Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.3111 A TERÜLET VÍZRENDSZERE A területegységre, a határain kívülről, két helyről lép számottevő felszíni víz: a 8. sz. (Közép- Tisza és Mátravidék) TVK-egységből a Tisza és Romániából a — részben határszakaszt is képező — Maros folyó. A területegységnek tulajdonképpeni természetes kisvízfolyása már nincs. A Duna—Tisza közi hátság tiszai vízgyűjtőjének ÉNy—DK irányú sekély völgyeleteiben az elenyésző hasznosítható vízkészlettel is rendelkező, viszonylag nagyesésű hajdan természetes kisvízfolyások (Csukásér, Dongér, Körösér, stb.) az emberi kultúrtevékenység eredményeképpen belvízi levezető — sőt néhol a víz- hasznosítást is szolgáló — csatornákká alakultak s a semlyékek fokozatos összekötésével fokozatosan sűrített vízhálózatuk is tipikusan belvízcsatornahálózat. A Körös—Tisza—Maros-zugban kígyózó többnyire alig néhány cm/km esésű ősi érvonulatok, hajdani folyómedrek (Vekerér, Korógyér, Ludasér, Szárazér stb.) vízhálózata ugyancsak szövevényes belvízi csatornahálózat, ők maguk is csatornázottak, s legtöbbször szivattyúzás vagy átmetszéseken keresztül (Sámson-Apátfalvi, — Ki- rályhegyesi főcsatorna, stb.) szállítják vizüket a befogadóba, Ш. annak holtágaiba. Emellett egy részük — a csatlakozó csatornahálózattal együtt — kettősműködésű, sőt némelyikük széles medrét még tározásra is használják (Kurca-tartány). — Az országhatár több belvízi öblözetet is metsz: Romániából elsősorban belvizeket veszünk át (Ci- gánykaéri, Kutaséri csatorna), sőt idényszerűen a Szárazéren keresztül a Marosból szivattyúzott, vásárolt víz is érkezik területünkre; Jugoszlávia viszont főleg a területünkről távozó belvizeket fogad, elsősorban az országhatárt is képező Köröséren keresztül. A vízkészletgazdálkodás szemszögéből tekintve az országhatáron keresztül lebonyolódó belvízforgalom azonban elenyésző, sőt a belvízi öblözetek teljes saját vízkészlete is gyakorlatilag érdektelen. Megjegyzendő, hogy a terület vízhálózata — a Vekeréri- és az ugyancsak kettős működésű Dö- gös-Kákafoki rendszer révén — a szomszédos 12. sz. (Körösvidék) TVK-egység vízhálózatával is ösz- szeköttetésben van. A terület belvízi csatornahálózatát nem itt, hanem a IV. Síkvidéki vízrendezés c. fejezetben ismertetjük. ____ A terület valamennyi vízfolyásának végső befogadója a Tisza, amely a területről távozó vizeket Jugoszláviába vezeti át. A laksűrűség, a gazdasági ágak fejlettsége, stb. nem független a vízhálózattól, illetve a vízkészlet eloszlásától. A legnagyobb ipartelepek a két folyó és a terület mesterséges élővize (Mezőhegyesi Élővíz csatorna) mellé települtek. A területnek •— elsősorban — a Körös—Tisza—Maros-zugban, de a Tisza jobbpartján is települt — hatalmas öntöző- rendszerei (Lúdvári, Gencsháti, Algyői, stb. rendszer) ugyancsak a két nagy folyó vízkészletét fogyasztják. A terület legnagyobb — országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű — halastavát, az egykor természetes, ma azonban szabályozott és jelentősen bővített Fehértót, télutóján— koratavasszal a Duna—Tisza közi semlyékekből lerohanó belvizekkel töltik ugyan fel, vízpótlása azonban már csak a Tiszából biztosítható. A folyóktól távolabbi területrészek vízigényének gazdaságosabb kielégítése s nem utolsósorban a folyók mindinkább igénybevett kisvízi készletének növelése érdekében síkvidéki tározók építése, továbbá a folyók medrében tározás (vízlépcsők bogéi) lenne kívánatos. A területen jelenleg csak a holtmedrek (Atkái, Körtvélyesi, Nagyfai, stb.) tá- roznak nagyobb vízmennyiséget, számottevő mesterséges tározó még nem épült. (A jelenleg is működő belvíztározók vize többnyire szikes, fertőzött — a vízhasznosítás számára érdektelen). 2.3112 A TERÜLET VIZEINEK VÍZJÁRÁSA A Tisza kisvizei augusztus—októberben, nagyvizei rendszerint áprilisban jelentkeznek. Vízjárása a területen belül meglehetősen, s a Maros torkolata alatt még inkább kiegyenlített. Az éven- kint lefolyó vízmennyiségek ingadozása nem több mint 1:4. Az előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya egy-egy esztendőben legfeljebb 1:30, és sokéves időszakban is csak mintegy 1:60. A Maros természeti-földrajzilag sokban hasonlít a Tiszához, vízjárása is hasonló, csupán — kisebb folyó lévén — szélsőséges vízhozamainak aránya nagyobb valamivel amazénál. Kisvizei szeptemberben—október, nagyvizei inkább áprilisban jelentkeznek s így sokszor találkoznak a Tisza árhullámaival. (Hazai, torkolati szakaszának vízjárását a Tisza vízállásai egyébként is befolyásolják). Az évenkint lefolyó vízmennyiségek ingadozása itt sem több, mint 1:4. Az előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya egy-egy esztendőben legfeljebb 1:45, és sokéves időszakban is csak mintegy 1:80. A síkvidéki belvízi öblözetek csatornái — bár nyomvonalaikat a természetes adottságok (terepmélyedések, hajdani vagy akár élő érvonulatok, stb.) kihasználásával tűzték ki — többnyire nem tekinthetők már természetes vízfolyásoknak. Míg a hegy- és dombvidékek (kis)vízfolyásainak hidrológiája döntően a természeti viszonyoktól függ, s azt a hidrotechnikai (és egyéb) beavatkozások (mederállandósítás, vízhasználatok, stb.) általában csak többé-kevésbé kimutatható mértékben módosítják, addig a belvízcsatornák vízjárását elsősorban a mindenkori műszaki adottságok (kiépítettség, műtárgyak, völgyeletek összekapcsolt- sága, esetleg szivattyúkapacitás, stb.) határozzák meg s a természeti tényezők hatása általában csak másodsorban érvényesül. (Pl. valamely belvízcsatorna hozama még oly nagy és heves csapadék esetén is lehet zérus, ha az általa szállított vizet emelő szivattyú nem üzemel). Továbbá: a természetes vízfolyások (patakok) vízgyűjtőterületét legtöbbször a domborzat egyértelműen meghatározza, míg az egyes belvízrendszerek sokszor olyan 60
