Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
nek, a vizek tisztításának, a víztisztaság védelmének kérdését. A vizek forgatásának újra, meg újra való felhasználásának kérdését. Egyáltalán azt, hogy egy vízigényes terüelten mekkora is a gazdaságosan rendelkezésre álló vizek mennyisége. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a vizek térbeli és időbeli megoszlása rendkívül egyenlőtlen s a víz egyik legnehezebben akkumulálható energiaforrás, egyik legköltségesebben tározható és szétosztható nyersanyag. A vizek korlátlanságáról fennálló hiedelem szertefoszlott s itt áll a ma embere előtt igen komoly feladatként az egységes átfogó vízgazdálkodás kérdésének megoldása. Röviden vázolhatjuk azt az utat, amely elvezetett oda, hogy most már Magyarországon is egységes vízgazdálkodásról, az egységes vízgazdálkodás kerettervének megszerkesztéséről beszélhetünk. Egy évszázaddal ezelőtti és az azt megelőző időkből hazánkban csak egyes elszigetelt vízimun- káfcról lehet szó. Ezek pl. csak egyes területek le- csapolását, vagy vízmentesítését oldották meg, vagy csak egyes víz-építkezésekre pl. vízimalmok, halastavak stb. létesítésére szorítkoztak. Ezt az időszakot a vízépítések időszakának nevezhetjük. Ezelőtt 83 évvel alakult ki az ún. vízügyi szolgálat. Ennek keretében, nagynevű vízimémökök vezetésével már figyelemre méltó tervezetek és munkálatok születtek, több vízépítési ágazat, mint a folyószabályozás, az ár- és belvízmentesítés, a le- csapolás stb. távlati műszaki megoldásainak ösz- szefogására. Ezek a munkálatok mégis legfeljebb csak egyengették az utat a jelenlegi vízgazdálkodási szemlélet felé, de maguk még nem vízgazdálkodtak. Az akkori tervek még mellőzték a vízkészleteknek mint bizonyos mennyiségű nyersanyagnak a számbavételét és nem irányultak annak gazdaságos és célszerű felosztására sem. Ehhez maga a vízügyi szervezet sem volt egységes. Hiszen a szarosabb értelemben vett vízhasználatok, az ivó-, ipari- és öntözővíz igénylők, a szennyvíztermelők stb. különböző szakminisztériumok főhatósága alá tartoztak. Köztük a vízügyi szolgálat csak a hatósági működésével tudott bizonyos vízügyi kapcsolatot tartani. Ezt az időszakot a vízügyi időszaknak nevezhetjük. A vízügyi időszak végét a 6060/1948. sz. Kormányhatározat jelenti, amelyik megteremtette az egységes vízügyi szervezetet. Ezt még jobban megerősítette az 1060/1953. sz. Minisztertanácsi határozat, amely életre hívta az Országos Vízügyi Főigazgatóságot és megbízta az ország mindennemű vízgazdálkodási ügyeinek egységes irányításával. Ettől lehet számítani a jelenlegi ún. vízgazdálkodási időszakot. A vízgazdálkodás mai értelemben vett fogalmazása nálunk az 1930-as évek elején már felmerült. Azóta világviszonylatban is szédületesen fokozódik az igény a vízzel, az ember személyi szükségletének, az ipari és mezőgazdasági termelésének egyik legfontosabb nyersanyagával szemben. Napjainkban a népi demokráciánk országépítő lendületében mind sürgetőbben jelentkezik az igény a tervszerű vízgazdálkodás iránt, amely figyelembe veszi egyrészt az alapos megfigyeléseken alapuló természeti műszaki, másrészt a tervgazdálkodás által irányított társadalomgazdasági komplex összefüggéseket. A vízgazdálkodás népgazdasági tervszerűségét gyakorlatilag a vízgazdálkodási terv biztosíthatja. Az a terv, amely meghatározza egy adott területre pl. egy vízgazdálkodási egységre és egy adott időszakra pl. 15—20 évre, azokat a tervszerű intézkedéseket, amelyek kiküszöbölik a víz feleslegéből, vagy a víz hiányából eredő káros következményeket, amelyek biztosítják a szóban levő területen és időszak alatt a tervgazdálkodás ütemében fokozódó vízigények kielégítését. Napjainkban tehát találkozott az igény: a korszerű, átfogó, egységes vízgazdálkodás iránti igény, az ezt az igényt kielégítő lehetőséggel: a korszerű, átfogó vízgazdálkodást képviselő, egységes szervezettel. Kormányzatunk tehát a legalkalmasabb időben hozta meg a 2001/1961. sz. határozatát, amelyben: „A vízgazdálkodásnak a természeti feltételekkel, valamint a szocialista társadalmunk anyagi és kulturális fejlődésével összhangban álló tervszerű fejlesztése érdekében Vízgazdálkodási Keretterv” készítését rendelte el. A Vízgazdálkodási Keretterv egy Országos (OVK) és tizenhárom ún. Területi Vízgazdálkodási Kerettervből (TVK) áll. A tizenhárom TVK egyike az Észak magyarországi Területi Vízgazdálkodási Keretterv is. 2. ÉSZAKMAGYARORSZAG VlZGAZDALKODASÄNAK KIALAKULÁSA Északmagyarországi vízgazdálkodási egység alatt azt a területet értjük, amelyet délkeletről a Tisza, nyugatról a Laskó és a Tama patakok vízválasztó vonala, északról és keletről a magyar— csehszlovák határ fog körül. Ennek a területnek a vízhálózata meglehetősen soknemű. Olyan nagy hajózható vízfolyástól kezdve, mint a Tisza, a nagyesésű, kis hegyvidéki patakig területén minden fajta vízfolyás megtalálható. Nem nélkülözi ez a vízgazdálkodási egység a víz egyéb előfordulási alakjait sem. A karsztos Bükkben a karsztvíz többféle hőfokon is felszínre bukkan. A terület többi hegyvonulatai (pl. a Zemplén-Tokaji) sem voltak híjával soha bővizű forrásoknak, jóvizű, ásott kutaknak. A területen, a magyar Nagyalföld peremvonalánál, a vízfolyások hordalék halmaza alatt bőséges felszínközeli víz helyezkedik el. Jelenünk nyersanyagkutató mélyfúrásai nyomán egyre- másra bukkannak fel az értékes ásvány- és hőforrások. A vázolt vízgazdálkodási terület vízhálózati szempontból teljesen egységes. Egyetlen és fő vízgyűjtője a Tisza, feléje gravitálnak a terület ösz- szes vízfolyásai. A Tiszába ömlő főbb vízfolyások: a Bodrog, a Sajó, (a Hennáddal, a Taktával és a 22
