Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
legelő 60 kholdján. Az első kísérleti sáncolást az Algyői főcsatorna mentén terveztük. A forgatásnélküli mélyszántással megművelt területen az ÖRKI végez megfigyeléseket, amelyek belvíz visszatartás szempontjából eredményeseknek mutatkoznak (Hartyányi L.). Az 1960. évi belvízi repülőfelderítés alkalmával meglepően megmutatkoztak a mélyszántás előnyei. A pusztai szikes területeken a sekély szántásokon mindenütt állott a víz, a mélyszántásokon sehol. A legelőgátalást és az utóbb említett sáncolási módot érdemesnek tartjuk kifejleszteni, de csak az esetben, ha a jószágállomány a tavaszi vizekig el van látva takarmánnyal, mert különben beáll az az eset, ami a Pusztán megtörtént, hogy az övgátolt területből idő előtt el kellett ereszteni a vizet, hogy a tsz állatállományának legelő szabaduljon fel. A belvízgazdálkodás fejlesztésének során mindenesetre tekintettel kell lenni a mezőgazdaság célkitűzéseire, mert a törekvés az istállózott állatállomány felé mutat, aminek takarmánybázisát elsősorban öntözött takarmánynövényekkel és csak másodsorban tárolókon termesztett szénákkal kívánják biztosítani. A belvízhaszonsításra vonatkozó főbb adatokat a 2.1 sz. táblázaton feltüntettük. 1.22 A BELVÍZVÉDEKEZÉS MÚLTJA ÉS JELENE A múltban a belvízvédelmet a társulatoknál gátőrök és csatomaőrök vegyesen látták el. A Tisza balparton 10 db ilyen csatornaőrtelep volt, amíg a Tisza jobbparton 15 db. Ezekhez a szentesi, hódmezővásárhelyi, szegedi és csongrádi társulati központokból egyvezetékes fa-támszerke- zetű csatornaőri vonal ágazott le. Védelmi készleteiket általában a gátvonalra biztosított készletekből fedezték, ennek megfelelően olyan terjedelmű szertárakkal — mint amire manapság szükség van — nem rendelkeztek. Készenléti anyagaikat és eszközeiket a gátvédelmi készenléti anyag és eszköz 50—70%-ban szabták meg. Ezt az előírást kb. csatornaőr járásonként 70 km-es csatornahossz alapul vételével eszközölték. A szivattyútelepek üzemanyag készletét nyílt garmadában való széntárolással, a folyékony üzemanyagú telepekét pedig földbe süllyesztett betonnal védett vasciszternákkal. Az üzemanyag szállítás általában uszályokon, ahol pedig erre lehetőség nem volt, — mint a Pusztán — kisvasúti pályákon. Tekintettel arra, hogy a csatornaőrök is lótartásra voltak kötelezve, a kisebb üzemi helyekre hordós tételbe való szállítással biztosították az üzemanyagot. Az üzemanyag-készleteket általában 20 napos — napi 20 órás — üzemszükségletnek megfelelő mértékben állapították meg. A csatornaőrházak az akkori paraszti életformának megfelelő kivitelben épültek meg a legminimálisabb kultúrigények kielégítése mellett. Sajnos ezek közül az őrházak közül csak mintegy 30% épült át korszerű őrteleppé. Tekintettel arra, hogy a csatornahálózat tiltózá- sos rendszerben épült ki s ezek kezelése rövid idő alatt nagy munkáslétszámot követelt meg, a társulatok kiterjedten alkalmazták a pótőri intézményt. Ez abban állt, hogy az építési munka során a csatorna őrjárásban amúgy is alkalmazott szak- és segédmunkások védekezés idején automatikusan pótőrökké váltak. Megtanulták, hogy milyen viszonyok mellett milyen mértékű fojtással lehet a vízmennyiséget csökkenteni s híreiket küldöncök útján továbbítva összehangolt vízforgalmat tudtak kialakítani. A védelem részére akkoriban még nem állott a hordozható szivattyú — mint sikeres védelmi eszköz — rendelkezésre s így helyette a levezetési sorrendet kellett beiktatni. Eszerint a káros vizeket elsősorban lakott területekről, másodsorban őszi vetésekről, harmadsorban szántott területekről és csak legvégül legelőkről lehetett elvezetni. A társulatok csak a befejlesztett árterületen belvízvédekeztek, a külterületi vizeket a területileg illetékes kultúrmérnöki hivatalok rendezték, s a védekezési feladatokat is ők látták el. Merőben megváltozott a helyzet az államosítás után. A csatorna őrtelepek új, korszerű alaprajzi megoldásokkal épültek, szertárral ellátva s mező- gazdasági építményekkel. A csatorna őrtelepek száma ma már 33. A soros rendszerű telefonvonalakat átépítettük Taraba rendszerű párhuzamos kapcsolású vezetékre szinte kizárólag, — vasbeton támszerkezetekre. A hiba elhárítás céljaira telefonszerelőket állítottunk be (3 csoport) és a készülék helyszíni javítását cserekészülékkel iktattuk ki. A készenléti anyagok és eszközök a volt társulati előírások alapján szerkesztett OVH előírás szerinti mennyiségben tárolnak a csatornaőrtelepeken, kivéve a palló, deszka és cölöpanyagot, amit az építkezésre voló felhasználás megakadályozása végett szakaszközpontökban, lezárt helyen tárolunk. Az előírt készlettel szemben a tényleges készlet csupán a fenyő fűrészáruban jelentkezik, mintegy 30%-ban, amit előírt minőségben a fűrésztelepekről még ma sem tudtunk megkapni. Az üzemanyagellátás OVF előírásszerűén a szivattyú- telepek várható üzemidejétől függően 15—25 napos napi 20 órás üzemi fogyasztásnak megfelelő mennyiségben a telepeken rendelkezésre áll. Védekezés idején a folyamatos üzemanyag-pótlás szénben 5 naponként, folyékony üzemanyagban 15 naponként történik a szénbányákkal és ÁFORT telepekkel történt ÖBÄSZ rendelet alapján. Jelenlegi csatornaőri létszámunk 48, de az ellátandó csatorna őrjárások száma 63. Erre a számra a fejlődő vízgazdálkodásra tekintettel feltétlenül szükség is lesz, az OVH előírta védelmi készletünk kiegészült 68 db 50—250 1/s teljesítőképességű hordozható szivattyú agregátummal, amit Szegeden központosán tárolunk s amit csak védekezésre szabad igénybe venni. Az üzemanyagtárolást a nagyobb fogyasztású helyeken 5—10 m" űrtartalmú Dabeg tartályokkal eszközöljük. A szivattyútelepek üzembiztonságának fokozása érdekében iparkodunk azonos típusú gépekkel felszerelni szivattyútelepeinket, hogy egy esetleges 126
