Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
2. AZ ÖNTÖZÉS FEJLESZTÉSE 2.1 A tervezés alapjai 2.11 A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK, ADATGYŰJTÉSEK, FELTÁRÁSOK ÉS A TERVEZÉSI MUNKÁK ISMERTETÉSE A víz mezőgazdasági hasznosítására való törekvés nyomait, a Felső-Tiszavidék területén, már a múlt században megtaláljuk. Ekkor fő feladat a vizek kártételei elleni védekezés volt ugyan, azonban a nagyszabású tervek között több elképzelést találhatunk, melyeket a mai szóhasználattal komplex vízgazdálkodási tervnek lehetne nevezni. A vízrendezések megindítása után, és velük összhangban elsősorban az Alföld középső, legjobban aszálysúly- totta részét kívánták a nagy „Tiszántúli” öntözőcsatornák tervezésével mentesíteni az időjárás szélsőséges, a mezőgazdaságot olykor-olykor katasztrofálisan súlytó hatása alól (1863). Ezek a tervek ugyan alapvetően a Közép-Tiszántúlt érintették — és ezért részletesen a 11. sz. Tiszántúl Vízgazdálkodási Kerettervben ismertetjük őket — a Felső- Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területét érintő mértékben foglalkozni kell velük. Az 1863. évi országos aszály hatására a Magyar Királyi Helytartótanács öntözőcsatorna tervének 1865-ben elkészült három utolsó változata érintette a Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területét, amennyiben ezek az öntözőcsatorna tiszai vízkivételét Ibrány község határában, illetőleg feljebb kívánta megépíteni, azonban ezeket magas létesítési költségük, a műszaki problémák nehézsége és sokasága miatt nem tartották gazadságosan megvalósíthatónak. A Belga Bank költségére 1863-ban Boros Frigyes és Társai elkészítették a Felső-Tisza — Érvölgy — Hármaskőrös hajózási csatorna tervét. Ez a csatorna Tiszaújlak felett ágazott volna ki a Tiszából és a Batár, Túr, Szamos és Kraszna, folyók völgyét érintette volna és nemcsak hajózásra, hanem öntözésre is használható lett volna. A tervezés a Belga Bank bukása miatt nem fejeződött be. Az említett tervek közös jellemzője, hogy a Tiszia vízét duzzasztómű beépítésével nem szándékozták megemelni és állandósítani. Mivel e nélkül az öntözést tervszerűen végrehajtani nem lehetett volna, a tiszai vízkivételt minél feljebb próbálták vinni. Ezt a hiányosságot küszöböli ki az Abernethy-féle terv. (Részletesen a 11. számú Tiszántúl Vízgazdálkodási Kerettervben.) Az 1932-ben Ruttkay Udó által készített terv annyiban érinti területünket, hogy a Tiszaszeder- kénynél tervezett duzzasztómű duzzasztási szintje Dombrád fölé is kihatot volna. A két világháború között a kormányzat is napirendre tűzte az Alföld öntözési kérdéseit. Az öntözési törvény előkészítése során az 1935-ben létrehozott Országos öntözésügyi Hivatal kidolgozta a „Tiszántúl aszályos vidékein az öntözéses gazdálkodás fokozatos elterjesztése és általában az; intenzív vízgazdálkodás bevezetése” érdekében szükséges terveket. A több elkészült tervváltozat közül a „Tiszántúl nagy öntöző csatorna, tervének” „A” jelű változata érinti a Felső-Tiszavidék területét, e szerint a Tiszában egy duzzasztómű épülne Szaíbolcsvetres- mart felett kb 2 km-rel, ahol a vízkivétel is történne, e megoldás szerint ugyanis az öntözéshez szükséges vízszintet csekélyebb duzzasztással is el lehet érna és törekedni lehetett arra, is, hogy síkvidéki tározókban minél több vizet tudjunk tározmi a nyári kisivíz idejére. A veresmarti tározó (21 millió m3’ és a lecsapolt Kolbórt és; Orozd tavak helyén (67 millió m3). A részletes vizsgálatoknál kiderült azonban, hogy e változat költséges és különösebb előnye nem mutatható ki, emellett öntözhető területe csak 180 000 kh, ezért nem javasolták a megoldást. Az öntözésfejlesztésre vonatkozó előkészítő tervezési munkák a Felső-Tiszavidék területén is megindultak. Ezek elsősorban a helyi vizek hasznosítását igyekeztek megoldani. így készült el 1947-ben a volt Ecsedi-láp Lecsapoló, Szamos-balparti Ármentesítő és Beivízszaibá- lyozó Társulat 5 éves öntözésfejlesztési terve. E szerint a terv szerint a Szamos, Kraszna és a tunyog- matolcsi Holt-Számos vízéből mintegy 29 000 ha terület válik öntözhetővé. A terv foglalkozik a Holt-Számos tározási lehetőségeivel, programjába veszi néhány minta öntözőtelep építését, valamint két öntözőhajó beszerzését is esőszerű öntözések céljára. Ugyanebben az időben készített öntözésfejlesztési tervet a volt Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízrendező Társulat is. Sajnos e terv egy része elveszett, a megmaradt részekből azonban megállapíthatunk annyit, hogy az öntözés fejlesztését elsősorban itt is a helyi vizek tározásával tervezték megoldani. Említésire méltó még a társulatnak az a terve is, amelyben hajós esőszerű öntözéssel tervezték megoldani a Túr folyó két partján elterülő gyümölcsösök öntöző-vízellátását. A Szamos—Túr—Kraszna folyókból való öntözés lehetőségeivel 1951-ben egy az FM-ből kiküldött bizottság részletesen foglalkozott. A bizottság megvizsgálta a területet domborzati, talajtani, termelési, gazdaságpolitikai szempontból és megállapította, hogy nagyobb mérvű öntözőfürtök kialakítására a Szamos két oldalán van lehetőség. Mindkét parton 3—3 szivattyús vízkivétellel működő öntözőfürt kialakítását javasolták, balparton: 13 500, jobbparton: 15 500 ha 16,5 m3/s vízigénnyel. Ezen felül kisebb egységekben a Krasznából és a Turbói 400—400 ha, a tunyogmatolcsi Holt-Számosból 1850 ha öntözését javasolták. Az öntözések vízeilátásá- hoz felvetették a szamossályi Holt-Számos 4,0 millió m3, a Krasznar-mederben 1,0 millió m3, a Túr-bel- vízfőcsatornában 1,2 millió m3 a Gőgő-Szenke-csa- tornában 0,1 millió m3 és a Tapolnok-csatornában 0,1 millió m3 víz tározásának szükségességét, ezt azonban nagy körültekintéssel kell megoldani, hogy 151
