Vízgazdálkodás, 1963 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1963-06-01 / 2. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 47 1960. évben Moszkva vízfogyasztása — az ipari vizet is beleértve — elérte a fejenként napi 520—540 litert. A teljes városi vízvezetékhálózat hossza — a bekötések és ingatlanon belüli csövek hossza nélkül — meghaladta a 2700 km-t. Az új csővezetékek legkisebb átmérője 200 mm, a legnagyobb csőátmérő 1400 mm. A háború után szigetelt acélcsöveket fektettek, veszélyes övezetekben katodikus védelemmel. 1960-ban bevezették az előfeszített vasbeton nyomócsövek fektetését is. Moszkva még nem szabadult meg teljesen a régi lakónegyedektől, ezért a hálózati bekötések ma még csak a lakosság kb 93%-át szolgálják ki. Az új lakótömbök építése és ezzel együtt a régi épületek lebontása előreláthatóan 1963—64. években fejeződik be, amikorra az ellátottság 100%-os lesz. Csatornázás Moszkvában a csatornázás kiépítését 1894-ben kezdték meg, elválasztó rendszer szerint. Az első hálózatszakaszt 1898-ban helyezték üzembe. 800 ha kiterjedésű szennyvíz-öntözőtelep létesült, melyet a növekvő szennyvíz-mennyiség következtében szikkasztó területté kellett átalakítani. 1914-ben 25 km távolságban, Ljuberec város határáig kellett már a szennyvizet elvezetni, ahol kb. 550 ha területet nyitottak. 1917-ben a csatornahálózat Moszkva teljes területének csak egy részét szolgálta ki, ahol mintegy 870 000 lakos élt. Az elvezetett szennyvíz naponta 102 000 m3, a hálózat hossza 534 km volt. Az októberi forradalom után a város erősen terjeszkedett, a Városi Tanács elrendelte a munkáslakta külső területek csatornázását is. Áttértek a teljes biológiai tisztításra. 1936-ban a Kormány Moszkva csatornázásának általános tervét a következő adatok alapján hagyta jóvá: 60 000 ha csatornázással kiszolgálandó terület, 5 millió fő ellátandó lakos, napi 300 liter/fő házi szennyvíz-kibocsátás és 350 000 nvVnapi ipari szennyvíz. Eszerint az összes szennyvíz-mennyiség 1,85 millió mVnapra lett előirányozva. 1936-tól a háború kitöréséig a csatornázás nagy ütemben fejlődött. A hálózatépítést koordinálták a metróval. 1940. közepén a város szennyvíz-szikkasztó és biológiai tisztítófelepei, valamint az ipari üzemek szennyvíz-kezelő berendezései együttesen 618 000 m'Vnap kapacitást képviseltek. Ezzel szemben a ténylegesen elvezetett használt vizek napi 788 000 m3-t tettek ki, tehát a tisztítóállomások átlag 27%-kal túl voltak terhelve. Ennek ellenére a tisztított vizek kielégítették a közegészségügyi előírásokat. 1948-ban kezdődött meg a kurjanovi elevenített iszapos szennyvíz-tisztítótelep építése, napi 500 000 m3 kapacitással. A telepet 1952-ben helyezték üzembe, de már 1957. évben túlterhelt volt. 1954-ben megkezdődött e telep bővítése először napi 750 000 m3, majd 1 millió m3 teljesítőképességre. A munkálatok a közelmúltban fejeződtek be, ezzel Moszkva szennyvíz-tisztítótelepeinek kapacitása 1,6 millió nrVnapra emelkedett. 1955-ben kezdődött meg a tervezése egy további még nagyobb, 1,2 millió m3/nap kapacitású szennyvíz-telepnek, mely 1,5 millió m3/napra lesz kibővíthető. A telep helyéül a Moszkvától 20 km-re fekvő ljubereci szikkasztóterületet jelölték ki. Az építkezés 1959-ben kezdődött, a 600 000 m3/nap szennyvíz tisztítására alkalmas I. üzemegységet 1962. évben helyezik üzembe. Az egész telep kiépítése 1965. évben fejeződik be. A mechanikai tisztítóberendezések első műtárgyai a rácsok, tisztításuk mechanikus gereblyékkel történik, a rácsszemetet ugyancsak mechanikus úton távolítják el. A következő műtárgy a homokfogó, az itt leülepedett homokot hidraulikus úton vezetik a szárító ágyakra. A szennyvíz a homokfogóból a kör alaprajzú előülepítő medencékbe jut, átmérőjük 33—40 m. A szennyvíz tartózkodási ideje 1—2 óra, ezalatt a lebegő szennyeződés 50—60%-ra rakódik le. A leülepedett iszapot mechanikus úton távolítják el. A keletkezett metángáz elsősorban a rothasztok fűtésére szolgál. A szennyvíz biológiai tisztítása elevenített vességtartalmának 25—30%-át elveszíti. Az így kiszikkadt iszapot a szomszédos kolhozok és szovhozok szántóföldjeire szállítják. A szennyvíz biológiai tisztítása elevenített iszapos eljárással, levegőztető medencékben történik. A biológiai tisztítás a kör keresztmetszetű utóülepítőkben fejeződik be, 1,5—2,5 órás tartózkodási idő mellett. A Moszkvában bevezetett teljes biológiai szennyvíz-kezelés igen magasfokú tisztítást eredményez. A bevezetett szennyvíz 250—300 mm/liter lebegő anyagot tartalmaz, ami a tisztítás után kb. 15 mg/literre csökken, a biokémiai oxigénigény pedig 250—300 mg/literről 12—18 mg/literre. A nagy tisztítótelepeken a szennyvizeket nem csírátlanítják. A városban levő kisebb tisztítóberendezéseknél, főként nyáron, klórozás folyik. A kurjanovi telepen a szennyvíz ultraviolett sugárzással történő csírátlanítására végeztek kísérleti üzemet, melynek csíraölő hatásfoka 60— 80% volt. A szennyvíztisztító telepeken sikeresen vezették be az automatikát, különösen a homokfogók, elő- és utóülepítők működésének vezérlésére. Az utóülepítőkben az automatikus szabályozás az aktivált iszap magasságára és kiemelésére szolgál, fotoelektromos cellák alkalmazásával. Az iszaprothasztókban az erjedő iszap hőmérsékletét szabályozzák. Szitkey László
