Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
vező vonalozás mellett kifejlődött természetes kanyarulatokban kiépített középvízi és kisvízi szabályozási művek tervezett rendeltetésüknek megfeleltek. A partbiztosítási művek a part további kopását megszüntették és így a mögöttük levő árvédelmi töltés és egyéb művek állékonyságát biztosították. A meder jól alakult a közép és nagyvízi levonulás szempontjából, a jég és a hordalék mozgása is tökéletesebb lett. A kedvező ívekben épült partvédőműveknél a megfelelő hajóút is kialakult a szükséges szélességben és mélységben. Az elfajult, kedvezőtlen (erős görbületű) vona- lozású kanyarulatok árvédelmi, vagy egyéb célból való megkötése sem a kis- és fcözépvízi meder kialakulása szempontjából sem pedig a nagyvízi szabályozás szempontjából már nem mondható sikeresnek. Ilyen például a nagyfalusi partvédőmű, vagy a 66-os átmetszésben lévő partvédőmű, mely az árvédelmi töltés védelmére épült az ármentesítő társulat kezdeményezésére, társulati irányítással. A Tiszának Tokaj és Tiszalök közötti 25 krn-es szakasza, az 1951—54 években megépült tiszalöki vízlépcső következtében folyamszabályozási szempontból teljesen megváltozott. Ezen a szakaszon a vízlépcső megépítése előtti időben 11,7 km hosszban történt mederszabályo- zás. A kiépített partvédőművek egy része a duzzasztott vízszint fölé nyúlik,, 4,2 km hosszú szakaszon azonban a művek megemelése szükséges. A tiszalöki vízlépcső és a Sajó-torok közötti (525—488,7 fkm) Tiszaszakaszon 22,5 km hosszban végeztek a múltban mederszabályozást, amelyből 5,5 km hossz csak részben szabályozott. A Sajó- toroktól a tiszafüredi hídig terjedő Tiszaszakaszon (489—433,6 fkm) 24 km hosszban hajtattak végre mederrendezést, amelyből 5,5 km még kiegészítésre szorul. Végeredményben tehát a 10 sz. TVK területére eső 116,4 km hosszú. Tiszaszakaszon 43 km hossz teljesen, 152 km pedig részben szabályozott. A kiépült művek és a bevédett partok jól állnak, ahol azonban partvédőmű nincs, vagy nem megfelelő magasságban épült ki, ott további partkopásokat. mederszélesedéseket lehet tapasztalni. A mai, egységes vízügyi szolgálatot megelőzően a Tisza Tokaj—Tiszafüred közötti szakasza, valamint a Sajónak a, Heimád torkolat alatti szakasza a sátora] jaújhelyi folyammémöki hivatalhoz, a Sajó folyónak a Hennád torkolat feletti szakasza és a Hemád folyó teljees egészében a kultúrmérnöki szolgálathoz tartozott. Ma a Tiszának Tokaj— Tiszafüredi, terjedő szakasza, továbbá a Bodrog, a Sajó és a Hennád folyók a csehszlovák határtól a torkolatig, az Északimagyarországi Vízügyi Igazgatóság kezelésében vannak. A Bodrog folyón az országhatártól Tokajig, vagyis a torkolatig az általános szabályozás az elmúlt század második felében indult meg a kanyarok levágásával, átmetszések létesítésével. Ezen az 50 km szakaszon, melyből 0,7 km magyar—csehszlovák közös határ, összesen nyolc átvágás létesült. Az átvágott kanyarulatok hossza 34 km, az átvágásoké 8,5 km. Az átvágások szépen kifejlődtek. Az esési viszonyok kedvezően alakultak ki és az egész szakasz beágyazódott. Az átvágások létesítése után csak kisebb szabályozási és partbiztosítási munkákra került sor. Így Bereckiné! az ármentesítő töltés védelmére, Végardónál, Sárospatakon és Olaszliszkánál a község védelmére épült partvédőmű az 1900—1910. években. A Bodrog és a Tisza folyó találkozásánál vezetőműves megoldással és partvédőmű kiképzéssel 1936-ban torkolati mű létesült. A kiépített művek teljes hossza 2 km. A szabályozási munkák közé tartoznak azok a munkálatok is, amelyek során Bodrogkeresztúr közelében a mederben levő sziklapadokat az 1900— 1902-es években robbantással és kotrással eltávolították. Ezzel egyidőben a Végardónál levő malomgátat lebontották. Hasonlóképpen robbantással és kotrással távolították el a folyó medréből a tokaji Rákóczi vár maradványait is. Ezúton a bod- rogparti tokaji kőbányából a kőszállítás vízdúton a Bodrog legkedvezőtlenebb vízállása mellett is lehetővé vált. A kiépített néhány partvédőmű és a torkolati vezetőmű fő építési anyaga terméskő volt és csak kis mértékben fűzrőzse. A művek általában mederszórásból, terméskő lábazatból és a közép víz- szint magasságáig felérő terméskő búk óla tb ól állnak. összefüggő, rendszeres középvízi szabályozás a Bodrogon nincsen, kisvízi szabályozásra nem került sor. A tiszalöki duzzasztás következtében Felsőbe- reckiig a vízszint megemelkedett és a hajózási vízmélység ezen a szakaszon hajózási szempontból kedvező. A Sajó folyón 1950. év végéig szaros értelemben vett folyószabályozás alig volt. Az első folyószabályozási tervet az 1937. évi katasztrofális árvíz után a miskolci kultúrmérnöki hivatal készítette. A terv a Sajó folyón Önód—Bánréve közötti szakaszának rendezésével foglalkozott. A tervet megelőzően is épültek mederrendezések, partvédőművek, de nem a folyószabályozás előírásainak megfelelően, hanem helyi szükségességből; utak, vasutak, községek, vagy hidak védelmére. A Sajó folyón a múltban három komolyabb átmetszés készült és pedig az ónodi, a miskolci repülőtéri és a sajóecsegi átmetszés. Mind a háromnál egyidejűleg partbiztosítás is létesült. Az 1930— 1935-ben épült átmetszések összes hossza 990 fm, 1960. év végén a mederszabályozási művek összes hossza 20 km volt. Ezek főképpen partbiztosítások. Mind a partbiztosítások, mind a mederrendezések — egy-két esettől eltekintve — jól beváltak. Ezeken a helyeken az árvíz, jég és hordalék levonulása kedvezően alakult, mert a kis görbületű sugarú íveket általában megszüntették és kedvező görbületi sugarú íveket alakítottak ki. A Sajó folyón 500 m-néL kisebb sugarú íveket nem alkalmazunk. Kisvíz szabályozásra a Sajón hajózás híján, nem volt szükség. A Sajó csatornázásának kérdése ugyan már az első világháború előtt felvetődött, és az 1910-ben Miskolcon megalakult a Sajócsa- tomázási kirendeltség, mely a szükséges előmunkálatokat, felvtéeleket, tervezéseket (már akkor 125
