Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

*

a népet, és sokan közülük ismét a folyók nádasaiba, mocsaraiba menekültek.

Vízgazdálkodási szempontból nagy károkozás volt, hogy a Bécsből irányított hamúzsír termelése céljából a sekély termelőrétegű hegyoldalainkról is sok erdőt pusztítottak ki, melyekről ennek következtéiben a víz lemosta a termőtalajt.

A XVIII. század elején úgyszólván köztudatként élt, hogy az ország gazdasági életének újjászervezését a vízviszonyok rendezésével kell kezdeni. 1723-ban törvényt is hoztak a folyók hajózhatóvá tételére és a csatorna építésről, ezek azonban nem valósultak meg. Ekkor még hiányoztak minden nagyobb vízámunkálatnak műszaki, anyagi és szervezeti előfeltételei. Ezért csak elszigetelt és helyi jelentőségű vízrendezési és árvízvédelmi munkálatokat végeztek a század második felében.

S itt kell megemlékeznünk arról a hősies erőfeszítésről, melyet a magyar parasztság a mocsarak lecsapolása terén ebben az időben az úgynevezett irtásföldek foglalása érdekében végzett.

Mivel az úrbéri földek területét nem lehetett növelni, s a népesség szaporodása következtében a jobbágyság megélhetését és életszínvonalát csak több föld szerzésével tudta biztosítani, kénytelen volt bozótokat irtani, mocsarakat lecsapolni. Ezek voltak az irtásföldek, mellyel a jogszokás szerint a paraszt szabadon rendelkezett. Adataink vannak arra, hogy Zemplén megyében, a Tisza Bodrog közén abban az időben egy helység 400 családja 15 000 hektárnyi területet hódított így vissza a vizektől.

Lassan kibontakoztak a vízügyi igazgatás alapjai is, melyek azután országosan éreztették hatásukat. 1777-ben létre hozták a Duna-szabályozásd alapot, s ezt 1785-ben Hajózási Igazgatósággá szerveztek. Ennek első feladata volt az ország folyóinak felmérése. 1788-ban felállították az Építési Igazgatóságot, amelyik azonban csak az 1815-ben történt újjászervezése után tudott érdemleges munkát végezni, amikor a só árának felemelésével anyagi fedezetet biztosítottak számára. 1717-ben szervezték a monarchia első hadmérnöki iskoláját. Az igazi mérnökképzés azonban csak a II. József által 1782-ben a budai Tudományegyetem Bölcsészeti Karával kapcsolatban felállított Földmérő és Vízépítőmémökképző Intézetben kezdődött. Itt nevelkedtek mindazok a híres vízámémökök, akik a reformkor nagy vízépítéseit előkészítették, és végrehajtották. Így többek között Vedres István, Beszédes József, Huszár Mátyás, Lányi Sámuel, Vásárhelyi Pál, és még sokan mások.

Az újjászervezett Építési Igazgatóság 1818-ban először a Körösök, majd a Duna felmérésére adott megbízást Huszár Mátyásnak. S ez volt elindítója a reformkorban végrehajtott nagy vízimunkálatoknak, mellyel a magyar vízimémökök a világ szakemberednek elismerését érdemelték ki.

Az osztrák érdekeket is szolgáló Duna-szabályo- zás után Széchenyi a Tisza-szabályozást indította el. 1846. január 20-án megalakította a Tisza-völgyi társulatot, mely összefoglaló neve lett az ezután alakuló vízitársulatoknak.

Énnek a korszerű vízgazdálkodásnak leghatal4 ío tvk

i

masabb fáklyája Széchenyi és Vásárhelyi vízgazdálkodási programja. Ismeretes, hogy ebben úgy az ország vízkárelhárításának, mint a vizek hasznosításának tervezete már benne van. Természetes, hogy ezeket a roppant költséges munkákat csak a teherbíró képességünkkel arányosan, lassan és fokozatosan lehetett végrehajtani s legnagyobb részük a késői utódokra maradt. Széchenyi és Vásárhelyi a Tisza szabályozásával kezdték. Említésre méltó, hogy ennek legelső munkája (a meglehetős ellenzéki Borsod és Zemplén megyék megnyerésére) a tiszadobi átvágás volt.

A reformkor vízgazdálkodásának impozáns lendülete a szabadságharc leveretése után megtorpant és újabb évtizedek szívós munkájába került az eredményes munkák újbóli megindítása.

Ezek a munkák elsősorban a vizek kártételei ellen irányultak. Míg állami rendelkezésre tovább folytatódott a Tisza szabályozás, a rendezett folyók mentén egymás után alakultak meg az ár- mentesítő és belvízszabályozó társulatok, így Észak Magyarországon a Bodrog-Tiszaközi, az Alsószabolcsi Társulat részenként a Taktaközi, majd az 1830-as években a Déiborsod-Hevesi Ármentesítő Társulatok. A felsoroltakon kívül új, fontos állami szervek keletkeztek a rohamosan szaporodó vízgazdálkodási feladatok ellátására. így 1879-ben megszervezték a kultúrmérnöki intézményt, köztük az Észak Magyarországra illetékes Kassai Kultúrmérnöki Hivatoalt, majd 1905-ben a Miskolci Kultúrmérnöki Hivatalt is. 1885-ben kiadták a vízjogi törvényt. Majd a Földművelésügyi Minisztérium keretében megszervezték a Vízügyi Főosztályt, körzetenként pedig a Folyamszabályozási Hivatalokat, köztük az Észak Magyarországra illetékes sátoraljaújhelyi falyammémöki hivatalt.

A felsorolt vízkárelhárítása szerveiken kívül hamarosan szervezkedni kezdenek a vízihasznosító társulatok is. Ilyenek tipikus páldái a malomcsa- toma és öntöző társulatok. Észak Magyarországon szép számú és tekintélyes társulatok voltak, ilyenek pl.:

Kishemád—Bársonyos Vízhasznosító Társulat Eger csatorna Vízihasznosító Társulat Kácsi Malomcsatoma Társulat stb.

Ezen és egyéb kisebb műszaki vezetéssel nem rendelkező vízitársulatok műszaki ügyeit az illetékes Kultúrmérnöki Hivatalok kezelték.

A társulatok, a Kultúrmérnöki és Folyamszabályozási Hivatalok, majd megalakulása után a Vízügyi Igazgatóság a következő jelentősebb munkákat hajtották végre a területen:

Az 1846-ban megindult Tisza-szabályozás során elvégezték a nagyvízi szabályozást. A Tokaj-tiszafüredi szakaszon összesen 15 átvágás készült 25 km hosszon. A lemetszett kanyarulatok száma 111,3 km.

A medervándorlás megakadályozás céljából középvízi szabályozási műveket kellett építeni. Az előbbi szakaszon eddig 28 kanyarulatot kötöttek meg partvédő művekkel, s ezek összes hossza

37,9 km. A szakaszon 10 helyen végeztek meder- rendezést, összesen 20,4 km hosszúságban. A kisvízi szabályozási művek: kő- és rőzsesarkantyúk vezetőművek, iszapolt rőzsesö vények, valamint gázló kotrások.

25