Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
» nak Diósgyőrben és Ózdon. A felszabadulás óta nagyot fejlődött a terület vegyipara is, felépült az ország egyik legnagyobb műtrágyagyára Kazincbarcikán, s épülőben van a másik Tiszaipalkonyán, amelyik a romániai földgázból fog műanyagokat gyártani. A Hegyalján sok helyen építésre alkalmas mésztufát és az utak burkolására alkalmas követ bányásznak. Mezőgazdasági szempontból a szokásos szántóföldi termelvényeken kívül külön említést érdemelnek Hegyalja és Eger szőlő- és gyümölcstermelése. A Bükk szépséged igen sok turistát vonzanak, Aggtelek pedig jelentős idegenforgalmi nevezetesség is. A vízgazdálkodás és a fejlődés kapcsolata a terület nagyobb részén már régebben is az ipar területén volt szorosabb. Amikor a múlt század második felében megindult a vidék iparosodása, az ipartelepek keletkezésének kapcsán azonnal felmerült vízszükségletük kielégítésének kérdése. Nem véletlen, hogy a diósgyőri vaskohászati üzem és ugyancsak ott a papírgyár a Szánva mellé, az ózdi vaskohászati művek pedig a Hangony patak mellé települtek. A szaporodó és iparosodó lakosság városokban tömörült. Kialakultak a nagyobb városok: Miskolc, Eger, Diósgyőr, Ózd, Sátoraljaújhely. Ezzel együtt felvetődött az ivó-, és szennyvízelvezetés szükséglete. A felszabadulás után bekövetkezett társadalmi fejlődés még szarosabb kapcsolatot hozott létre a vízgazdálkodással. A tervgazdálkodás során ugyanis a már említett ipari üzemeket mind jelentősebben fejlesztettük, nőtt tehát a dolgozók száma, s ezeknek nagyobb része az ipari üzemek mellé tömörült. Fokozódott tehát egyrészről magának az ipari üzemnek a vízigénye, s ugyanakkor meghatványozta ezt a mellé épült lakótelepek vízszükséglete. S mondj árt hozzátehetjük, hogy a lakótelepek vízigénye meghaladta a letelepültek számával szokásos mértékben való növekedést, mert az új lakótelepek vízvezetékkel, fürdőszobákkal épültek. Ezen túlmenően azonban olyan új szocialista városok épültek, mint Kazincbarcika, s amilyenné fejlődik lassanként Tiszaszederkény és Tiszapalko- nya újonnan épült része is. De sorolhatnánk a vízigény növekedésének bizonyítására a kőolajkutatási, s a feltárt helyek mellé épült üzemek, lakónegyedek jelentkező vízszükségletét, valamint a Bükkben és más turisztikai, üdülési, idegenforgalmi szempontból létesített üdülők vízszükségletének kielégítését is. Az ivóvízellátással együtt jár a csatornázás, a szennyvízelvezetés kérdése is, amelyik különösen nagy gyárüzemeinknél igen sok gondot okoz a víz- gazdálkodás arra illetékes dolgozóinak. Szinte megoldhatatlan kérdés például a Miskolcon keresztül folyó Szinva vizének tisztítása, illetőleg a szennyeződéstől való megóvása. A patak vörös, szennyes vize a szemnek is visszataszító, s bűzös párájával folyamatosan fertőzi a város levegőjét. De elszeny- nyezi a Sajó, s azon át a Tisza vizét is. A bányászat és ipar vízigénye mellett azonban nem hanyagolhatók el a területen kialakult állami és szövetkezeti mezőgazdasági nagyüzemek víz iránti igényed sem. E nagyüzemek központjaiban új irodahelyiségeket, lakóházakat, sőt sokszor lakónegyedeket, több száz férőhelyes istállókat építenek, s ezeknek egészséges ivóvízzel való ellátása ugyancsak növeli a vízszükségletet. A vízgazdálkodás fejlődésére vonatkozó eddigi kutatások hézagossága, az idevágó okiratok feldol- gozatlansága és szétszórtsága mellett is megállapítható, hogy az ország vízgazdálkodása a középkor végéig nem maradt le az akkori kultúrnemzetek vízgazdálkodásától. Viszont Északmagyar- ország vízgazdálkodása elmaradott volt az ország egyes részeinek vízgazdálkodásától. Míg az ország dunántúli és az Alföld déli részein már igen jelentős vízimunkákról vannak dokumentumok, Északmagyarország területén ilyenekkel nem találkozunk (nem is találkozhattunk, mert itt még akkor nem voltak olyan súlyos vízgazdálkodási kérdések, mint az említett országrészeken). Szórványosan mégis találunk a középkorból a területre vonatkozó néhány konkrét adatot így megemlítendő, hogy Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza а XIII. század végéig című munkájában a tógazdaságokra vonatkozóan áttanulmányozott okmányokban a mesterséges halastavak között megtalálta a „HÓDUS” nevűt, amelyik Zemplén megyében, a Tisza jobb partján levő tó vagy holtmeder volt, amelyet a Tisza vize táplált. Az öntözőberendezések maradványai és írott nyomai is kimutathatók ezen a területen is. őseink a kalandozások során megismerkedtek az öntözéssel, és szívesen támogatták a behívott szerzetesek, olasz telepesek ezirányú munkáját. Számos olasz városi, vagy községi település volt a középkori Magyarországon, melyek nevében mindmáig fennmaradt az „Olaszi” név. A korabeli oklevelek ismételten megemlékeznek ezeknek a telepeknek virágzó kertészetéről. Sőt a Zemplén megyei Lisz- ka-Olaszival kapcsolatban egy IV. Béla idejéből való oklevél valamilyen töltéseken vezetett folyóról is megemlékezik, amelyről fetételezhetjük, hogy magasvezetésű öntözőcsatoma volt. De hasonlóan olasz településre mutat Bodrogolaszi neve is. A török hódoltság idejéből ezen a területen sem maradt fenn különösebben említésreméltó vízépítés emléke. De itt is kezdeményeztek a hő- és gyógyvizek fokozottabb kihasználását és fellendítették Eger, Kacs, Miskolc-Tapolca fürdőinek használatát. Nagyobb méretűek és jelentősebbek voltak a török korban a hadászati célú és a mocsárvárak védelme érdekében végzett vízimunkálatok. Míg ugyanis a hegyvidéki várak biztonságát növelte megközelíthetetlenségük, a síkvidéki várak biztonságát mesterségesen kellett előállítani. Ezért ezeket a várakat a folyók torkolatában, a mocsarak félszigetein, szigetem építettek, s a folyók, patakok, mocsarak vizével megtöltött várárokkal vették körül. Ilyen volt ezen a területen Tokaj vára. A török kiűzése után új korszak kezdődött történelmünkben, amelyik azonban a kedvező változások mellett sok rosszat is hozott. A törökök helyett ezután német császári zsoldosok sanyargatták 24
