Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 1. A vízgazdálkodás történeti fejlődése
Az erdővel bontott területek részaránya a teljes síkvidéki terület 7o-ában Az egyensúlyi vízháztartási állapot jelleggörbéje a lecsapolási és ár- mentesitési munkák előtti időszakban. Az egyensúlyi vízháztartási állapot jelleggörbéje a lecsapolási és ár- mentesítési munkák utáni időszakban. Az emberi beavatkozás nélküli feltételezett egyensúlyi állapot. 17-18. századbeli vízháztartási állapot. Belvíz levezetéssel fenntartott 19-20. századbeli vízház tartási állapot. 19-20. századbeli egyensúlyi vízháztartási állapot. Az erdőborítási hányad növelésével elérhető potenciális egyensúlyi állapotok. 111.—1. ábra. Az erdősültség és a vízborítottság szerepe a Kárpát-medence hosszú távlatú vízháztartási egyensúlyában hatások előtérbe kerülése vonatkozásában a III.—1. és III.—2. ábrán bemutatott adatok említhetők jellemző példaként. Az 1971-ben megindult rendkívüli vízminőségi kárelhárító szolgálat utóbbi évtizedben évente általában 100 és 200 közötti havária-szerű vízszennyeződést tart nyilván. Az okozott károk mértékére jellemző, hogy az 1971 és 1979 közötti időszakban évente általában 30—50 esetben fordult elő jelentékeny mértékű halpusztulás és rendkívüli víz- szennyezések miatt több alkalommal (1978-ban 11, 1979-ben 16 esetben) kellett a veszélyeztetett vízellátó rendszerek működését korlátozni. Ilyen jellegű és mértékű vízszennyeződések a második világháborút megelőző évtizedekben csak ritka kivételként fordultak elő. Az emberi tevékenységek által okozott történeti és jelenkori vízháztartási, valamint vízminőségi változások gazdasági és társadalmi jelentőségének teljes feltárásához ismerni kell a hidrológiai folyamatok, valamint a természeti környezet más tényezői közötti kapcsolatokat. A történeti s jelenkori emberi beavatkozások vízháztartási és vízminőségi hatásainak átfogó értékelése határozottan s az eddiginél tágabb körben világít rá a természeti folyamatok egysége, valamint az ismeretek, illetve tevékenységek társadalmi széttagoltsága közötti ellentmondásra. A történeti áttekintés jövőbe mutató tanulságaként megállapítható, hogy az ország természeti és vízföldrajzi adottságainak egységes szemléletű és a hasznosítás célkitűzéseihez igazodó feltárása, továbbá elemző értékelése fontos és sürgős feladat. Az ország mai területhasználatait megalapozó vízügyi infrastruktúra A 19. század végére érdemben befejezett lé- csapolási és ármentesítési munkák az ország területének mintegy l/3-ad részére vonatkozóan mindmáig változatlanul fennmaradó, sőt évtizedről évtizedre növekvő jelentőségű, gyökeresen új helyzetet hoztak létre a területhasználat alakulásában, összességükben és történeti távlatban tekintve a nagyszabású vízrendezések messzemenően beváltották a hozzájuk fűzött társadalmi elvárásokat. A védelmi létesítmények és tevékenységek a mentesített terület számára árvízi biztonságot nyújtanak. Amint a III.—1. ábrán látható, a múlt század közepétől századunk közepéig az ország szántó- és kertiművelésű területei több mint 2 millió ha-ral (mintegy 55%-kal) növekedtek, s ebben az ár- mentesítési és belvízrendezési munkáknak meghatározó szerepük volt. Ugyanakkor határozottan rá kell mutatni arra, hogy egyrészről a vízrendezésekkel megalapozott és elősegített fejlődésnek — az eredmények mellett — számos zökkenője és visszássága is volt, másrészről arra, hogy a vízügyi infrastruktúra és a területhasználat fejlesztése — részleteiben tekintve — nem volt, S ma sincs mindig és mindenütt összhangban egymással. A visszásságok és ellentmondások gyökerei legnagyobbrészt a már említett közös okra, a vízügyi szolgáltatás nyújtásának és a szolgáltatás hasznosításának intézményei, gazdasági és műszaki kettéválására vezethetők vissza. A műszaki létesítmények és üzemi tevékenységek szoros összhangjának hiányára hívja fel a 235
