Sió balatoni szakaszának szabályozása a Balaton vízszínének leszállításával ugyancsak jelentős területet, mintegy 20 000 kh-at hódított el a vizektől. Ami viszont a végrehajtott munkálatok műszaki-technikai kivitelezését illeti, megállapíthatjuk, hogy az ugyancsak igen tökéletes volt, mégpedig annyira, hogy mindmáig iskolapéldája maradt a Sárvízhez, Kapóshoz hasonló jellegű vízfolyások szabályozásának. A műszaki megoldás tökéletességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a néhány évvel ezelőtt újjászervezett Sárvíz Malomcsatorna Társulat, melynek tagjai nagyobbrészt termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, a csatorna felújítását Beszédes tervei szerint végezte el.

Jellemző volt Beszédes tettvágyára, hogy munkaerejét egyetlen csatornaterv sem tudta egészen lekötni, hanem egyidőben mindig több vízfolyás szabályozásának gondolatával foglalkozott. Így pl. 1820—1825 között az ő tervei nyomán hajtották végre a Duna Fadd—Baja közti szakaszának árvédelmi munkálatait is. Az itt megépített 20,8 km hosszú árvédelmi töltés a maga idejében a legnagyobb egységes terv szerint épített dunai védvonal volt és több mint 120 000 kh földet védett a Duna árvizei ellen.

Beszédes ez idő tájban már országos nevű műszaki tekintély volt, sőt híre ekkor már az ország határain túlra is eljutott és 1827-ben meghívták a Linz—Budweis közti vasút vonalának tervezésére, kitűzésére, valamint a Leopoldsberg és Lert közti vonalat keresztező vízfolyások rendezésére.

Hazájától ekkor sem szakadt el tartósabban, mert állandó lakása ez idő tájt Székesfehérvárott volt, sőt közben magyar munkálatokat is végzett úgy, hogy 1828 végén Vas vármegye törvényhatósága elé terjesztette tervét a Rába szabályozásáról. (A munkálatok csak jóval később valósultak meg átfogó rendezési elgondo-