Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-03-01 / 1. szám
12 VÍZGAZDÁLKODÁS megközelítésére vizsgáljuk meg, hogy a vízborítás a növény egyes életfunkcióiban milyen változásokat okozhat. A növény táplálkozása nem egyszerű ozmotikus jelenség, hanem az élő sejtplazma aktív működésének eredménye. A növény testének felépítéséhez szükséges kationokat proton kiválasztással mintegy kation csere formájában veszi fel. Kétségtelen tény az is, hogy a szemipermiábilis hártyára vonatkozó törvényszerűségek a növény gyökérzetére is vonatkoznak, s így bizonyos mértékig a növények némi „kényszertáplálkozás” lehetőségének is ki vannak téve. Az anorganikus táplálóanyag felvétele általában vizes oldatból történik. Táplálkozási szempontból tehát a viz mint oldószer jelenléte hasznos. A hasznosság mértékét azonban a víz és levegő arány szabja meg, mivel a növény lélegzik is. A növénynek nincs külön lélegző szerve, hanem azt a növény egésze hajtja végre, így tehát nemcsak a földfeletti részek, de a gyökerek is lélegzőnek és ezért szükségük van levegőre. Az anionok felvétele is egy cserefolyamat eredménye. A gyökérlélegzés hatására HCO3 ion keletkezik, mellyel a növény a kolloidfelületre adszorbeálódott és számára szükséges anionokat kicseréli. A gyökérlégzést ezért szokás anionlégzésnek is nevezni. Az ionok felvételében a légzési folyamat során felszabaduló energia is közrejátszik. Az áthasonítás következtében előálló szervesanyag vándorlás a protoplazma aktív működésén alapszik és határozott összefüggésben van az iöncserével és a légzéssel. A légzés intenzitásának növekedésével gyorsul a fehérjeszintézis. Az ehhez szükséges energiát a légzés szolgáltatja. A légzés intenzitását sok külső és belső tényező szabályozza. A hőmérséklet változásával a légzés intenzitása is változik. Egyes elemek a növényi légzés rendszerében specifikus hatást fejtenek ki. Ilyen pl. a mangán. A mangán hatására jellemző, hogy pl. a cukorrépában a peroxidáz aktivitása mangán adagolásra növekszik. Egyes növényeknél a mangánfelvételt akadályozó körülmény gyenge növekedést eredményez. A növény a vasat ferro vas formájában veszi fel. A ferro vas a növényre mérgezően hat. A ferrovasnak előbb oxidálódnia kell ahhoz, hogy a növény felvehesse. Oxigénhiányos légkörben a növény oxigénellátása és a növényben lejátszódó oxidációs folyamatok nem szünetelhetnek és ezért a növény a számára szükséges oxigént a saját oxigéntartalmú vegyületeiből biztosítja. Ennél az intramolekuláris (anaerob) légzésnél a légzés energiája a virágos növényeknél nem fedezi a plazmában végbemenő biokémiai folyamatok energiaszükségletét, így levegőtlen körülmények között a növény elpusztul. A talajban felemelkedő talajvíz, vagy a talaj pórusait felülről teljes egészében kitöltő felszíni víz a talaj tulajdonságaiban is káros változásokat okoz. A vízzel telt levegőtlen talajban redukciós folyamatok játszódnak le, melynek következtében mérgező vasvegyületek keletkeznek. Ez kékes színű gley réteget eredményez a talajban, ha huzamosabb időn keresztül tart. A redukciós vasvegyületek, gleyréteg, gyökérfulladást idézhetnek elő. A talajban ingadozó víz minősége is befolyásolja a talajban végbemenő folyamatokat. Az erősen meszes talajvíz réti mészkő képződéshez, atkaképződéshez vezethet. A nátriumsós talajvíz szikesedést idéz elő. A talajtani jelenségek, bár más-más irányúak, növénytermesztés szempontjából 'mindenféleképpen károsak. A talajban előálló víz-levegő arány helyességének megítélésénél a talaj összporozitását és a térfogatszázalékban kifejezett szabadföldi vízkapacitás értékét szoktuk összevetni. A növények fajtól és fajtától függően bizonyos statikai vízigénnyel lépnek fel, optimális fejlődésükhöz a talaj hézagaiban megfelelő vízlevegő arányt kívánnak meg. Jónak tartjuk azt a talajállapotot, amikor a pórustér 30%-át levegő tölti ki. Különösen döntő a növények életére levegő jelenléte abban az esetben, ha az összporozitás tekintélyes százalékát, 86—87%-át víz tölti ki. A termésmennyiség kialakulását ez esetben már a talajlevegő jelenléte, illetve annak oxigéntartalma határozza meg. A vízborítás tűrését a hőmérséklettől, a növény fejlődési állapotától és az egyéb külső tényezőktől függően a növények levegőtlenséget tűrő tulajdonsága is befolyásolja. Erre vonatkozóan az irodalmi adatok az alábbi átlagértékeket említik. Kielégítő még a növények fejlődése, ha füveknél az összporozitás 6—10%-át, búzánál az összporozitás 10—15%-át, árpánál az összporozitás 15—20%-át, cukorrépánál az összporozitás 15—20%-át levegő teszi ki. Ezek az értékek azonban csak nagy vonásokban irányt mutató átlagszámok, magas talajvízállás, vagy felszínen keresztül történő túlzott beázás eseteire vonatkoznak. Az év különböző szakában a növény különböző fejlettségi állapota mellett és a különböző napi középhőmérsékletek esetén ezek a határértékek erős ingadozásnak vannak kitéve. Átlagos esztendőkben talajaink biztosítani tudják a növények számára az optimális sztatikái vízigényt. Szárazabb években a talaj hiányzó vízkészletét már öntözéssel kell pótolnunk, amikor is a talaj tulajdonságaitól függő víznormák adagolásával úgy biztosítjuk a talaj vízkészletét, hogy az optimális víz-levegő arány minél hamarabb helyreálljon a talajban. Csapadékosabb esztendőkben, vagy magas talajvízállású belvíznek, külvíznek, vagy árvíznek kitett területeken ennek ellenkezője fordul elő, amikor is a talaj túlzott telítettsége, illetve a földterület vízzel való elbontása a növények
