Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
I. FEJEZET Á vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban I» 1. A VÍZGAZDÁLKODÁS Á vízgazdálkodás fogalmának egységes, szabatos meghatározása most van kialakulóban. Egyik fogalmazás szerint a vízgazdálkodás minden olyan tevékenység céltudatos összefogása, amely tevékenységek a természetes vízháztartásnak a társadalom szükségleteivel való összhangba hozatalára irányulnak. Mások ennél is tovább mentek úgy fogalmazzák, hogy a vízgazdálkodás a társadalmi újratermelés és a víz körforgásának formájában végbemenő természeti újratermelési ; folyamat kölcsönhatásán alapszik. Állíthatjuk, hogy a vízgazdálkodás fogalmának szabatos meghatározásának keresése csak következménye annak, hogy a jogalom meghatározásától jüggetlenül a vízgazdálkodás, mint tevékenység a legutóbbi évtizedekben világszerte, az egyik legégetőbb kérdéssé vált. Az egységes, átfogó vízgazdálkodási tevékenység megtervezése és bevezetése alól ma már egyetlen ország, így Magyarország sem vonhatja ki magát S hogy az egységes, átfogó vízgazdálkodási tevékenységnek mi a súlya és jelentősége Északma- gyarország vonatkozásában, azt a jelen vízgazdálkodási keretterv egyes fejzetei kívánják megvilágítani. Rendkívül hosszú fejlődési út vezetett el a mai értelemben vett vízgazdálkodásig. Hiszen az emberek az ősidőkben a vizet megfékezhete+len, felmérhetetlen és korlátlanul rendelkezésre álló természeti erőnek, elemnek, kincsnek tartották. Bár az emberi télepüléesfcnek a legősibb időkben is a vízhez, ehhez az élettevékenység egyik legfontosabb alapeleméhez közel kellett kialakulniok, mégis hosszú évszázadok teltek el, míg az emberek rámerészkedtek a vizek hátára és felhasználták előnyös közlekedésre és szállításra (hajózás), vagy igénybe vették a vizek élőállat kincseit (halászat, vízi szárnyasok). Tették ezt anélkül, hogy bármiféle vízépítkezéssel befolyásolni merték volna a vizet. Jóval később mégis ebből a vizeket hasznosító tevékenységből fakadtak az első vízi építkezések: az ókori öntözések, vízerőművek, vízimalmok, vízvezetékek. Hosszú évszázadokon át nem gondolt az emberiség a vizek kártételeinek elhárítására, megfékezésére. Ott, ahol ilyenek felmerültek (árvizek, aszályok, sivatagok), onnan az emberek elmenekülték, vagy olyan helyekre nem is települtek, termelést nem kezdtek. Mégis az utóbbiak: a vizek kártételei elleni vízművek építkezései (árvízmentesítések, folyószabályozások, stb.) fejlődtek ki előbb, míg a vízhasznosító vízművek éppen a jelenünkben vannak a történelem folyamán eddig soha nem tapasztalt fejlődésben, a jövőbeni fejlődésük pedig még ma is alig körvonalazható. Ennek az érdekes folyamatnak egyszerű magyarázata van. A vizek kártételed elleni védelmi jeladatok helyi, természeti adottságokból következnek. Ezeket az adottságokat bizonyos időtartam alatt meg lehetett figeylni. A megfigyelések alapján az elhárítási módozatokat meg lehetett tervezni s a terveket kivitelezni. A terveken és a kiviteli módozatokon csak a technikai haladás és fejlődés változtatott, de az alapfeladatok, mint helyi adottságok, az idők folyamán lényegében ugyanazok maradtak. Végső kifejlődésük is meghatározott: minden kultúrterületet (s ma már minden civilizált ország területi egésze az) mentesíteni kell a vizek minden kártétele ellen. (Ez a passzív vízgazdálkodás.) Teljesen elütőek ezektől a vízhasznosítási feladatok. (Aktív vízgazdálkodás). Az ipari-, ivó- és öntözővízelátésra,. a szennyvizek elvezetésére és tisztítására, a vízerőnyerés- re, a vizek tározására stb.-re irányuló feladatok méretei most vannak kibontakozóban. Állítható, hogy éppen a vízhasznosítási feladatok vonalán mutatkozó szédületes fejlődés lett az okozója az egységes, átfogó vízgazdálkodás megteremtésének. Sorakoztassunk fel erre néhány meggyőző számadatot. Az ország lakosságának száma az elmúlt évszázad elején a jelenleginek mintegy 1/5-e volt. Az emberek akkori víz iránti igényét a személyi víz- szükséglet jelentette (ivó, főző, tisztálkodási víz). Naponta legfeljebb 20 liter fejeenként Ezt a mennyiséget számottevő ipari, vagy mezőgazdasági vízigény nem növelte. Napjainkban a lakosság személyi vízigénye az említettnek tízszerese 200 l/fő/nap), s ma már a víz, mint a korszerű energia^ termelés, ipar és mezőgazdaság nélkülözhetetlen nyersanyaga, fejenként és naponként átlagosan 1 000 1 vízigény többletet képvisel. Megötszöröződött lakosság, meghatvanszorozódott vízigény a másfél évszázaddal előttivel szemben háromszázszarta több vízigényt jelent. A megnövekedett vízigény és vízfelhasználás élesen felvetette a keletkezett szennyvizek elvezetésének, összegyűjtésé21
