Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
anionok alapján pedig hidrokarbonát-szulfátos. A víz sótartalma széles mérési tartományban ingadozó (900—1700 mg/1), mivel hóolvadás és csapadékos időszakban — az átlaghoz viszonyítva — az összes sótartalom csökken, míg nyáron és ősszel a párolgás következtében jelentős a koncentrálódás. Az észlelési eredmények alapján megállapítható, hogy a többi vízminőségi összetevő tekintetében is viszonylag nagy a mérési eredmények tartománya. Az egyes komponensek közül megemlíthető a víz időnkénti nagy oxigén-fogyasztása, biokémiai oxigénigénye, NH4+ tartalma és a -kis oldott oxigén mennyisége. Három nagyobb tavunk mellett az ország kisebb tavainak — elsősorban üdülési jellegű — 1962-ben készített felmérése szerint a 0,5 ha-nál kisebb tavaink száma 652. Ez a szám azonban állandóan változik; bányatavak keletkeznek, természetes tavakat csapolnak le és sorra épülnek a halastavak és vízgazdálkodási tározómedencék. Az 1981-ben végzett, helyszíni bejárásokkal hitelesített új felmérés szerint — amely az 5 ha- nál nagyobb tavakra korlátozódott — tavaink száma 180, 50 ha-nál nagyobb tó pedig 27 volt. Ezek a számok azonban gyorsan változnak; a tavak lecsapólását újabban éppen a tavak bővítése vette át. A nagy ütemű kavicskotrás (pl. Nyék- ládháza, Délegyháza stb.) mellett az aktív természetvédelem is stabilizált, sőt kibővített néhány tavat (pl. Kolontó, Kondortó a Kiskunsági Nemzeti Park területén). A fokozott -emberi beavatkozások példájaként kiépülő tározók és halastavak felmérésünkben nem szerepelnek, azok a kiépített vízgazdálkodási kapacitások elemei. Kisebb tavaink egyik nagy csoportja a Duna— Tisza közén, a másik a Nyírségben található. Az előbbiek nagy része a természetvédelmi területen van, míg a nyírségi tavak helyi vízgazdálkodási igényeket is kielégítenek. 2.33. Síkvidékek felszíni vizei Magyarország nagy része síkvidék. A két nagy tájegység, az Alföld és a Kisalföld mellett a Dráva és a dunántúli kisebb folyók völgyét is keskenyebb-szélesebb mezőgazdaságilag művelt síkvidéki területek kísérik. Ezekről a területekről a rájuk hulló csapadékból kialakuló felszíni víz — az esésviszonyok miatt — lassan jut el a befogadóba, amelyet többnyire még az árvízvédelmi vonal is elszigetel. A bőséges csapadék idején mezőgazdasági károkat okozó belvíz elvezetése természetes lefolyásra nem bízható; a kár- elhárítás emberi beavatkozást igénylő feladat. Mivel az aszályos években az azonos területek vízhiánytól szenvednek, felmerült a belvizek tározásával kialakítható komplex belvízgazdálkodás szükségessége. Ennek — mennyiségi vonatkozásai mellett — a vízminőségi és üzemirányítási kérdéseit is tisztázni kell. A belvízi levezető hálózatok és vízgyűjtő területek vízháztartása döntően az emberi tevékenység függvénye; ez az, amivel ezek a vízfolyások a természetes vízháztartású dombvidéki patakoktól megkülönböztethetők. A legutóbbi két évtized belvizeiről készített jelentések azok vízjárásáról is tartalmaznak adatokat. A jelentések elemzéséből megállapítható, hogy — az elöntött területekre és — a befogadóba vezetett vizek mennyiségére vonatkozó adatok felhasználhatók síkvidéki területeink vízfolyási vízjárásának a jellemzésére. Ezeket az adatokat a belvizes időszakban tíznaponként összesítve jelentik. A pontosan megfogalmazott előírások szerint készített jelentések természetesen nem függetlenek a készítő szerv, sőt személy adottságaitól, és így szubjektív elemeket is tartalmaznak. A dekádjelentésekből alakult ki az az (elsősorban az elöntésekre vonatkozó) statisztikai adathalmaz, amely a talajtani térképekből kiolvasható adottságokkal jó összhangban van. Az ezeknek a jelentéseknek alapján készített, és a mellékletekben bemutatott, a belvízi elöntések gyakoriságát mutató térkép reális képet ad. A térkép szerint a leggyakoribb elöntéssel fenyegetett nagyobb területek Tótkomlós térségében a Száraz ér mentén, Gyula és Békéscsaba körzetében, valamint a Hortobágy—Berettyó csatorna alsó szakasza közelében terülnek el. A belvizes időszakok során a veszélyhelyzet nagy területekre, országrészekre is kiterjed. Ezt jellemzi az 1.—35. (összesítő) ábra, amely megElöntött terület (Ezer hal I.—35. ábra. Az évszakonkénti és az évi legnagyobb belvízi elöntés előfordulási valószínűsége 82
