Vízgazdálkodás, 1963 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1963-06-01 / 2. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 45 1879-ben a Közlekedésügyi Minisztérium vízépítési szakosztályának főmérnöke lett. 1883-ban a győri nagy árvíz alkalmával a védekezési munkálatokat példamutató helytállással személyesen vezette. Ebben az időben már foglalkozott az országos jellegű hidrológiai adatgyűjtés megszervezésének gondolatával, mert az ország földrajzi fekvésének és gazdasági helyzetének megfelelően felismerte a hidrológiai megfigyelés és adatszolgáltatás jelentőségét, mint az árvédelem és a további vízhasznosítások kiindulópontját. Életének fő műve a Közlekedés- és Közmunkaügyi Minisztérium keretében felállított Vízrajzi osztály megszervezése volt, amelynek élén állt haláláig. Egyéniségének, munkásságának igazi értékét azonban az általa létrehozott, ma már 75 éves Vízrajzi Szolgálat nemzetközileg elismert tudományos és gyakorlati eredményei jelzik. A magyar Vízrajzi Osztály megalakulását elvileg az 1881. évi II. törvénycikk rendelte el, de a szervezés elhúzódása miatt a munka csak 1886. május 1-én indulhatott meg, szerény keretek között. A Vízrajzi Osztály keletkezésének körülményeit és feladatát 1896-ban megjelent tanulmányában a következőkben vázolta: ,,A Vízrajzi Osztály célja és feladata általában a folyamszabályozás, ármentesítés, vízhasznosítás és hajózás érdekében szükséges adatok összegyűjtése, a még hiányzók beszerzése, mindezek feldolgozása és közrebocsátása. Ezen gyakorlati cél mellett azonban egyszersmind a tudomány szükségletei és követelményei is szem előtt tartandók és a közöttük létező összefüggés is, hogy mindkettő változásainak tanulmányozásából teljesen megismerjük folyóvizeink természetét, életműködését és ezeknek törvényeit”. Külföldön ebben az időben főként csak egyes vízügyi hivatalok és tudományos egyesületek (Svájc) foglalkoztak vízrajzi adatgyűjtéssel és adatfeldolgozással. 1874-ben Oroszországban létesült az első országos jellegű tudományos vízrajzi szerv. Ezt követte a prágai vízrajzi szolgálat megalapítása (1883). Ebben az időben már 198 vízmérce adatait jelentették naponként táviratilag. A vízmércék törzskönyvezése, vízállási grafikonok szerkesztése, a mércék „((’’-pontjának rögzítése stb. korszerű tudományos igényességet tükröz. A 236 új csapadékészlelő állomás szervezése, az adatok feldolgozása, csapadékgrafikonok szerkesztése, az árvízjelzési biztonság fokozását és az éghajlati viszonyok alaposabb megismerését szolgálta, különös tekintettel a felső vízgyűjtőterületekre. A vízjelző szolgálat keretében „Jelentékenyebb folyóink vízjárásának ábrázata” c. naponként 440 példányban kiadott kőnyomatos térkép nemcsak a napi állapotokat rögzítette a fontosabb folyók mentén az érdekelt hatóságok, társulatok számára, hanem az „árvizeknek a helyenként várható magasságát addig is, amíg a rendszeres előrejelzés kellőleg előkészítve életbe nem lép”. A vízrajzi magasságmérések keretében létesített ponthálózat összesen mintegy 631 magassági alappontja a vízépítési munkák mellett a századforduló országos közmunkáinak is műszaki alapadatául szolgált. A Wollman-szárnnyal végzett vízsebességmérések és a műszer állandóinak meghatározása a korszerű hidraulikai kutatások alapját vetették meg. A medernyilvántartások vezetése, lehetővé tette a folyómedrek természetes fejlődésének vagy elfajulásának, valamint a szabályozási munkák hatásának rendszeres megfigyelését. A Tisza mederfelvétele 744 keresztszelvényben, a mederfenéknek, a jobb és bal partnak, a töltések koronájának és lábainak hossz-szelvényezésével és hordalék-mintavétellel egyidejűleg történt. Az így összegyűjtött tudományos anyag alapján szerkesztette „A Tisza hajdan és most” c. több kötetre tervezett, de sajnos csonkán maradt művét, amely magas színvonalával példaképül szolgált hasonló külföldi tanulmányok elkészítéséhez. A Bodrog medrének felvétele mellett különösen jelentős volt a Balaton vízrajzi felvétele. A Magyar Földrajzi Társaság kutatásaival összhangban irányította Péch a Balaton szintvonalas térképének felvételét és megszerkesztését. Ennek érdekében 13 vízmércét és 20 magassági alappontot telepítettek. A fenti munkákkal párhuzamosan végzett kutatásokat tükrözik azok a tanulmányok, amelyek a „Vízrajzi Évkönyv”-ekben vagy önállóan, az Osztály szerkesztésében jelentek meg. A Vízrajzi Osztály tudományos munkáinak irányításán kívül egyénileg is tevékenykedett. Legfőbb műve a francia és német nyelven is kiadott 2 kötetes „Vízjelzés” c. tanulmánya, a várható vízállások előrejelzéséről (1895, 1897). Ezenkívül figyelmet érdemel „Gátvédelem” c. gyakorlati kézikönyve, mely az első összefoglaló mű volt ebben a témakörben és régi hiányt pótolt a maga idejében. „A magyarországi földöntözések vízszükségletének méréséről” írt tanulmányában a mezőhegyesi, mindszenti és péklapusztai rétöntözéseknél végzett kísérletek módszeréről és eredményeiről számolt be. Számos kisebb terjedelmű tanulmány is tükrözi érdeklődésének széles skáláját, az időszerű vízügyi feladatok helyes felismerését. Alkotó egyénisége, mely egyesítette magában a szervezőt, kutatót és nevelőt, műveiben él tovább. Eredményeinek megőrzése, továbbfejlesztése és az utódoknak való átadása mindnyájunk kötelessége. Lánczos Pál
