Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-03-01 / 1. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 27 szó, hogy az előállított termékeknek, a megvalósított létesítményeknek, a teljesített szolgáltatásnak nemcsak vállalati (igazgatósági) szinten és nemcsak ágazati (főhatósági) szinten, hanem népgazdasági szinten is a lehető leggazdaságosabbnak kell lennie. Röviden tehát a döntő tényező: a munka társadalmi törmelékenysége. örvendetes, hogy a komplex szemlélet a vízgazdálkodásban is, mind jobban érvényesül. A vízügyi dolgozók mindinkább magukévá teszik — a külön szakágazati érdekek előtérbe helyezésével szemben — azt a szemléletet, hogy csak egységes vízgazdálkodás lehet. E komplex szemléletre kényszerít, hogy a viz a fejlett gazdasági életben egyik legfontosabb természeti kinccsé lett, mert csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. A vízgazdálkodás során felhasznált, illetőleg a vízgazdálkodásba fektetett társadalmi munka másképp realizálódik, mint a népgazdaság egyéb ágazataiban. Azok a 'beruházási, felújítási, fenntartási és üzemelési ráfordítások, amelyek a vízkincs folyamatos kihasználását teszik lehetővé, általában nem a vizet felhasználó és hasznosító népgazdasági ágban, ill. üzemben jelentkeznek. Hasonló a helyzet az árvízvédelmi, belvízrendezési stb. munkák tekintetében is. Az utókalkuláció a kivitelezés gazdaságosságának utólagos vizsgálata. Mivel a vízgazdálkodási ráfordítások rendszerint a népgazdaság más ágazatainak a szükségleteit elégítik ki és hatékonyságuk is ebből folyóan ott jelentkezik, nyilvánvaló, hogy a vízgazdálkodás működésének gazdaságossága az egész népgazdaság újratermelési folyamatának fontos, szerves része. Ebből következik, hogy fontos a vízgazdálkodási feladatok gazdaságos megoldásának állandó figyelemmel kísérése, az önköltség alakulásának megbízható számviteli és statisztikai alapokon nyugvó kiértékelése. Az utókalkuláció megszervezésénél vizsgálat tárgyává kell tenni a vízügyi szolgálat sajátos adottságait. A vízügyi igazgatóságok hatósági és egyéb (árvíz- és belvízvédekezés stb.) feladatai miatt a termelési tevékenység költségei nem határozhatók meg, ill. nem különíthetők el oly konkrétan, mint a vállalatoknál. Azt is meg kell említeni, hogy az igazgatóságokat nem terheli illetményadó és az állóeszközök után értékcsökkenési leírás. E nehézségek és a vállalatokétól eltérő adottságok ellenére azonban a termelési költségek és a termelési érték kimunkálhatok. Ezek az adatok persze nem alkalmasak a vállalati formában működő kivitelezőkkel való összehasonlításra. de erre nincs is feltétlenül szükség. Fontosabb, hogy az egyes igazgatóságokon belüli, illetve az egyes vízügyi igazgatóságok közötti utókalkulációs összehasonlítás elvégezhető legyen. Az ilyen jellegű elemző munkához — véleményem szerint — a jelenlegi elszámolási rendszer, beleértve annak összes műszaki és adminisztratív vonatkozásait, egyelőre alkalmas. A sajátos vízügyi adottságoktól eltekintve két olyan alapvetően fontos tényezőre kell felhívni a figyelmet, amelyeknek nem kellő gonddal való kezelése — egyébként bármilyen lelkiismeretes számvitel, bizonylati fegyelem és adminisztráció mellett is — értéktelenné teheti az utókallkuláció eredményeinek használhatóságát. Az egyik ilyen tényező, hogy a költségvetéseket reálisan kell elkészíteni, aminek alapja az átgondolt, lelkiismeretesen végrehajtott, a tényleges körülményeket figyelembe vevő organizációs bejárás. A mások fontos dolog, hogyha a kivitelezés eltér a költségvetésben rögzített állapottól, akkor a szükséges helyesbítéseket, módosításokat mindig keresztülvezessék. Ha e téren kellő gondosság nem érvényesül, akkor az utókalkulációs munka hiábavaló lesz, öncélúvá válik. Az utókalkulációs munka végrehajtásánál kétféle eljárás követhető. A minden munkára kiterjedő utókalfculádó mellett ugyanis szervezhető utókalkuláció csak az ún. kiemelt munkákra (reprezentatív utókalkuláció). Ez utóbbit az OVF rendeletileg szabályozta. Az elképzelés nyilvánvalóan az, hogy az utókalkuláció szolgáltatta eredményekből — számszerűsíthető megbízhatósággal — következtetni lehessen a többi hasonló jellegű munka, sőt végeredményben az egész igazgatóság gazdaságos, vagy gazdaságtalan működésére. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni a következőkre: A kiemelt munkák meghatározása nem történhet akként, ahogy azt a reprezentatív megfigyelés szabályai előírják. A reprezentatív módszer ugyanis csak az ún. véletlen tömegjelenségeknél alkalmazható, amelyeknél nem lehet előre megmondani, hogy azok kimenetele milyen lesz. Márpedig építési munkáinknál ilyen jellegű véletlenségről nem lehet szó, hisz nem mindegy az, hogy műszaki szempontból hasonló tartalmú munkát pl. Komárom megyében, vagy a Hanságban viteleznek-e ki. Azonkívül feltétlenül számításba veendő pszichológiai tényező, hogy a kiemelt munkák kivitelezését és elszámolását — éppen azért, mert az eleve ki van jelölve utókalkulációra — megkülönböztetett gondossággal végzik. Éppen ezért a kiemelt munkák utókalkulációja helyett, vagy e módszerrel párhuzamosan az általam javasolt eljárás az, hogy elvben minden munkát utókalkulálni kell. Ä bizonylatokat úgy kell szerkeszteni és kontírozni, hogy a részletes utókallkuláció bármelyik munkánál elvégezhető legyen. Egyes kivételes esetektől eltekintve tehát nem előre kell meghatározni, hogy melyik munka kerüljön utókalkulálásra, hanem az összes munkák közül mindig éppen azokat kell részletesen kielemezni, amelyek kivitelezése a szokásostól, az átlagostól eltért. Ezek kiválasztásálban a vízügyi igazgatóságoknál eddig is elrendelt leszámolási műveletek teljesen megbízható támpontot nyújtanak. Ahol a leszámolási műveletben az egyes költségnemeket vizsgálva, nincsenek sem nagyobb költségmegtakarítások, sem jelentősebb költségtöbbletek, azt a munkát nem szükséges részleteiben megvizsgálni. Ellenben ott, ahol nagy
