Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-03-01 / 1. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 21 kapcsolatos tereprendezés előtt — a fürdő újjáépítésével — megadni. Közismert probléma a fővárosi hőforrások vízhozamának és hőmérsékletének csökkenése is. A Fürdőigazgatóság, de rajtuk kívül sok szakember véleménye szerint is célszerűtlen a hévizeket fűtésre pazarolni. A vezetékeket a bennük rejlő gazdag ásványi tartalom rohamosan vízkövesíti, így fűtővízként nem nagyon célszerűek. A hévízfűtéssel megtakarított más tüzelőanyag értéke pedig meg sem közelíti a vizeknek fürdésre, ivókúrára, gyógyításra használatával nyerhető — legtöbbször valutát biztosító — hasznot. Fájlalják egyes fürdők megszüntetését is. Igaz, hogy a modern lakáskultúra alapelve, hogy a lakásokban fürdési léhetőség is legyen, de még állnak és nagyon sokáig állni fognak olyan, a múltban fürdőszobák nélkül épített lakónegyedek, amelyek lakói részére a közelben levő tisztasági fürdő nélkülözhetetlen. Probléma az is, hogy a fürdők berendezésének jó része elavult. Korszerűsítésük sokszor többe kerül, mint újak létesítése. A fürdőket kedvelő közönség pedig még az átalakításokhoz feltétlenül szükséges üzemszünet ellen is tiltakozik. A Főváros fürdőhelyzetét javítaná a Duna tisztaságának megóvása is, hiszen a nyári időszakban legalább annyian élvezik a nyílt Duna hullámait, mint az uszodákét. De mindenekelőtt fontosnak tartanánk az idegenforgalom fellendítését célzóan, a gyógyfürdők és gyógykórházak-szállók fejlesztését, hogy a fürdők falán elhelyezett „hála” táblák újra szaporodjanak. A gyógyfürdőkre épülő idegenforgalom léhetővé tenné a fürdők karbantartásával, fejlesztésével kapcsolatos anyagi terhek egy részének fedezését is. A vízügyi szervezet dolgozói is remélik, hogy a Fővárosi Fürdőigazgatóság és az OVF jövőbeni együttműködése meghozza gyümölcsét és fürdőink, gyógyvizeink hasznosítása, világhírneve egyaránt nőni fog. Budapest lakosságának víz- és csatornaellátottsága A Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási Főosztálya az 1960. évi népszámlálás végrehajtása során a lakás és lakóépület íveken a lakosság víz- és csatornaellátottságára vonatkozóan begyűjtött részletes adatokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság közbenjárására olyan mélységig dolgozza fel, hogy azokból — hazánk vízellátási és csatornázási statisztikájának fejlődéstörténete során első ízben — a lakosság teljes ellátottsága megbízhatóan megállapítható lesz. Ez az ismertetés a még folyamatban levő országos adatfeldolgozó munkából a már rendelkezésre álló fővárosi adatokkal foglalkozik. Budapest jelenlegi közigazgatási határain belül — a volt peremvárosok és községek hozzácsatolása következtében — a közművesítés fokára és az ellátás módjára jellemző minden beépítési mód, a laksűrűség széles határok között mozgó foka megtalálható. A feldolgozott adatok szerint a főváros kereken 1,7 millió állandó lakosából 93,2% részesül közműves vízellátásban, ennek túlnyomó része (az össznépesség 85,6%-a) a lakásban, az épületben, vagy az épület telkén felszerelt vízvezetékből és csak 7,6%, nagyrészt a külső kerületekben, utcai közkifolyókról. Közcsatornázásba kapcsolt lakásokban az összes állandó lakosság 71,3°/0-a él, a peremkerületekben ezenkívül jelentős a helyi tisztítóberendezésbe vezetett házi csatornával ellátottak száma is, utóbbi az összlakosság további 7,7" (l-át tette ki. Meg kell jegyezni, hogy az állandó lakosság száma csak a lakásokban, családi kötelékben élőket foglalja magában, az intézeti háztartásokban élő népesség nélkül. Az I. táblázat a laksűrűséget és az ellátottsági mutatókat kerületenként szemlélteti. A részletesebb vizsgálatokhoz a II. táblázat a kerületeket a laksűrűség szerint is csoportosítja. Tájékoztatásul feltünteti a Duna jobb-, illetve balparti városrészek (Buda és Pest) ellátottságát is. A beépítés módja a laksűrűséggel általában jól jellemezhető, Budapest viszonylatában azonban bizonyos torzításokkal számolni kell. így néhány kerületben a laksűrűség a nagy kiterjedésű ipartelepek, zöld területek következtében viszonylag alacsony, annak' ellenére, hogy a lakott részeken a beépítés zárt, többszintes. Ilyenek elsősorban a II., IX., X. és XI. kerületek. Ezzel szemben az V., VI., VII. és VIII. kerületek laksűrűsége megfelel az átlag 4 szintes (3 emeletes) zárt beépítésnek, a kizárólag a volt Kispest peremvárosra kiterjedő XIX. kerület laksűrűsége is híven tükrözi az e területen uralkodó egyszintes, villaszerű beépítési módot. Az ellátottsági mutatók jól szemléltetik a vízellátás és csatornázás fejlettségének a beépítés jellegétől, a laksűrűségtől függő voltát. Míg a 100 fő/ha feletti laksűrűségű területeken gyakorlatilag a teljes lakosság el van látva mind vízvezetékkel, mind csatornázással, az ellátottság foka a laksűrűséggel fokozatosan csökken és legalacsonyabb a 20 fő/ha alatti laksűrűségű kerületekben. Látható az is, hogy a vízmű létesítéséhez képest jóval költségesebb csatornahálózat kiterjedése elmarad a vízellátás kialakulásához képest: a laksűrűség függvényében a csatornaellátottság mutatója a közműves jellegű vízellátottságnál jóval nagyobb mértékben csökken. Míg a legritkábban lakott kerületekben is a vízellátottság meghaladja a 80%-ot, addig itt a közcsatornába kapcsolt lakásokban élők száma az össznépesség 40%-át sem éri el.
