Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
ző korlátot szüntetett meg a növénytermesztésben. A lehetőségek bővülése a mezőgazdasági üzemek alkalmazkodó képességét is megnövelte. A termesztendő növények és területi arányuk megválasztását az addigiaknál kevésbé befolyásolja a talajok természetes termőképessége, a rendelkezésre álló kézi munkaerő, a csapadékellátottság. Emellett fokozatosan kerülnek előtérbe olyan tényezők, mint az értékesítés, a tárolás. A gazdaságosság és jövedelmezőség érvényesülésének alapja a helyesen megválasztott technológia. A vetésszerkezet alakulásában ma már döntő szerepe van egy-egy gazdaságpolitikai intézkedésnek (ár- és támogatási rendszer, nagyberuházások stb.). A technológia vonatkozásában az alábbi döntő tényezők alakulását és gazdálkodási vonatkozásait kell számba venni: a mezőgazdaság gépesítését, kemizá'lását és a termelési feltételek rendszerbe szerveződésének folyamatát, valamint az új intenzív fajták elterjedését. A mezőgazdaság összes vonóerő-kapacitásából a gépi vonóerő-kapacitás részesedése 1935-ben 6°í0, 1950-ben 40%, 1971—80-ban 98,7%. A mezőgazdasági terület egységére jutó vonóerő-ellátottság 1950 és 1980 között 27-szeresére, a traktorellátottság 12-szeresére növekedett. Ugyancsak robbanásszerű fejlődést mutat, és nagy változást eredményezett a kémiai szerek felhasználása. 1921-ben 1105 tonna műtrágya hatóanyagot használtak fel a mezőgazdaságban, 1980-ban 1 399 125 tonnát. Az egy hektár mező- gazdasági területre jutó műtrágya hatóanyag a háború előtti évekre jellemző 1—2 fcg-ról 200 kg körüli értékre növekedett. A szerves- és műtrágyával a talajba visszajuttatott növényi tápanyag csaknem 90%-át ma már a műtrágya szolgáltatja. Meg kell említeni azonban, hogy az állattenyésztés módszereinek változása nyomán növekszik a szervestrágya felhasználása is. Hasonlóan növekedett a mezőgazdaságban a növényvédőszer felhasználása. Ma már a mező- gazdaságban felhasznált gomba- és rovarölő-, továbbá gyomirtószerek mennyisége eléri, ill. meghaladja az évi 30 ezer tonnát. Az új technikai elemek technológiai folyamattá rendeződése nagyobb üzemi méreteket, új üzemszervezési formákat, vállalati rendszereket igényelt. A vízgazdálkodást érintően viszont a kemizálás fokozott veszélyt is jelent a felszíni és a felszín alatti vizekre. A mind nagyobb teljesítményű gépek gazdaságos üzemeltetéséhez nagy táblák és összefüggő vetésterületi tömbök váltak szükségessé. Két folyamat zajlott le egymással kölcsönhatásban: a táblásítás és az üzemméretek növekedése. Az üzemméretek változását jellemzi, hogy az átlagos területnagyság 1960 és 1980 között az állami gazdaságokban 2914 ha-ról 8420 ha-ra, a termelőszövetkezetekben 857 ha-ról 4320 hektárra nőtt. A többszöri területrendezések alapvetően megváltoztatták a határ képét. Olyan méretű táblákat alakítottak ki, amelyek leginkább megközelítik a gépi műveléshez alkalmazkodó táb- laméreteket. Ennek számos vízgazdálkodási következménye lett: megszűntek az addig kis csatornaként is működő határsávok, eltüntettek számos, a gépi müvelhetőséget akadályozó terepadottságot (pl. vízelvezető csatornákat), és ezzel a lefolyási viszonyokat alapjaiban megváltoztatták. A nagy táblák talaj- és vízgazdálkodási tulajdonságok tekintetében inhomogénebbé váltak. Gyakoribb lett pl. a foltokban jelentkező felszíni vízborítás. A nagy tábla nagyobb teret enged az eróziós és a deflációs hatások felerősödéséhez. Ezek a jelek arra figyelmeztettek, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek területrendezése nem vonatkoztatható el a táj általános fejlesztésétől. A korszerű gépesített technológia a növény- termesztésben a megfelelő méretű területegységek kialakítását, az állattenyésztésben az állomány koncentrált elhelyezését tette szükségessé. Ez utóbbinak is van vízgazdálkodási következménye: egyrészt az állomány vízigénye is területileg koncentrált, és a megváltozott technológia következtében (pl. istállózás, alom nélküli tartásmód stb.) miatt a vízfelhasználás is növekedett; másrészt nagyobb mennyiségű, koncentrált szennyvíz és hígtrágya keletkezett, melynek elhelyezéséről gondoskodni kell. A fejlett technika alkalmazása a növénytermesztésben technológiai változásokkal és számos vízhez kapcsolódó következménnyel járt. A gépi szántásnál növekedett, egyenletesebb és szabályozható lett a szántás mélysége. A termőréteg vastagságától függő, de mindenképpen növelt művelési mélység kedvezőbb feltételeket teremtett a csapadék beszivárgásához: növekedett a talajban tározható hasznos vízkészlet, anélkül, hogy az a víz—levegő arány romlását eredményezte volna. A munkagépek teljesítményének növekedése a gépek súlyának, ezáltal a taposási kár növekedését eredményezte, ami egyben a keréknyomok tömődötté tételével károsan befolyásolta a talajok vízgazdálkodási tulajdonságait. A kézi kapálás helyét és szerepét először a kultivátorozás vette át, majd — mivel a többszöri kultivátorozás energiaigényes művelet, és a taposási kár sem elhanyagolható — a vegyszeres gyomirtás hódított tért. Ez a szelektív gyomirtószerek birtokában a kultúrnövényt jobban kíméli, és miután a hatástartama lényegesen nagyobb, a technológiai műveletek számát is csökkenti. A vegyszeres gyomirtás gyakorlati előnyei elfedik a kultivátorozás nedvességmegőrző hatásának elmaradását.A mezőgazdasági vízgazdálkodást ezek a folyamatok változó eredménnyel befolyásolják. A nagy teljesítményű célgépek megjelenése az üzemi vízgazdálkodás nézőpontjából is szinte forradalmi hatású volt (árokásás, planírozás, drénezés stb.). Az e gépek üzemeltetéséhez szükséges gazdálkodási egységek kialakítása viszont и* 163
