Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
Az erdők vízháztartási igénye A csapadék mennyisége, a talajvíz szintje, a vízháztartási viszonyok, más tényezőkkel együtt (talajszerkezet, kitettség, tengerszint feletti ma-, gasság, évi átlagos hőmérséklet stb.) jelentős mértékben befolyásolják az erdők jelenlétét, fafaj összetételét, minőségét, növedékét, egészségi állapotát. Hosszú történelmi korszakokon át hazánk viszonyai között is megfigyelhető volt, hogy az erdők alkalmazkodtak a változó természeti, mindenekelőtt vízháztartási viszonyokhoz. A honfoglalás időszakában az erdők az ország területének felét tehették ki; ez a múlt század közepéig csak mérsékelten csökkent elsősorban a települések és a mezőgazdasági termelés területigényének megfelelően. A múlt század közepétől azonban megindult az erdőterület rohamos csökkenése, részben gazdasági okok miatt (növekvő mezőgazdasági területigény, fában jelentkező gyorsuló szükséglet-növekedés), de részben a nagyszabású vízrendezések miatt. Azokon a mentett területeken, ahol az erdők megmaradtak, a nagyszabású belvíz- rendezési munkák nyomán bekövetkezett talaj- vízszint-süllyedés változtatta meg kedvezőtlenül az erdők számára a tenyészfeltételeket. A mai Magyarországon különösen az Alföld vízháztartási viszonyainak megváltozása volt jelentős befolyással az erdők területére és fafaj - összetételére. A vizsgálatok szerint a Duna—Tisza közi homokháton az elmúlt évtizedekben bekövetkezett jelentős talajvízszintsüllyedés következtében az őshonos és a közeli talajvízszintet nélkülözni nem tudó fafajok, mint a kocsányos tölgy, fokozatosan (háttérbe szorultak; felújításuk ma már nem oldható meg. A korábban felszínig vízzel telített és tocsogós felszínt eredményező talajvízállapot kedvező magágyat teremtett a tájon őshonos fehér- és szürkenyárnak, jó lehetőséget a kocsányos tölgynek. A leszállított talajvízszint ezeket - az adottságokat megszüntette azzal is, hogy lehetőséget teremtett a tölgymakkot károsító Balaninus elterjedésének. A földbe költöző kártevőt ugyanis a felszínig húzódó víztelítettség korábban elpusztította, míg most a kártevő nehézség nélkül pusztítja a tölgymakkot. A változásra világít rá a Nagykőrös melletti Nagyerdő mintegy 100 évvel ezelőtt készült üzemtervének a jelenlegi adottságokkal történő összehasonlítása (II.—37. táblázat). A talajvízhez kötött fafajok, a kocsányos tölgy, szürkenyár stb. nagymértékben visszaszorultak, helyüket szárazságtűrő fafajok (elsősorban a sekély gyökérzetű fenyőfélék, továbbá a talajvíz nélkül is jól díszlő akác) foglalták el. Az ötvenes évek elejétől egy ellentétes irányú, tudatos folyamat is megindult; a kormányzat az erdészeti politika fontos részévé tette a hullámterek megfelelő hasznosítását gyorsan növő fafajokkal. A nyárfák és füzek jól bírván az évenkénti többszöri és tartós elöntést, jelentős tényezőivé váltak a hullámterek gazdaságos haszII.-37. táblázat A nagykőrösi Nagyerdő fafajmegoszlása Fafaj Területarány Arányvál100 éve most tozás Kocsányos tölgy és egyéb tölgy 88,4 40,9-47,5 Hazai nyár 9,2 0,9- 8,3 Akác 2,4 40,4 +38,0 Nemesnyár3,0 + 3,0 Erdeifenyő — 9,2 + 9,2 Feketefenyő — 5,4 + 5,4 nosításána'k, és ezzel a magyar élőfakészlet és növedék rendszeres növelésének. Az erdők területi kiterjedésére ható természeti és gazdaságpolitikai tényezők eredményeképpen az ország erdősültsége a harmincas évek végén érte el a mélypontot, amikor az ország területének mindössze 11,8%—át borították erdők. A fel- szabadulás óta eltelt időszakban a következetesen végrehajtott erdősítések eredményeképpen az erdők ma már az ország területének csaknem 18%-át teszik ki. Ennek megfelelően jelentősen megnőtt az élőfakészlet, a növedék és a kitermelhető fatömeg; ez utóbbi az ötvenes évek elején alig haladta meg a 3 millió m3-t, míg 2000 körül már el fogja érni a 10 millió m3-t. Az erdők szerepe a vízháztartás és a vízminőség szabályozásában Az ésszerű környezetgazdálkodás szükségessé teszi, hogy a természeti erőforrások hasznosítása során alkalmazott módszerek a lehető legjobb összhangban illeszkedjenek az ökoszisztéma természetes önszabályozó rendszerébe, és az embernek minél kisebb mértékben kelljen a természetes folyamatoktól idegen eszközökkel beavatkozni az egyensúly fenntartásába. Ilyen szempontból célszerű megvizsgálni, hogy az erdők milyen aktív szerepet tölthetnek be a vízháztartás szabályozásában és miképpen lehetne szerepüket felhasználni — meghatározott körülmények között — az eddig alkalmazott mesterséges eszközök helyettesítésére. Ehhez azonban isimerni kell az erdők és a víz- háztartás természetes kapcsolatának főbb jellegzetességeit. Az erdőkkel borított területekről lényegesen több víz párolog el interoepció, evaporáeió és transpirácdó formájában, mint az azonos körülmények között levő fedetlen területekről (II.—38. táblázat). Az egyes fafajok jelentős mennyiségű, eltérő mértékű vizet használnak fel a szárazanyag előállításához. A transpirációs koefficiens (TK) tehát az 1 gramm szárazanyag előállításához elfogyasztott víz mennyisége grammban, az egyes fafajok esetén a II.—39. táblázat szerint alakul. 183
