Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 4. Árvízvédelem, folyószabályozás és víziutak, tószabályozás
A Sió-csatorna és a siófoki leeresztő zsilip 80 m3/s-os levezető kapacitását figyelembe véve a 100 cm-nél magasabb vízállások előfordulását 95%-os valószínűséggel, a 70 cm-nél alacsonyabb vízszintek előfordulását pedig közel 70%- os valószínűséggel lehet elkerülni. A védtelen déli parton az elhabolás évi átlagban 1 m, egyes helyeken azonban 4—5 m. Az eredeti kataszteri térképeken jól látható, hogy készítésük óta védelem hiányában sok helyen két teljes teleksor vált tómederré. A Balaton medrében 1864-ben kezdődtek a vízépítési munkák a kikötők építésével. Napjainkig összesen 21 közforgalmú kikötőt és 2 kompkikötőt létesítettek. A balatoni partvédmű- vek építése az üdülőforgalom kialakulásával, a századforduló időszakában kezdődött. 1925 után nagyobb lendületet vett a partszabályozás és már felvetődött a szabályozási vonal megállapításának szükségessége. A szabályozási vonal általában a meder „0” vízállásnak megfelelő rétegvonalán halad; az északi parton a természetes partvonal közelében, a déli oldalon a parttól 50—«10-0 m távolságra. A part és mederszabályozás 1960-tól indult jelentős fejlődésnek, majd 1980 körül mértéktartóbbá vált dinamikája, elsősorban a nádállomány kímélése (vízminőségi megfontolások) érdekében. A Velencei-tó szabályozásának története A Velencei-tó a Balatonnal nagyjából egykorú képződmény, s alakját (medrét) a tektonikus mozgások mellett a sokszori kiszáradás alkalmával fellépő defláció is formálta. (Ebből eredően mélyebbek a nádtalan tisztások.) Szabályozásának távolabbi múltjáról nem sokat tudunk, valószínűleg nem is volt ilyen. Csapó Benjámin, Fejér megye „rendszeresített esküdt földmérője” 1790—91-ben felmérte a tavat, majd 1792-ben tervet készített lecsapolá- sára. Szerencsére, az érintett „Földes Uraságok” nem tudtak megegyezni a költségek viselésében, így a terv csak terv maradt. Később a lecsapolás gondolata többször felmerült. 1839-ben a székes- fehérvári káptalan igen keményen tiltakozott a tó lecsapolása ellen „A Velencei-tó lecsapolása iránti nyilatkozás” című iratában, s tiltakozása sikeres volt. Ekkoriban döntöttek a Dinnyés— Ka j tori-csatorna megásatása mellett, mely a tó magas vizeit volt hivatva levezetni. Az 1930-as években .felfedezték” az üdülők a tavat. Gombamódra szaporodtak a kis üdülők, s ennek hatására megépült az agárdi móló és néhány 100 m partbiztosítás. A nagy fejlődés az 1960-as évek első felében indult el. A részletes program alapján készült szabályozási tervek a következő célokat kívánták elérni: — vízszintszabályozás a +160 cm-es (Agárd) vízállás környékén (a vízszint 0—244 cm között ingadozott); — vízminőség-javítás és ennek érdekében mintegy 8—10 millió m3 lágy szerves iszap kotrása ; — nádszabályozás (az utóbbi 30 év mintegy 4 km2 nádnövekményének eltávolítása az ún. rontott nádasok kikotrásával); — a vízgyűjtőről érkező szennyezések (szennyvizek, élővizek szennyezései) távoltartása; — partszabályozás (kikötő építésekkel). 1980. év végéig a vízszintszabályozás érdekében megépült a Zámolyi tározó tó (4,50 mió m3 kapacitás) és a Pátkai tározó tó (7,86 mió m3 kapacitás) a Császár-víz völgyében; átépült a Diny- nyés—Kajtori levezető csatorna és zsilipje 6,00 m3/s kapacitásra. Vízszinttartási utasítás lépett életbe 1971jtől, majd 1976-tól (III.—51. ábra). A vízminőség-javítás érdekében a mederből eltávolítottak mintegy 250 ha rontott nádast és kikotortak 5,8 millió m3 lágy fenékiszapot. Megépültek a szennyvízkezelés és elvezetés alaplétesítményei, intézkedések történtek a vízgyűjtőről érkező — főleg mezőgazdasági eredetű — szennyezések korlátozására. A 17 km hosszban tervezett partvédműből megvalósult kb. 13 km, s velük együtt a tervezett 6 hajókikötőből 4, 15 csónakkikötőből 7 (1П.—45. táblázat, III.—51. ábra). A Fertő tónál a Fertőrákosi-öböl viszonylag kisterjedelmű üdülési érdekű part- és mederszabályozási igényét leszámítva, a vízszintszabályo- zási érdek a meghatározó, bár a teljes vagy részleges lecsapolásra is számos különböző terv született 1838401 1935-ig. A vízszintszabályozás 1912 óta lehetséges; ekkor épült a Hanság-csa- torna kivezetésénél a Mekszikópusztai zsilip. A tóra (magyar—osztrák együttműködéssel) 1965- ben készült vízszinttartási utasítás. Mára a régi 280 cm-t is elérő ingadozás, 40—60 crn-re csökkent. A Ráckevei- (Soroksári)-Duna (RSD) valójában nem tó, hanem az alsó végére épített Tassi- zsilip üzembe helyezése (1929) óta lassú áramlá- sű, csatornázott folyószakasz. Problematikája nagyon hasonló a tavakéhoz. Intenzív üdülési és vízisport használati, vízszinttartási, mederszabályozási és partszabályozási igényekkel, amihez azonban hajózási és egyéb vízgazdálkodási követelmények is kapcsolódnak (II. kategóriájú vízi útként kell fenntartani). A kívánatos vízszintek 50 cm-es tartományba esnek, hajózási érdekű mederszabályozás (hajóút tartás) a felső 20 km-en (38—58 fkm), míg jelentősebb közcélú partszabályozás ugyancsak a felső 20 km-es erodált szakaszon van folyamatban. A TAVAK 1980. ÉVI ÄLLAPOTA A Balaton állapota A szabályozási munkák történetének ismertetésében összefoglaltuk a jelenlegi lényeges teendőket, valamint az ok és okozati kapcsolatokat. Az alábbiak ezért csak tényközlés szerűen rögzítik egy-egy tevékenységi kör helyzetét. 340
