Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 9. A vízgazdálkodási kutatás-fejlesztés
9. A VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÁS-FEJLESZTÉS 9.1. A kutatás-fejlesztés általános jellemzése A magyar vízgazdálkodási kutatás céljainak és feltételeinek alakulásában — hosszú és rövid távon egyaránt — meghatározó a szerepe a hidrológiai és a gazdasági-társadalmi folyamatok kiemelkedő eseményeinek. Ennek jellemző példái a múltból a tervgazdálkodásra való áttérés idején a kerettervezésre, a vízmérlegek fejlesztésére irányuló igények felmerülése, vagy az 1956-os, az 1965-ös és 1970-es árvizeket követően az árvízi kutatások fokozódása. Egy-egy jelentős esemény meghatározóan hatott és a kutatás irányvonalában a súlypont áthelyeződött. A 60-as és 70-es évek tudománypolitikai irányelvei elsősorban abban az irányban hatottak, hogy a vízgazdálkodási kutatási-fejlesztési feladatokat széles körű, hoszabb távú kutatás tervezéssel kísérelték meg kialakítani, megalapozni és így a kutatás pályáját behatárolni, az elérendő célt jól megszabni és a várt eredményt időponthoz kötni. Átfogóan utoljára 1980-ban körvonalazták a VI—VIII. ötéves terv időszakában követendő kutatási irányokat a gazdaság fejlesztési célkitűzések alapján. Ebben a Kutatási és Fejlesztési Feladattervben (VKFF) az alábbi szakterületeken határozták meg a vízgazdálkodás kutatás-fejlesztési feladatait : — a vízgazdálkodás, — az ivó- és ipari vízellátás, — a csatornázás, és szennyvíztisztítás, — a mezőgazdasági vízhasznosítás, — az árvízvédelem, — a folyó- és tószabályozás, — továbbá vízi utak, — a hegy- és dombvidéki vízrendezés, — a síkvidéki vízrendezés, — a lefolyásszabályozás (beleértve a nagylétesítményeket is), — a vízrajz, — a környezetvédelem, végül — a hévíz- és gyógyvízgazdálkodás. A feladatok végrehajtásának napjainkban gyakorlatilag legfőbb korlátozó tényezője az e célra fordítható szűkös pénzügyi keret. Ezzel számolva a terv maradéktalan végrehajtására 1995-ig aligha lesz lehetőség. A kutatási feladatokat tulajdonképpen három csoportba lehet sorolni : — alapozó kutatások, amelyek a magyar víz- gazdálkodás hagyományainak leginkább megfelelnek és a feladatok végrehajtásához mindenképpen szükségesek; — alkalmazott kutatások az ágazat igényei érdekében; — határterületi kutatások, a vízgazdálkodás és más népgazdasági ágazatok (pl. mezőgazdaság, bányászat, energiagazdálkodás stb.) összehangolt munkái érdekében. A vízgazdálkodási kutatás-fejlesztés tartalmi tagozódásának főbb sajátosságai: — az adott terület — jelen esetben az ország — hidrológiai adottságainak megismerését célzó kutatások terület és cél szerint ha- tározandók meg, s csak idehaza végezhetők; — a vízháztartás és a vízminőség szabályozására, valamint az igények kielégítésére szolgáló technológiák fejlesztése általános jellegű, tehát a nemzetközi eredmények átvehetők; — a természetes folyamatot befolyásoló emberi tevékenységek és a társadalmi-gazdasági hatásmechanizmusuk jeltárása és a szabályozás lehetőségeinek vizsgálata hazai és nemzetközi jellegű. A feladatok tudományos alapjai interdiszciplinárisak, egyaránt kiterjednek a műszaki és az egyéb természettudományokra, a közgazdasági —, és társadalomtudományra, bár fő alapjuk a hidrológia, hidraulika1, hidrokémia-hidrobiológia és a hidroökonómia. A kutatás hosszú távú irányításában figyelembe kell venni az időszerűséget (a folyókkal kapcsolatos vízrajzi tevékenység fejlesztését a többi között az ármentesítés gyakorlati feladatai teszik időszerűvé) és a konjunkturális hatásokat (aszály után az öntözés). Az alkalmazott kutatásoknál különbséget lehet tenni a beruházásokat (tervezést, építést) közvetlenül megalapozó és az üzemelést (üzemirányítást) szolgáló feladatok között. Az alapozó és az alkalmazott kutatások közötti helyes arány megállapítása különösen fontos, hiszen az alapozó kutatásoknak megfelelő időelőnnyel kell elöl járni. 30* 467
