Vízgazdálkodás, 1963 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1963-06-01 / 2. szám
46 VÍZGAZDÁLKODÁS JH&szkaa vízellátása és csatornázása Moszkva város első központi vízellátásának 150 éves évfordulója alkalmából a „L’eau” című folyóiratban G. S. Gorin oki. mérnök, a moszkvai víz- és csatornaművek igazgatója ismertette a szovjet főváros vízvezeték- és csatornahálózatának kialakulását és jelenlegi felépítését. Moszkva, lélekszámát tekintve, Európának London után legnagyobb városa, az átlagosnál kedvezőtlenebb vízszerzési és szennyvíz-elhelyezési lehetőségekkel rendelkezik. A víz- és csatornaművek e nehézségekkel megküzdve kell, hogy ellássák a főváros több mint 6 millió fős lakosságát és jelentős iparát. A vízellátás a lehetőségeknek megfelelően felszíni vízkivétellel tör-i ténik, megfelelő vízhozamú befogadó hiányában a keletkező nagytömegű szennyvíz csak teljes tisztítás után és részben szikkasztással vezethető vissza a természetbe. A felszíni vizek hasznosítása ivóvízellátási célokra az utóbbi években hazánkban is előtérbe került. A több évtizedes szolnoki, siófoki, balatonföldvári nyílt vízkivételi műveken kívül már működik a felszíni vizet tisztító telep Budapesten és Pécsett, épül a székesfehérvári tisztítóberendezés is. A folyók vizével szemben támasztott fokozott minőségi követelmények a városi szennyvizek hatékony tisztítását kívánják kisebb folyóinkba vezetésük előtt, sőt egy-két évtized távlatában már a Dunába sem lesz tisztítatlan szennyvíz bevezethető. A magyar vízellátás és csatornázás perspektíváinak szemszögéből nézve tehát, időszerű egy sokmilliós világváros felszíni vízkivételével és szennyvíztisztító teleprendszerével részletesebben is megismerkedni — azon túl, hogy szakembereink látókörét szélesíti a külföldi megoldások fő vonásainak ismerete. A következők az idézett cikk alapján rövid kivonatban foglalják össze Moszkva vízellátásának és csatornázásának fejlődéstörténetét, valamint a víz- és csatornamű jelenlegi felépítését. Vízellátás: A XVIII. század végén II. Katalin cárnő határozatára kezdték meg Moszkva város központi vízellátása tervtanulmányának kidolgozását, de 25 év telt el a végrehajtásig. A hálózat ellátását egy, a régi Moszkvától 16 km-re fekvő völgy kiváló ízű és állandó hőmérsékletű forrásvizei biztosították. A víz gravitációval folyt Moszkvába, ahol kutakból vízhordók hordták a fogyasztókhoz. 1826-ban a Szokolnyicai erdőben szivattyúkat állítottak be, melyek öntöttvas csöveken szállították a vizet a városba. Ily módon Moszkvában napi kb. 3750 m3 vizet szolgáltattak ki. 1858-ban a vízvezetéket felújították, a napi vízszolgáltatás elérte a 6300 m3/napot, a városban 50 km vezeték és 26 kőkút volt. 1900-ban kezdődött a Moszkva folyóból a nyílt vízkivétel építése. A szivattyútelep a városhoz közel épült, 45 000 m3/nap kapacitással. A víztisztítómű ülepítőmedencékből és lassú szűrőkből állott. 1912. évben a felszíni vízműből szolgáltatott vízmennyiség elérte a napi 87 000 m3-t, 1917-ben pedig a 130 000 m3-t. Az októberi forradalom idején a kb. 2 millió fős város ellátására a két víztermelőtelepből együttesen kb. 170 000 m3/nap víz állott rendelkezésre. A napi vízfejadag — az ipari üzemek fogyasztását is beleértve — mindössze 85 liter/пар volt. A polgárháború miatt Moszkva fejlődése lassult, úgyhogy 1925-ig a vízfogyasztás az 1917. évi szinten maradt. 1925. év után indult meg a város ipari és kulturális fejlődése, mind nagyobb vízigényeket támasztva. 1931-ben hoztak határozatot a Volga—Moszkva csatorna létesítésére, kettős céllal: egyrészt a két folyó összekötése hajózó úttal, másrészt Moszkva város ellátásához kellő mennyiségű víz biztosítása. A csatorna mentén mesterséges tározókat létesítettek. Céljuk a tározás mellett a Volga és Moszkva folyók vizének minőségi kiegyenlítése, a Volga vízminőségének megjavítása volt, amennyiben ez a víz erős színeződést mutatott. 23 éves használat után megállapítható, hogy e mesterséges tározókban a levegőzés és a nap sugarainak hatására a Volga vizének színezettsége több mint felére enyhült. Az alkalmazott vegyi reakciók során ez tovább csökken és eléri az előírt normát. A szivattyútelep 1937. évi üzembehelyezésével a város vízellátása érezhetően javult, a fejadag 250 liter/napra nőtt. A vízműtelep fő berendezései: a keverő medence a víz 5 perces tartózkodására lett méretezve, a flokuláló medence 25 percre, a vízszintes derítők 4 órára. A gyorsszűrők 5 m/óra sebességre lettek tervezve, a gyakorlatban ez azonban 8 m/órára is felemelkedik. Ma már az egész telep, beleértve a pelyhesítő vegyszerek adagolását és a vízcsírátlanítást is, automatikusan működik. A háború után a város ipari és lakossági vízigényei sokkal gyorsabban nőttek, mint korábban. 1952-ben már az összes vízszerzési lehetőségek teljesen ki voltak használva. Ekkor kellett üzembehelyezni az északi termelőtelepet, amelyet Moszkva—Volga rendszerű tározók táplálnak. A szűrési sebesség ezen a területen kb. 9 m/óra, kivételes esetekben ez eléri a 12 m/órát is. A telepen a szűrők és ülepítők mosóvizét tisztító berendezést is felszerelték. Így a szolgáltatási vízveszteség a korábbi 4,5%-ról 1,5— 2%-ra csökkent. Az északi telep is automatizált.
