Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
A Területi Vízgazdálkodási Keretterv készítése
Á íerüSefs Yíige§zdálk©dási Keretterv készítése í. Általános tájékoztató 1.1 A vízgazdálkodás jelentősége és népgazdasági összefüggései Korábban a víz a korlátlanul rendelkezésre álló természeti javak egyikének tűnt. A népszaporodás, a nagyobb városok kialakulása, az ipari és mező- gazdasági termelés fejlődése, a kultúra előrehaladása a vízigények oiymérvű növekedésével járt, amelyet a természetes vízkészlet a Föld egyes területein már nem elégít ki. A száraz években vagy évszakokban Magyarországon is mindinkább jelentkezik a vízhiány, ugyanakkor nedves években, vagy csapadékos évszakokban az ország területének jelentős részét árvíz- és belvízelöntések veszélyeztetik. A vízgazdálkodásnak, — melynek fő célja a társadalom víz iránti igénye és a természetadta vízviszonyok közötti eltérések kiegyenlítése — hazánkban jóval nagyobb a népgazdasági jelentősége, mint a világ számos más országában. Ez abból ered, hogy országunk szélsőséges időjárási és vízjárási adottságai folytán a víz iránti igények és folyóink vízjárásának változásai térben és időben eltérnek egymástól. A népgazdaság általános fejlődésével egyre növekvő vízigények, valamint a nem kielégítő mennyiségi és minőségi vízkészletek közötti eltérés fokozódik. Emiatt a nagyobb vízigények kielégítése mindinkább természeti akadályokba ütközik és csak jelentős anyagi-műszaki ráfordítást igénylő vízilétesítményekkel valósítható meg. A Kárpát-medence legmélyebb térségében fekvő országunk jelentős területe a folyók árvízszintjénél mélyebben fekszik. A vizek kártételeinek elhárítása csak a növekvő biztonsági követelményeket kielégítő, kiterjedt árvíz- és belvízvédelmi rendszerrel valósítható meg. A víz ellen és a vízért egyaránt folytatott évszázados küzdelemből következik, hogy Magyarországon a hidrológia tudományának és a vízgazdálkodásnak nagy múltja van. Országunk természeti feltételeiből és korábbi gazdasági körülményeiből, túlnyomóan agrár jellegéből és ipari elmaradottságából adódott, hogy a félszabadulásig a vízgazdálkodás főleg a városrendezésre, a vizek kártételeinek elhárítására szorítkozott, lényegében csak a mezőgazdasághoz kapcsolódott. A XIX. század második felében, nagy folyóink szabályozásával együtt kiépültek az árvíz ellen védő töltések és a belvízmentesíto rendszer alapjai. E nagyszabású munkálatokhoz Európában csak Hollandia mély- fekvésű területeinek a tengertől való elhódítása, vagy a Pó völgyének rendezése hasonlítható. A felszabadulás után a népgazdaság szocialista fejlődésével, szerkezetének átalakulásával, az ipar szerepének növekedésével, a lakosság életszínvonalának emelkedésével, a vízgazdálkodás feladatai nemcsak mennyiségileg növekedtek, hanem megváltozott, teljesebbé vált tartalma, népgazdasági kapcsolatai kiszélesedtek. A víznek, mint természeti elemnek, nyersanyagnak, segédanyagnak, élettani tényezőnek, energiahordozónak és szállítóközegnek megnőtt a népgazdasági jelentősége, és sokrétűbbé vált kapcsolata a társadalmi-gazdasági fejlődéssel. A jó ivóvíz a lakosság életkörülményeinek, az egészségvédelem, a korszerű lakáskultúra, a településhigiénia, a városi és falusi települések korszerű fejlesztésének egyik legfőbb előfeltétele. A különféle ipari technológiák vízigényének kielégítésével (például 1 tonna acél vagy 1 tonna papír előállításához ipari átlagban mintegy 150 tonna vizet használnak fel), az üzemi szennyvíz ártalmainak megelőzésével a vízgazdálkodás az ipari termelés fontos részesévé vált, különösen a népgazdaság legfontosabb alapanyagait szolgáltató iparágakban. így elsősorban a villamosenergia-termelésben, a vegyiparban, de az élelmiszeriparban és a köny- nyűipar (pl. papírgyártás) egyes ágazataiban is. A növekvő vízigények kielégítéséhez szükséges vízszerzési lehetőségek feltárása mellett egyre jelentősebb feladattá válik a víznek, mint terméknek a lakosság és az ipar igényeinek megfelelő kitermelése, minőségének átalakítása, feldolgozása, ami joggal nevezhető „vízgyártásnak”. A vízfolyásainkban rejlő vízienergia hasznosítása, a biztonságos hajóút fejlesztése — elsősorban nemzetközi víziutakon, a Dunán — ugyancsak a vízgazdálkodás sokrétű népgazdasági kapcsolatait mutatja. A vízgazdálkodás jelentősége a mezőgazdasági termelésben a korábbihoz képest természetesen nem csökkent, sőt, az összefüggések e téren is sokoldalúbbakká váltak. A mezőgazdasági vízgazdálkodás feladatai a szocialista mezőgazdaság létrejöttével a víz kártételeinek elhárítása mellett mindinkább kiterjedtek a folyók, tavak vizének, de a talaj-, és rétegvíznek is a növénytermesztés és ál iattenyésztés hozamait növelő hasznosítására. 7
