Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
A Balatonhoz tartozó vízgyűjtő maga is négy különálló vízrajzi egységből áll: — a Zala és vízgyűjtője, •— a Balaton északi parti vízgyűjtője, — a Balaton déli parti vízgyűjtője, I— a Balaton. A Zala a tó legnagyobb tápláló vízfolyása, amelynek vízgyűjtő területe 2622 km2. Az alacsony dombvidékről elfolyó víz sokévi közép- vízhozama 10 m3/s. A viszonylag nagy középvízhozam csapadékosabb tájegységre utal. A vízjárás évi menete, a kis- és nagyvízi lefolyásviszonyok a 23. mellékleten láthatók. A Zala vizének minőségét a vízgyűjtőn folytatott iparszerű mezőgazdasági termelés, Zalaegerszeg részben biológiailag tisztított szennyvize, a korábban a mederfenékre lerakodott szennyező anyagok mennyisége, valamint az alsó szakaszán a vízfolyásba kerülő lápvizek határozzák meg. A vízgyűjtőn levő szennyező források szennyvizeinek fokozódó arányú biológiai tisztítása ugyan csökkenti a vizek szervesanyag-terhelé- sét, de nem csökkenti a növényi tápanyagok mennyiségét. A Zala torkolati szelvényének vizsgálati eredménye alapján megállapítható a különböző H- formák szignifikáns növekedése, valamint a víz viszonylag nagy átlagos ortofoszfátion (P04 ) tartalma (0,51 mg/1). A Zalán kívül 30 állandó és 20 időszakos vízfolyás táplálja a Balatont. Ezek az északi partról 4, a déli partról kb. 3 m3/s vízmennyiséget szállítanak természetes állapotban a tóba. A bakonyi bányavíztermelés azonban a Balatonba jutó természetes vízhozamokat megváltoztatta: a Tapolca patak és az Eger-víz karsztos eredetű alapvízhozamai elapadtak, ugyanakkor a Két- öles patak több m3/s-nyi bányavizet szállít a tóba. A Balaton vízfeleslegét levezető Sión lebo- csátható maximális vízhozam 80 m3/s. A Sió vízjárása a kapcsolódó nagyabb vízrendszerek egymástól többé-kevésbé független vízhozamaiból alakult ki. A Balaton melletti főbb egységek a következők: —; a Sárvíz, amely maga is két azonos nagyságrendű patak, a Séd és a Gaja összefolyásából alakul ki; — a Velencei-tó és vízrendszere, amely a Dinnyés—Kaj tori-csatornán keresztül csatlakozik a Sárvízhez; — a Kapós vízrendszere, amely egyrészt a somogyi löszdombok, másrészt a Mecsek vizeit gyűjti össze. A Sió legfelső szakaszán csak akkor van víz a mederben, ha a Balatoniból vízeresztés van. A meder Mezőkomáromtól, a Kis-Koppány torkolata alatt már Balaton-víz nélkül is csónakázható. A Sióagárd alatti 20 km-es szakasz a Duna, illetve a szekszárdi torkolati mű hatására állandóan hajózható. A Sió-csatorna vizének minőségében — a csatorna felső szakaszán — a Balaton vizének levezetése idején a tó vizének minősége, ettől eltérő időszakban a Kapós vizének, valamint a Balaton vízgyűjtőjéről elvezetett szennyvizek együttes minőségének hatása dominál. A csatorna középső szakaszán kissé csökken a víz szennyezettsége, a Dunába való torkollás előtt azonban befogadja az ipari szennyvizeket levezető Sárvíz-csatorna vizét. A Sárvíz (amelyet régebben Nádor-csatornának is neveztek) vízgyűjtő területe 3449 km2. A fővízfolyás legfelső szakaszának a Veszprémi Séd tekinthető. A Veszprémi Séd patakot Ki- rályszentis'tvántól, a Péti-víz torkolatától nevezik Sárvíznek. Székesfehérvárnál csatlakozik a Gaja patak, amelyről külön leírást és mellékletet közlünk. A fővízfolyásiból a csőri duzzasztó felett ágazik ki a Nádor-malomcsatorna, amelyet jelenleg is öntözési, illetve halastó-táplálási célokra használnak. A főághoz csatlakozik a Velenoei-tó fölös vizeit szállító Dinnyés—Kajtori-csatorna. A Velencei-tó vízrajzi adatait, természeti adottságait külön tárgyaljuk. A vízfolyás hosszan elnyúlt alsó szakasza menti széles völgy belvizes területnek tekinthető. A vízfolyásba engedik le a Pét, az Inota és a Balatonfüzfő melletti ipartelepek tározókban összegyűjtött, tömény szennyvizeit. A malomcsatorna vizét ez a négy-, balhetenként leeresztett szennyvízhullám elkerüli. A Sárvizet két karsztos eredetű felső szakasza, illetve mellékvize, viszonylag kiegyenlített vízjárású vízhozamokkal táplálja. A hosszan elnyúlt és csak egy nagyobb tavon keresztül csatlakozó mellékvizeket felvevő vízfolyás vízjárása igen kiegyenlített; de hosszan elnyúló árvizeinek a gyenge minőségű töltések közötti levezetése — a viszonylag alacsony tetőző hozam ellenére is — többször okozott már nehézséget (1947., 1963.). A vízrendszerben a nagyarányú emberi beavatkozások hatására a bányavíz leszívása miatt elapadó források, az ország legnagyobb tározójának a Gaján történt kiépítése miatt a Nádor- csatorna vízhozam viszonyait bemutató 24. mellékleten csak a nagyvizek adatai használhatók fel a vízgazdálkodása tervezéshez. A középvizek hossz-szelvénye azt érzékelteti, hogy a Sárvizén, a Marcal vízrendszerével szemben, a bányavizek — legalábbis az utóbbi évekig — ezeknek a középvízhozamoknak időbeni alakulását alig befolyásolták, illetve a vízrendszeren belül csak kismértékű helyszínrajzi módosulást okoztak. A kisvízi készletek azonban statisztikai úton nem elemezhetők; ezek a pillanatnyi beavatkozások függvényei. A Gaja patak vízjárását a bányavíztermelés is érintette. Az 1958-as évtől kezdve előbb a fehérvárcsurgói, majd 1965-ben a bodajki források is elapadtak. A dudari bánya napi periódusokban azonos vízmennyiséget juttat a patakba. A fehérvárcsurgói magasabb kisví zhоzamokból 52
