Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1962-06-01 / 2. szám

VÍZGAZDÁLKODÁS 45 rajtuk gyakran vékony törékeny mészbevonatot, mészkérget találunk. Ez is biogén mész. A tó vizének jól ismert jellegzetes opálos színezetét és csendes napokon is megfigyelhető enyhe za­varosságát jórészt a lebegő finom mészkristá­­lyok okozzák. A Balatonban ugyanis az asszi­milációs folyamatok dominálnak a disszimilációs (légzési) folyamatok felett, vagyis az oxigén­termelő folyamatok a széndioxidtermelő folya­matok felett, aminek következtében a magas pH mellett kicsapódott mész egy része nem megy ismét oldatba, hanem leülepedik a tó­fenékre. Nem lehetetlen, hogy a mész kicsa­pódásában a biotikus tényezők mellett élettelen (abiotikus) faktorok is jelentős szerepet ját­szanak. Ez azonban ma még nem teljesen tisz­tázott kérdés. Az élőlények közvetlenül is hozzájárulnak a tó feltöltődéséhez, minthogy elpusztult és fel­aprózódó tetemük a vízfenékre süllyed, ahol mint szerves törmelék (ún. detritusz) szintén az üledék vastagságát növeli (pl. nád- és hínár­törmelék, kagyló és csigahéjak, planktonrákok kitinváza stb.). A kicsapódó sók és az élővilág maradványai­nak felhalmozódása révén évenként több mint 1 mm-es üledékréteg rakódik le a Balaton egész területén. Minthogy azonban a lerakódás nem egyenletes, egyes területeken (pl. a déli part mentén) szinte semmi üledéket sem találunk, míg máshol (pl. a Keszthelyi öböl északi felé­ben) évenként közel l/2 cm-es üledék kelet­kezése is lehetséges. Por. A vízbe hulló por mennyiségét a század elején egy híres magyar geológus, a tudomá­nyos Balaton-kutatás megindítója, Lóczy Lajos tanulmányozta. Szerinte ennek mennyisége a feltöltődés szempontjából számottevő. Bár az egész tóra vonatkoztatva évenként alig szá­míthatunk e módon néhány tizedmilliméternél vastagabb üledékréteg kialakulására, szerepe főként az északi part mentén — különösen a nádasok területén — számottevő lehet. Szennyvizek. Újabban számolni kell a tó vi­zébe bevezetett szennyvizek (háztartási szenny­vizek) feltöltő hatásával is, bár ez az előző tényezőkhöz viszonyítva igen csekély mértékű. Hasonlóan kismértékű a Balaton nagy felületére számítva a hajókról bejutó salakanyagok meny­­nyisége, ezek a fő hajózó utak mentén min­denütt megtalálhatók. A Balatonban az üledék nem egyenletesen rakódik le. A déli homokos part mentén nem is beszélhetünk általánosságban feltöltődésről, sőt az erős erózió (hullámverés) következtében éppen ellenkezőleg, általában a partvonal hul­lámzásokozta pusztulásával, a parti szegély el­­habolásával kell számolnunk. Ugyanakkor az északi part közelében igen jelentős az üledék­képződés, hiszen itt a leülepedő iszapréteg vas­tagsága igen tekintélyes. Egyes fúrások tanú­sága szerint itt e laza, vízzel erősen átitatott iszapréteg (latyak) vastagsága a 10 m-t is el­érheti. A fentiekből világosan kitűnik, hogy a kü­lönböző okokra visszavezethető feliszapolódás jelenségét eleve megelőzni nem tudjuk. Ugyan­akkor várható, hogy mesterséges beavatkozás nélkül a Keszthelyi-öbölben már néhány év­tized alatt jelentős területek feltöltődésével le­het számolni. A védekezés egyetlen reális mód­jának az látszik, ha a már leülepedett iszapot, ill. ennek megfelelő részét távolítjuk el a Bala­tonból. A tó egész területének kotrására természete­sen még gondolni sem lehet. Ehelyett célszerű­nek látszik a tavi adottságoknak, különösen a szél nyújtotta lehetőségeknek a kihasználása. Hiszen egy jelentős, tartós szélvihar esetében a hullámzás kb. i/2 millió tonnára becsülhető üledéket mozgat meg, ill. lebegtet a vízben. E lebegő anyagok leülepedése a víz lecsendese­­dése során az uralkodó széljárás következtében az északi part felé haladva állandóan növek­szik. Elképzelhetőnek látszik tehát olyan meg­oldás, hogy a legerősebb iszaplerakódású he­lyek közelében, megadott területekről távolít­­sunk el jelentős üledékmennyiséget. Különösen alkalmasnak látszik erre pl. a Keszthelyi-öböl északi széle, a nádas szegély nyíltvíz felőli ol­dala, ahol megfelelő és a Velencei-tavon már ma is alkalmazott iszapszívó segítségével mint­egy árokszerűen lehetne iszapot kiemelni. Ilyen kísérleti árkok valósággal iszapcsapdák módjára működhetnének, melyekben a hullámzásfelka­varta vízből fokozott iszapleülepedés várható, így az iszapnak néhány kisebb területről való rendszeres eltávolításával lehetségesnek látszik a tó egész felületére kiható üledékeltávolítás. A módszer kísérleti kipróbálása annál inkább indokoltnak látszik, mert a kiemelt és a parton szikkasztott balatoni iszap, bár magas szerves­­anyag-tartalommal nem rendelkezik, jelentős mésztartálmánál fogva kilúgozott rétek vagy lepusztult szőlőtalajok feljavítására alkalmas talajjavító dnyagnak számíthatnak. Tisztázni kell tehát a feltöltődés felsorolt okainak jelentőségét a tóra vonatkoztatva, to­vábbá a feliszapolódás valódi mértékét a tó különböző területein. Ezután ki kell kísérletezni az iszapkiemelésnek, illetőleg eltávolításnak a legcélszerűbb és a Balatonra legalkalmasabb és leggazdaságosabb módját. így remélhető, hogy a megfelelő eljárások bevezetésével belát­ható időn belül sikerül a Keszthelyi-öböl fel­­iszapolódását megállítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom