Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
c) A rétegvizet nagy mélységből törések mentén feltörő hévíz is táplálhatja (például Budapesten a Gellérthegy—lukácsfürdői úgynevezett termális vonalon). A rétegvíz ilyen jellegű utánpótlódása a tapasztalat szerint csak addig számottevő, ameddig megfelelő fiatal vagy megújult törésrendszer van a területen. II. A medencék belsejében a vízutánpótlódás már általában korlátolt és — az I/a és I/b alatt tárgyalt lehetőséghez hasonlóan — többnyire csak a felső 200—450 m-re terjed. Három lehetséges módját ismerjük: a) A peremekről bejutott víz oldalirányú szivárgása. Ez csak felszín közeli és csak durva üledékes törmelékes kőzetek esetén számottevő (pl. a Kisalföldön). b) A második lehetőség a vizet adó alapkőzetből a törések mentén történő táplálódás. Ez Alföldünkön nem jelentős, bár egyes nagy szerkezeti vonalak mentén érdemes lenne megvizsgálni. c) Végül az utánpótlódás a felszínről a talajvizén keresztül szivárgó vízből is történhet. Ennek mértéke a talajvízháztartásra vonatkozó mai ismereteink szerint természetes állapotban jelentéktelen. Jelentősen más azonban a helyzet, ha a rétegvizet termelik. Ilyenkor ugyanis helyileg olyan nagy leszívás jöhet létre, hogy a talajvíz a kialakult nyomásesés miatt már lejuthat mélyebbre is. A korlátozott utánpótlódású területeken a rétegvíz nyomása és dinamikus készlete — ameddig a terület nincs túlterhelve — általában állandó, ill. változása oly kicsiny, hogy azt az üzemeltetésnél nem lehet észrevenni. III. A mélyebb rétegekben a rétegnyomás változásai következtében geológiai értelemben van ugyan migráció, de ez az utánpótlódás szempontjából figyelmen kívül hagyható. Az utánpótlódás nélküli területeken dinamikus vízkészletről nem beszélhetünk. Amennyiben ilyen területek rétegvizéből termelni kezdünk, nem után- pótlódó passzív vízkészlethez nyúlunk (lásd 2.4413 alatt), ezért itt a kitermelhető készlet és a rétegnyomás is fokozatosan csökken. Ma azonban a beavatkozás folytán jelentkező rétegvízjárást és ezr zel járó készletváltozást még alig tudjuk észlelni. 2.4413 A RÉTEGVÍZKÉSZLET FELOSZTÁSA. MENNYISÉGI BECSLÉS A hazai rétegvízkészlet mennyiségének, időbeni változásának, utánpótlódásának kielégítő pontosságú meghatározása jelenleg még megoldatlan, ezért egyelőre csak durva közelítéssel becsülhetjük. Számos elvi kérdés merül fel még akkor is, ha csupán a készlet nagyságrendi, tájékoztató meghatározására törekszünk. A mélyebb víztartók vizének termelése a múltban ugyanis csaknem mindig a helyi vízigények kielégítésére történt; a tudományos kutatás részére való adatszolgáltatást ilyenkor nem tartották fontosnak. Rendszeres, részletes hidrogeológiai vizsgálatról csak az 1949. óta létesült kutaknál beszélhetünk, ezek száma azonban kevés, így a becslés megbízhatósága sem elegendő. Hazánkban még mindig számos olyan jó vízadó van, amelynek feltárása vízigény híján még nem történt meg. A rétegvízkészletet két részre oszthatjuk: a) a passzív vagyis a természetes hidrológiai folyamatban részt nem vevő készlet értéke hazánkban kb. 70 ezer km3. b) a dinamikus vagyis a természetes hidrológiai körfolyamatban részt nem vevő vízkészletnek víz (forrás) formájában ismét felszínre jutó értéke igen kicsi. A vízgazdálkodási terv készítéséhez (a vízmérleg felállításához) a rétegvízkészlet hasznosítható részét kell ismernünk. Ez — az eddigi gyakorlat szerint — meghaladhatja a dinamikus készletet s így elsősorban attól függ, hogy a passzív készlet fogyasztását milyen mértékben engedjük meg. A 28. táblázatban a XVII. fejezetben megadott hasznosítható rétegvízkészlet értékeit a teljes dinamikus készlet és a kitermelhető passzív készlet egy részének összegeként kaptuk. Minthogy ez a mennyiség a természetes passzív készletnek csak elenyésző része, a készletfogyasztás értéke jelentéktelen. Így az általunk megadott haznosítható készlet tartós kitermelése gyakorlatilag nem jelent beavatkozást a felszínalatti vízkörforgalomba, tehát nem bontja meg lényegesen a hidrogeológiai egyensúlyt (lásd még a XVII. fejezet 2.111 pontját). 2.4414 HIDROLÓGIAI TÁJEGYSÉGEK Az ország területét 85 vízföldtani tájegységre bontottuk (lásd 26/a sz. ábrát és a „Hasznosítható réteg- és karsztvizek” c. térképet). A tájegységek elhatárolásánál általában a fővíztartók elhelyezkedését vettük alapul, ezért a határaira nem lehettünk tekintettel. A tájegységek között csak ritkán van éles határ. Ennek oka nagyobbrészt természeti (fokozatos átmenet), kisebbrészt a mélyföldtani ismeretek hiánya. Juhász József vízföldtani tájegységeinek a 29. táblázatban megadott jellemzői tehát átlagértékek, így is kezelendők s csak tájékoztatóul szolgálnak. A 28. táblázatot a TVK terület vízföldtani leírása követi. A vízföldtani rész olvasásakor a földtörténeti részhez csatolt szelvények és térképek (1—4. ábra) nyújthatnak segítséget. A mélységi vízzel foglalkozó fejezetet a vízföldtani tájegységeket jellemző fúrásszelvények ábrázolásával tesszük szemléletesebbé. E célt szolgálja a 25/b, ábra, melyen a TVK-egység jellegzetes kútjainak és fontos nem vízkutató fúrásainak szelvényét foglaltuk ösz- sze. Itt a víztermelő kutakat a község nevével jelöljük, a mellette lévő szám az országos mélységi kútkataszter sorszáma. A nem vízkutató fúrást a község nevének szaggatott aláhúzásával jelöljük, a szám az Országos Földtani Adattárban nyilvántartott (Bp. XIV. Népstadion útja 14. M. All. Földtani Intézet) fúrásjelölése, az iparági sorszám. A gyors tájékozódás érdekében a fúrások szelvényrajzán a vízadó szinteken kívül feltüntetjük a nyugalmi szintet, a vízmennyiséget a hozzátartozó üzemi szinttel együtt, a víz vasasságát és keménységét is. 90
